„Semmiféleképp sem akarjuk feladni”

Szinte egy külön világ nyílik a kisoroszi Petőfi Sándor utca 21. szám alatti kapujából. Aki járt már a Torontál Magyar Oktatási Művelődési és Ifjúsági Központban, ismertebb nevén a Torontál Szórványközpontban, tudja, hogy egy újabb falura bukkan a faluban, sőt inkább egy oázisra, amely nemcsak turisztikai szempontból számít feltörekvőnek a térségben, hanem már két évtizede a helyi szórványmagyarságnak a centruma is.

Nemrég ezen a helyen tartották meg a Vajdasági Magyar Újságírók Egyesületének VI. Kárpát-medencei Riporttáborát, és a résztvevők nemcsak az egyedi környezetet élvezhették ottlétük alatt, hanem azt a vendégszeretet is, amelyet a házigazda és segítői biztosítottak. A központ ugyan nehézségekkel, ám szívvel-lélekkel épült – vallja az alapítója és vezetője, Talpai Sándor, akivel egyebek között arról beszélgettünk, hogyan lett az egykori elképzelésből valóság, valamint a további kilátások is szóba kerültek.

A TÁJHÁZTÓL A VENDÉGLÁTÁSIG

Húszéves történet már a Torontál, ugyanis Kisoroszon 2004-ben fogalmazódott meg a létrehozásának a gondolata. Ahhoz viszont, hogy anyagi forráshoz jussanak, és hogy házat vásárolhassanak, életre kellett hívni egy civil szervezetet.

– Akkor indítottuk el ennek az egyesületnek a létrehozását, és 2004 májusában meg is alakult a szervezet. Az önkormányzatnál rögtön pályáztam, és a háznak a felét sikerült is behajtani, a másik részét anyaországi pénzből kellett volna, hogy megkapjuk, ám az az összeg sajnos nem érkezett meg. Mivel akkor már belekezdtünk, nem hagytam annyiban, és a saját pénzemből járultam hozzá, hogy a másik részét is meg tudjuk vásárolni. Eltökélt szándékom volt, hogy ebből itt komoly dolgot hozzunk létre. A házzal egy hektár földterület járt, a nagy része kukoricás. 2005-ben egy határon átnyúló projektum keretében harminc kiskunfélegyházi gyermek érkezett hozzánk, akkor azonban még csak egy kinti mellékhelyiségünk volt. Gyorsan összeállt a falu népe, és azon nyomban odateremtettünk két toalettet – mesélte a központ születéséről és a kezdeti nehézségekről Talpai Sándor, majd hozzátette, hogy ez egy tájház volt akkoriban, de csakhamar jött az ötlet, hogy bővíteni kellene. Szavai szerint már elejétől fogva látástól vakulásig írták a pályázatokat, volt olyan év, amikor csak kétsornyi téglát tudtak lerakni a beérkező forrásokból, mégis állandóan folyt a munka, így az épületek lassan gyarapodtak a tájház körül. Nem kevés nehézséggel járt az elmúlt húsz év, mostanra azonban egyebek között nyári konyhával, tóval, teniszpályával, fazekasműhellyel, hozzá tartozó ajándéktárgybolttal, valamint nem utolsósorban új szálláshellyel bővült a központ. Talpai szerint mára már olyan helyszín lett, amely párját ritkítja, hiszen civil szervezet alá tartozó hasonló létesítmény nincs még egy a környéken.

Korábban megvették még a szomszédos házat, amelyből kétszobás szálláshelyet alakítottak ki konyhával, az udvarában pedig fazekasműhelyt hoztak létre. Az legutóbbi beruházás a két éve átadott, hat szobával, étteremmel, konyhával és egyéb kisebb helyiségekkel rendelkező modern vendégház. A központ elnöke elmesélte, hogy egykor jóval nagyobb, húszszobás épületet képzelt el, amelynek a tervrajza is megszületett, és nagyjából egymillió euróba került volna, az idő előrehaladtával azonban visszább vett a tervekből, és a jelenlegi objektum épült fel.

