Hegedűművész, tanár, festő és író

Nem volt olyan diák a Szabadkai Zeneiskolában, aki ne tudta volna ki is a Pekár tanár úr. A szigorú, ám mindig elegáns megjelenése tiszteletet váltott ki minden nebulóból. Még az is hangosan köszönt neki, aki nem járt az órájára, egyszerűen olyan autoritás lengte körbe, melyet nem lehetett nem észre venni. Pekár Tibor hegedűművész és pedagógus neve egybeforrt az iskolával, hiszen róla mindenki hallott már. Hegedűtok a kezében és egy táska, többnyire így érkezett meg a vén fakapun keresztül az iskola több, mint százéves épületébe. A hegedű szakos diáktársaim mindig ódákat zengtek az óráiról, hogy mennyire jó tanár. Ez valóban meg is látszódott a diákok teljesítményén, nem véletlenül mondják azt, hogy jó tanár, eredményes diák. Pekár tanár úr nemcsak a pedagógiában jeles, hanem egy általa ápolt másik szenvedélyben is, az irodalomban. Az idén Pro Urbe díjban részesült, elsősorban nem hegedűművészete miatt, hanem az általa oly precízen és gondosan megírt könyvek miatt, melyeket az elmúlt húsz évben adott ki. A minap a tanár úrnál jártunk, a munkásságáról beszélgettünk.

Korábban is volt már része elismerésekben. Mit jelent az ön életében és munkásságában ez a díj?  
Nem halmoztak el engem díjakkal, és nem is vártam korábban sem, ahogyan most sem. Mindenesetre azt hiszem, ez a munka megérdemli azt, hogy felfigyeljenek rá, hiszen munkaidőn kívüli, munkaidő utáni műveletről van szó. Már majdnem a tizedik könyvnél tartok, amikor a város illetékesei is felfigyeltek erre, és ilyen formában jutalmazták. A díj nem pénzbeli díj, hanem elismerés. Ám ez többet ér annál is, szokták mondani. Ez a több mint kétezer oldal, ami könyv formájában jelent meg, mind Szabadka zenei életéről szól. Egy olyan terület, amivel korábban gyakorlatilag senki nem foglalkozott. Úgyhogy ez egy szűz terület volt, amit én elkezdtem művelni. Negyven éve, de intenzíven húsz éve dolgozom ezen, illetve húsz éve jelennek meg könyveim. Emellett más rövidebb írásaim is megjelentek már, nem könyv hosszúságúak, vagy könyv méretűek, hanem különböző folyóiratokban, sőt még a Magyar Szóban is. Mind zenei témával foglalkozik. Tehát valóban, hogyha azt vesszük, talán nem is ok nélkül és nem alaptalanul kaptam ezt a díjat. Örülök, hogy egyáltalán megértem, mert megeshetett volna, hogy idő közben eltávozom az élők sorából.

