Barangolás Pumukli varázslatos világában

Ki ne emlékezne a vörös loboncú, csintalan, minduntalan versikéket fabrikáló koboldra, aki gyermeki ártatlanságával azonnal belopta magát kicsik és nagyok szívébe egyaránt, na meg jó barátjára, Eder mesterre, aki véget nem érő türelemmel és szeretettel terelgette őt a mindennapokban? A nyolcvanas évek legendás mesefigurája sokunk számára jelentett meghatározó élményt, akár gyerekkorunkban, akár már felnőttként volt alkalmunk megismerkedni Pumukli kalandjaival. Ebben minden bizonnyal szerepe van a gyerekkori játékosságnak és a sorozat által bemutatott barátságos világnak csakúgy, mint a magyar animációs filmtörténet egyik legnagyobb alakjának, Ternovszky Bélának is, aki stábjával az élőszereplős környezetbe varázsolta a koboldot, valamint Pusztaszeri Kornélnak, aki a hangját kölcsönözte neki.

Sokunk szívének legeldugottabb zugában még ma is ott él Pumukli, ezért érdemes elmerülni kicsit abban, hogy hogyan született meg a kis kobold, mi tette őt és az Eder mesterrel való viszonyát olyan különlegessé, hogy még ma is mosolyt csal az arcunkra az emléke, és hogy vajon milyen kalandokba keveredik Pumukli napjainkban.

Pumukli történetei előbb rádiójátékként, majd könyvsorozatként hódították meg a gyerekszíveket, ezt követte a magyar közönség számára is jól ismert tévésorozat. Elkészült három film és egy musical is. A kis vörös koboldot Ellis Kaut német gyerekkönyvíró álmodta meg, vizuális megjelenést pedig Barbara von Johnson német illusztrátor adott neki: a hatvanas és a hetvenes években tíz könyvben és 39 lemezborítón köszöntek vissza a Pumukli-ábrázolásai. Az ő munkáit vette alapul a Pannónia Filmstúdió, amikor a nyolcvanas évek elején elkészítették a filmsorozat animációját. Az animációt rendező Ternovszky Béla az orszagut.com-nak adott tavalyi interjújában elárulta: Pumukli Manfred Korytowskinak, a sorozat német producerének kérésére öltözött a brazil zászló sárga és zöld színeibe, ez az ország fogadta be ugyanis gyerekkorában a náci Németországból menekülő későbbi producert és családját.

Varga Zoltán filmtörténész Macska-egér játékok című könyvében mutatja be Ternovszky Béla munkásságát. Mint írja, a magyar stáb a nyolcvanas években összesen 52 epizód elkészítésében működött közre. A Magyarországon is hatalmas népszerűségnek örvendő sorozat sikerének legfőbb titka szerinte egyértelműen az animáció: Pumukli megformálása és az élőszereplős környezetbe való belehelyezése. Pumuklinak a magyar animáció történetében elfoglalt különleges pozícióját ráadásul az is meghatározza, hogy egy-két filmet leszámítva nincs más példa a rajzolt mesefigurák és az élőszereplős környezet vegyítésére.

Hogy ez milyen nehézséggel járt a sorozat készítése során, arról Ternovszky Béla Kossuth- és Balázs Béla-díjas rajzfilmrendezőt kérdeztük.

Milyen kihívásokkal szembesült a Pumukli készítése során?

– A legnagyobb kihívás és egyben megoldandó feladat az élő film (akkori szóhasználatunk szerint natúr film) és a rajzolt figura kombinációja volt. Természetesen volt ennek a technikának előzménye pl. a Disneynél is, de az addig használatos megoldások, mint a bipack vagy a vetített háttér, a képminőség jelentős romlásával jártak, és a német televízió nagyon magas technikai követelményeinek meg kellett felelnünk. Ezeket a paramétereket kellett előzetesen kikísérletezni, egyeztetni a német partnerrel – volt a részükről ellenállás is, mert úgy érezték, hogy korlátozzuk az operatőrt a művészi szabadságában –, de végül sikerült a magyar filmlaboratórium és a német televízió elvárásainak is megfelelni. Az animáció volt a kisebb gond, mert abban profik voltunk. Ahol együtt játszott Pumukli és Eder mester, ott kockánként ki kellett nagyítanunk egy háttérvetítőn a képet, és szemben a szokásos két kockás animációval, szimpla kockásan kellett animálni, ami másodpercenként 25 rajzot jelentett.

Vannak-e olyan Pumukli-történetek, amelyek különösen közel állnak a szívéhez?