– Fölvetődött a kérdés, hogy itt, Kisoroszon érdemes-e ekkora dologba belevágni, és még ha érdemes is, honnan szerezzünk rá egymillió eurót, ezért aztán eljutottam odáig, hogy inkább egy százötvenezer eurós épület húzzunk fel – magyarázta Talpai Sándor, aki úgy gondolja, ha nem mond le eredeti elképzeléséről, talán nagyobb komplexum is épülhetett volna. Hozzátette, hogy végül tisztán anyaországi forrásokból, a Bethlen Gábor Alap támogatásából jutottak hozzá ahhoz az ötvenmillió forinthoz, amelyből felépítették az említett épületet. A nyolc szobával, összesen huszonhét ággyal egyébként Nagykikinda község területén második helyen állnak a szálláshelyek kapacitását illetően. Az elnök emlékeztetett arra, hogy a szerbiai törvények szerint minden civil szervezet bejegyezhet magának valamilyen gazdasági tevékenységet, éppen ezért ők a szálláshely-szolgáltatást választották. Lakodalmi főszezonban előfordul, hogy hétvégenként folyamatosan megtelik a vendégház. A szervezet és a nagykikindai önkormányzat között jelenleg kiváló az együttműködés, ám mivel Talpai Sándor szerint semmi sem tart örökké, minél inkább arra kell törekedni, hogy önfenntartók legyenek, ez pedig a turizmusból valósítható meg. Szavai szerint jelenleg ez a legfontosabb stratégiai cél.

MAGYARSÁGMEGTARTÓ CENTRUM IS

– Ez a hely igazából a helyi magyar közösség tulajdona. Megünneplünk minden magyar nemzeti ünnepet, kiemelten március 15-ét, augusztus 20-át, október 6-át és október 23-át, ugyanígy egyházi ünnepi rendezvényeink is vannak. A legmeghittebb eseményünk az adventi közös gyertyagyújtás, amelyet talán mi indítottunk el először Vajdaságban. Egy másfél méter átmérőjű adventi koszorút helyezünk ki, az iskolások minden adventi vasárnapon kulturális műsort adnak elő, a gyertyákat pedig egy helyi lakos vagy kisoroszi kötődésű személy gyújtja meg. Nem kell senkit sem hívni, nem kell meghirdetni a rendezvényt, minden itt lakó ember önmagától jön. Általában a kezdetkor százan, az advent negyedik vasárnapra kétszázan vagyunk ebben az udvarban – mesélt a legmeghittebb eseményükről a központ vezetője.

Kisorosz lakosságának nagyjából húsz százaléka magyar, ami hivatalosan valamivel több, mint ötszáz embert jelent. Az iskoláskorú gyermekek száma nem haladja meg a harmincat. Az elnök szerint az adventi gyertyagyújtás a legfontosabb rendezvényük, mivel ebben mutatkozik meg leginkább a helyi lakosok összefogása. Kezdetben a szervezet gondoskodott a kalácsról, a teáról és a forralt borról, mostanra viszont az ellátogató lakosok szervezik meg maguk között a munkát.

A Márton-napi rendezvény is fontos esemény a faluban, mivel ezen ünnep alkalmával szentelték fel egykor a templomukat. A gyermekek ilyenkor összejönnek a szórványközpontban, majd lámpásokkal vonulnak a templomig, és habár nem tűnik nagy eseménynek, igyekeznek megtartani ezt és az ehhez hasonló szokásokat.

