Két évvel ezelőtt éreztem legutóbb úgy, hogy az idei húsvét kissé más lesz, mint szeretnénk. Volt rá példa korábban is, de 2020-ban nem az ismeretlenül is ismerős politikai válságok valamelyike, természeti csapás, vagy katonai szövetség agressziója pecsételte meg mindennapjainkat és ünnepeinket, hanem egy gyilkos vírus. Sokan életük legmagányosabb húsvétját ülték két évvel ezelőtt, esetleg egy évvel ezelőtt is, idén azonban az emberiség jó része ilyen szempontból fellélegezhet.
Mi is, akik nem élünk háború sújtotta vidéken. A készülődés annak rendje-módja szerint megkezdődött, van, aki már néhány hete beszerezte az elmaradhatatlan sonkát, néhol a szép napokat kihasználva az udvaron lereszelték a tormát, ahol tehették, gyűjtögették a tojást, meg a hagymahéjat is a tojásfestéshez. A koronavírus megtanított bennünket arra, hogy megbecsüljük az együttlét örömét, és talán nincs is annál szebb, ha van, aki körülöttünk nyuszifészket készít, majd csillogó szemmel keresgéli a hímes tojást, az ajándékot. Aztán milyen izgalmas a locsolókat várni – már aki kedveli ezt a népszokást –, vagy köszöntőverset tanulni, amivel a lányok, anyák, nagymamák elé állhatunk!
Fotó: Gergely József
Ha már a készülődést emlegetjük, nem hagyhatjuk ki a sok-sok közösségi rendezvényt sem, melyek idén maradéktalanul megrendezésre kerülhettek az egyház berkeiben, és nem csak ott, hanem az iskolákban, művelődési házakban, koncerttermekben, piactereken, kézműves vásárokon. Olyan rendkívüli húsvéti szokások valósulhattak/valósulhatnak meg, mint például az ételszentelés, ami kétségkívül a böjti időszak végét jelzi. Kultúránkban való meghonosodását mi sem jelzi jobban, minthogy néprajzi feljegyzések szerint megléte a 7. századtól nyomon követhető. Csíkszeredában tavaly is több kilométernyi sor várt a Taps téren (hivatalos neve Szabadság tér, a Ceauescu-időkben ragadt rá a szellemes, népies elnevezés, mivel „tapsolni” a kommunista rendszerben itt volt ajánlatos) és környékén az étek megszentelésére a koronavírus-fertőzés miatt bevezetett védőintézkedések betartásával. A népviseletbe öltözött emberek fonott kosárba mentett húsvéti falatokkal vártak az áldásra, szájmaszkban, egymástól másfél-két méterre. Állítólag itt tartják a Kárpát-medence legnagyobb hagyományos ételszentelését, amit 2020-ban itt is kénytelenek voltak kihagyni.
Kis néprajzi kitérőnk után ne hagyjuk ki a kereskedőket sem, akik idén is tették a dolgukat: ajándéktárgyakban, enni-innivalóban, ajándékkínálatban nem volt hiány, legfeljebb a rávalóban.
Mégis, úgy tűnik, az idei húsvét sem lesz olyan, mint a többi. Azoknak elsősorban, akik tőlünk keletre, kevés híján két hónapja háborúban találták magukat, vagy a háború miatt kényszerültek hátrahagyni mindenüket és a szülőföldjüket. Azoknak sem persze, akik befogadták ezeket az embereket, és azoknak sem, akik „csak” a háború gazdasági következményeit kénytelenek elviselni. A méregdrága energia, mind drágább élelem, fogyatkozó vízkészlet – bármennyire nem szeretnénk tudomást venni róluk –, kihatással vannak életünkre. És akkor az emberéletekről még nem szóltunk. Hátborzongató minapi hír, hogy az ukrajnai háború kezdete óta legalább 142 gyerek halt meg, 229 megsebesült, és vélhetően 3,2 millió ragadt otthonában, ezek legalább felét fenyegeti az a veszély, hogy nem jut elegendő élelemhez.
A gyerekek…
Az ünnep azonban kopogtatott, ki böjtöléssel, ki lelki felkészüléssel, hagyományápolással, vagy kívül-belüli megtisztulással készült rá. Az elmúlt hetek böjtje elmélyülést, megtisztulást hozhatott, a húsvét pedig kapaszkodót, reményt, felszabadult örömöt, még akkor is, ha idén is kissé más, mint azt megszokhattuk sok éven át. Ám megérkezett. Immár ünnepi hangulatban gyönyörködhetünk a tavaszi újjászületés minden szépségében, s ennek az újjászületésnek a reményét kereshetjük, kutathatjuk önmagunkban is.
A húsvét titka emberi ésszel, hit nélkül nehezen felfogható. Nem tudnám megnevezni, de lelkész mondta, írta valahol: ha van feltámadás, van remény. Ennél jobban, szebben, tömörebben talán nem lehet fogalmazni. Ez maga a húsvét.