– Amikor a sorozatot elkezdtük, már hét könyv megjelent Ellis Kaut tollából. Ezekből a történetekből lettek kiválasztva az egyes epizódok. A regények közt voltak nagyon kedves sztorik, amik nem lettek megfilmesítve. Ha a filmekből kell válogatnom, nyilván az első epizódot említeném, hiszen itt alakul ki az a furcsa, de kedves, bensőséges viszony Eder és Pumukli között. Aztán egyik kedvenc epizódom az állatkerti kirándulás, amit Szórádi Csaba kiváló animációja emel a többi fölé.

Pumukli karaktere sokak számára legendás. Hogyan látja a karakter társadalmi és kulturális hatását?

– Azt, hogy Pumukli miért válhatott generációk kedvencévé, azzal magyarázom, hogy egy kicsit komisz, kicsit bosszantó, de soha nem agresszív, kicsit felnőtt, kicsit gyerekes allűrökkel rendelkező figura, aki mindnyájunk gyerekkorából ismert akár egykori magunkból, akár valamelyik társunkból, barátunkból. Az ő „lázadásait” egykor mi is átéltük, vagy át szerettük volna élni. És csak azt remélem, hogy ha volt, van társadalmi hatása, az az, hogy legyünk egymással elfogadók, pozitívak, várjuk és fogadjuk el a csodákat. Ebben a szétzilált, konfrontálódott világban az egyik legnagyobb kincs a szeretet, a megértés, a család!

Mi volt a legemlékezetesebb visszajelzés, amit a Pumukli nézőitől kapott?

– A legemlékezetesebb nézői visszajelzés a sorozat sugárzása előtti egész estés moziverzió bemutatója volt, ahol a német rendező, a színészek már rég levonultak a színpadról, de én és az egyik animátor kollégám még vagy húsz percen át rajzoltuk Pumukli figuráját, osztottuk az autogramot.

n Milyen volt a csapatmunka a Pumukli készítése során?

– Először az élőszereplős filmet vették fel a forgatókönyv szerint. Ebbe a környezetbe kellett később „belerajzolni” a kis koboldot. De a natúr felvételénél többnyire jelen kellett lennem, az animáció szempontjait érvényesítendő. Ekkor igazán szoros munkatársi és baráti kapcsolat alakult ki a német stábtagokkal, a rendezővel, az operatőrrel, a producer Korytowskiról nem is beszélve. Gustl Bayrhammer, Eder mester megformálója bűbájos ember volt, és az évenkénti Flussfahrt (folyami utazás) az Isaron szintén mindmáig felejthetetlen élmény marad. A magyar stábtagokkal az amúgy is felhőtlen jó viszony a gyártási időszak alatt csak még jobban elmélyült, aminek előnyeit a Macskafogó alatt is módom volt élvezni. A jól fizetett munka is sokat segített a csapat összekovácsolódásában.

Út a gyerekkorunkba

A német, az osztrák és a magyar tévénézők mellett Pumukli kalandjaival más országok nézői is megismerkedhettek, hiszen a többi között francia, spanyol, görög és szlovák szinkron is készült hozzá. Német és osztrák nemzetiségű emberekkel beszélgetve nem egyszer fordult elő velem, hogy Pumukli és Eder mester volt a közös pont: mindenki ismeri és kedveli a sorozatot, emlékeket köt hozzá, történetek jutnak róla eszébe. Kapcsolódási pontot jelent, és lehetőséget arra, hogy egy pillanatra ismét gondtalan gyerekként érezzünk.

Pumukli könnyen belopja magát a gyerekszívekbe, hiszen a kicsik könnyen magukra ismernek a mindenre kíváncsi és minden pajkosságra kapható koboldban, aki állandóan galibát okoz, de végül szerencsésen kikeveredik a nehéz helyzetekből. Az emberi természetre és a társadalmi viszonyokra egyaránt reflektáló sorozat azonban a felnőtteket is elvarázsolja.

– Eder mester nyugalma, kiegyensúlyozottsága és végtelen türelme rendkívül békés hangulatot teremt. A mai világ nem ad időt arra, hogy ilyen türelmes legyen a szülő, miközben a szülők szeretnének azok lenni – véli Heinrich Olga pszichológus, aki szerint emellett a nosztalgia hatása sem elhanyagolható, hiszen ha ma jut eszünkbe Pumukli, akkor több mint három évtized távlatából gondolunk vissza rá. A gyerekkorunkban kedvelt rajzfilmekre pedig többnyire szívesen emlékszünk.