A központ hagyományosan minden évben megrendezi a Kisoroszi Népművészeti Tábort is. Idén huszonnegyedik alkalommal nyitotta meg a kapuit a helyi és környező községek fiataljai előtt. Összesen kilencvenhatan voltak, és öt napig ügyeskedtek a táborban. Az agyaggal való munka és a korongozás mellett fafaragást, hímzést, batikolást és gyöngyfűzést is gyakorolhattak. A gyermekek számára szervezett egynapos kirándulások is gyakoriak a központban, szeptember közepére pedig gasztronómiai fesztivállal készültek, amelyet szintén minden évben megtartanak.

– A gasztronómia bekapcsolósával is a falusi turizmus irányába indultunk el. Sokféle rendezvényünk van, az említetteken kívül sporthoz köthetők is, ahhoz azonban, hogy ezt az egész falusi turizmust művelni tudjuk, programokat kell kidolgozni, marketing kell hozzá, és több szoba. Nagyon sokat kell még dolgozni ahhoz, hogy igazán azt mondhassuk, itt működik a falusi turizmus. Ha végignézünk a területen, láthatjuk, hogy egy vagy két medence kiépítése igen jó beruházás lenne – jegyezte meg mosolyogva az elnök, és őt ismerve nem lepődnénk meg azon, ha hamarosan ez is megvalósulna.

A JELENÉRT TENNI

A Torontál központot a helyi magyarságon túl minden lakos kicsit a magáénak érzi. Talpai Sándor elmesélte, hogy a kitárt nagykapu ellenére korábban csak kevesen tudták, mi helyezkedik el és mi zajlik ezen a portán. Sokáig nem volt egyértelmű a helybeliek számára, viszont miután folyamatos médiavisszhangot kapott a központ, azóta a falu szerb lakói felfedezték maguknak. Bárki szinte bármikor bemehet sétálni egyet a telken, vagy éppen a tóban úszkáló halakat is megetetheti.

A porta változatos és valóban egyedülálló miliővel rendelkezik, egy hátránya van, hogy karban is kell tartani ezt az óriási területet. Mint megtudtuk, ezt főleg a vezetője végzi munka előtt vagy munka után, a szobák takarításában pedig még egy személy segédkezik. A fazekasműhelyben dolgozik még főállásban egy hölgy, aki bekapcsolódik a mindennapi teendőkbe.

Az egyesület egyébként még egy tevékenységben részt vesz, ez pedig egy óvodafejlesztési program, amely anyaországi támogatásból valósult meg. A Torontál központnak a Bethlen Gábor Alapon és a Magyar Nemzeti Tanács pályázatán keresztül van egy kisbusza, amellyel Nagykikinda község területén felveszik a magyar anyanyelvű napköziseket és óvodásokat, majd a háztól elszállítják őket intézményig és vissza.

– Ezen az egyesületen látszik, hogy még mindig vannak emberek, akik kiállnak a magyarságért, bíznak a szebb jövőben. Persze, abban a reményben élünk, hogy egyszer majd fordul ez a világ, és azok, akik elmentek, visszajönnek. Bízzuk benne! Mi, akik itt maradtunk, semmiféleképp sem akarjuk feladni. Azt mondom, hogy az egyik legfontosabb dolog, hogy kitartóak legyünk mindannak ellenére, hogy el van öregedve a falu. Nagyon sokszor fölvetődik a kérdés vagy inkább a mondat, hogy lehet, hogy a vendégház helyett inkább idősek otthonát kellett volna építeni. Van benne igazság, mivel nagyon sok fiatal elment külföldre, idős szüleik pedig itt maradtak, gondviselésre szorulnak. De vannak olyanok is, akik itt születtek, nincs már itt senkijük, mégis visszajönnek, és egy-két hetet eltöltenek valamelyik vendégszobában. Szóval ilyen történet is létezik – magyarázta a szórványmagyarság valóságát Talpai Sándor, kiemelve, a legfontosabb, hogy még mindig vannak olyan emberek, akik idejüket szánják arra, hogy helyben tegyenek a központért, illetve vele együtt a kisoroszi magyarság jelenéért és jövőjéért.