– A nosztalgia egy rendkívül összetett érzés, mert egyszerre fájdalmas is meg boldog is. Fájdalmas a hiány miatt, és örömteli, hiszen arra gondolunk vissza, hogy akkor milyen jó volt. A gyerekkor emléke gondtalanságot, felszabadultságot sugall, egy pillanatra elszakadhatunk a valóságtól, hogy újra átéljük azt az időszakot, amikor (most legalábbis úgy tűnik) még minden sokkal szebb és jobb volt. Vannak a gyerekkorunkban olyan kapaszkodók, amikre nagyon szívesen emlékszünk vissza, hogy egy-egy nehéz helyzetben ezek segítségével megnyugodjunk, megvigasztalódjunk. Stresszhelyzetben ez nagyon hasznos lehet, hiszen olyasmire emlékszünk vissza, ami valamikor kellemes érzést váltott ki belőlünk, ez pedig kapaszkodó lehet a jelenben. Hosszú távon pedig az érzelmi integritásunk megteremtésében segíthet bennünket a nosztalgia – mondja a pszichológus, aki szerint mindenképpen fontos, hogy képesek legyünk a nosztalgiára, különösen manapság, ebben az elidegenedett és elmagányosodott világban, ahol sokak számára hiányzik az érzés, hogy tartozzanak valahova.

– Amikor nagyon elveszettnek érezzük magunkat vagy nagyon magányosak vagyunk, akkor fel tud minket tölteni a nosztalgia. De fontos, hogy közben képesek legyünk elszakadni a múlttól, és a jelenben éljünk, enélkül a nosztalgia hátráltat minket – magyarázza Heinrich Olga.

Pumukli nem csupán egy mesehős, hanem egy kapocs a múltunkhoz, amely emlékeztet arra, hogy mennyire fontosak azok az egyszerű örömök, amiket gyerekként átéltünk. Miközben nosztalgiával gondolunk vissza a múlt pillanataira, Pumukli arra ösztönöz minket, hogy a mindennapjainkban is megőrizzük a gyermeki játékosságot és kíváncsiságot.

Újabb kalandok

Pumukli kalandjai azonban máig sem értek véget. A nyolcvanas évek német–magyar koprodukciója után 1999-ben újabb 13 részes sorozat került adásba, amelyben Pumukli tengeri kalandjait követhették végig a nézők. Az Eder mestert alakító Gustl Bayrhammer ugyanis 1993-ban elhunyt, így a készítők kézenfekvőnek látták, hogy a kis kobold egy időre elhagyja az asztalosműhelyt. Időközben három film is készült, amelyek nyomon követik Pumukli életét: 1982-ben az első, amit 1994-ben követett a második, majd 2003-ban a harmadik. Az első Pumukli-film sosem készült el magyarul, a másik kettőt pedig Pumukli és a kék hajómanó, valamint Pumukli – Kaland a cirkuszban címmel láthatta a magyar közönség.

Tavaly pedig sok év után ismét feltűnt a kismanó: Neue Geschichten vom Pumuckl (Pumukli új történetei) címmel egy új, 13 részes sorozat jelent meg, aminek már készül a második évada. Az új sorozat kétségkívül igyekszik ragaszkodni a hagyományokhoz. Az elmúlt években, évtizedekben számos régi rajzfilm feldolgozása látott napvilágot, amelyben az egykor kétdimenziósan megrajzolt karakterek háromdimenziós testet öltöttek: így járt például Garfield és Vuk, vagy éppen a hupikék törpikék. Pumukli azonban pontosan ugyanaz a sárga-zöld ruhás, vörös loboncú kobold maradt, akit a nyolcvanas években megismerhettünk.

– Számunkra Pumukli mindig is Pumukli maradt, akárhány év is telt el azóta. A koboldok nem öregszenek és nem változnak, így hát Pumukli sem változott. Ugyanazt a Pumuklit szerettük volna megadni a nézőknek, akivel a gyerekkorukat töltötték, aki mellett fölnőttek – magyarázta a döntés okát Korbinian Dufter, a sorozat ügyvezető producere, hozzátéve, hogy mindebben a németországi Studio Soi animációs stúdió volt a segítségükre, akik a Pannónia Filmstúdió méltó utódjaként az animációt készítik a produkcióhoz.

Az új évad németországi megjelenésének tervezett ideje 2025 decembere, amit jövő októberben egy újabb Pumukli-film fog megelőzni. Jó hír ez a Pumukli-rajongóknak, ugyanakkor nem örülhetünk túlságosan, mert – mint azt a Pumuckl Media GmbH képviselőjétől megtudtuk – magyar szinkron készítése egyelőre nincs tervben. Mindenesetre az új sorozat cselekményéről tudjuk, hogy az elhunyt Eder mester unokaöccse, megörökölvén nagybátyja asztalosműhelyét, összebarátkozik a kis bajkeverővel, és együtt keverednek különféle kalandokba. Bár az eredeti forgatási helyszínt már régen lebontották, a készítők ezt újraépítették, így a rajongók a már ismerős környezetben láthatják Pumuklit és új mesterét.