Szabadka zenei élete hiánypótló téma, amit a könyveiben feldolgoz. Ez egy specifikus rétege a mi kis városunknak. Hogyan zajlik a kutatás?
Elég összetett és több fázison megy keresztül. Anno azzal kezdtem, hogy bementem a városi történelmi irattárba és ott megkérdeztem, hogy van-e valami ezzel kapcsolatosan. Megmutatták, ami volt, majd mindet szépen átmásolgattam, mert akkor még más lehetőség nem volt rá, hiszen több évtizeddel ezelőttről beszélünk. Ezután mentem tovább a városi könyvtárba, és ott az emeleti részen, az olvasóteremben kikértem a korabeli újságokat. Az egész kutatás azzal kezdődött, hogy kíváncsi voltam arra, mióta működik a Szabadkai Filharmónia, illetve mi minden történt vele az elmúlt száz év alatt. Így ennek utána kellett néznem, egyrészt a történelmi irattárban, másrészt pedig a városi könyvtárban tárolt korabeli újságokban az idevágó cikkekben. Mindezt kézzel másoltam át, majd hazahoztam, ahol pedig legépeltem, hogy még máskor is el tudjam olvasni ezt az írást. Így indult. Később, amikor már tökéletesedett a technika és nekem is volt számítógépem, kicsit másként alakult, sőt, odáig jutottunk el, hogy le lehetett fényképezni is az adott anyagot, amit az egyes újságokban találtam. Most már ott tartunk, hogy egészen modern az egész eljárás, és fel is gyorsult. Ami mégis nagyon-nagyon sokat lökött a munkámon az az, hogy létrejött egy Arcanum nevezetű honlap, ahol hozzá lehet jutni a magyar nyelven megjelent újságok túlnyomó részéhez. Állandóan szaporítják az anyagot, tudtommal már hatvan millió oldalon is túl vannak. Így ebben az anyagban rengeteg olyan újság szerepel, amihez itt Szabadkán semmiképp se lehetne hozzájutni. Ezekben a lapokban néztem utána mindazoknak a dolgoknak, amelyek zenei tárgyúak és kapcsolatban vannak Szabadka zenei életével. Rengeteg anyag összegyűlt, ezt utána rendszerezni kellett, különböző témakörök köré csoportosítani, és így jöttek létre ezek a kötetek, illetve a rövidebb tanulmányok, és egyéb írások. Ez egy olyan munka, amihez nagyon sok türelem kell, és hogy sokáig bírjon az illető ülni. (nevet) Nem mindenkinek fekszik. Elmondhatom, hogy nekem viszont nagyon érdekes. Valahogy azon a véleményen voltam, hogy ha nekem ennyire érdekes ezeket a régi dolgokat fellapozni és feldolgozni, akkor talán feldolgozott állapotban mások is élvezni fogják. Természetesen ezután találtam kiadót is, az Életjel kiadót itt Szabadkán, így az ő segítségükkel, a Dévavári házaspár segítségével végül is napvilágot láthattak ezek a kötetek, ezek az írások. Azután sorra egyéb folyóiratokban is megjelentek dolgok, még Magyarországon is, néhány pedig szerb nyelven is. Viszont az a baj, hogy most már kezd kimenni a divatból az olvasás, a könyvvásárlás, úgyhogy nem igazán ismertek a könyveim. Pedig azon a véleményen vagyok, és ez lehet, hogy álszerénység, de aki elolvassa bármelyiket is, az nem bánja meg.

Egy kicsit térjünk ki arra, hogy a zene egy olyan szerelem az életében, ami meghatározta minden pillanatát. Az sem titok, hogy pedagógusként dolgozta végig az egész munkásságát, ám ezek szerint az irodalom is közel áll önhöz. Mikor jött az ön életébe úgy a zene, mint az irodalom, és hogyan jött, hogy egy ilyen rejtelmes téma kutatásába belevágjon?
Én nem csak zenész vagyok, vagy legalábbis nem kizárólag muzsikusnak tartom magam. Engem sok minden érdekelt már gyerekkorom óta. Ott a falon azt a két képet például én festettem, tehát a festészet is érdekel gyerekkorom óta. Igyekszem is nyomon követni ezt a művészeti ágat. Európa-szerte megfordultam a jelesebb képtárakban, hogy eredetiben lássam a nagy festők alkotásait. Ám érdekelt mindig az irodalom is. Nagyon sok könyvet olvastam és olvasok ma is. Már az iskolában is kitűntem, mint jól fogalmazó. Például a gimnáziumban az irodalmi önképzőkörnek egy időben én voltam az elnöke. Nagyon szerettem emellett a történelmet is, mint tantárgyat, és mint tudományágat, úgyhogy rengeteg könyvem van, amelyek történelmi tárgyúak. A későbbiekben pedig a könyveimben, írásaimban szépen fel tudtam használni mindezt a tudást. Érdekel a történelem, itt történelmi jellegű dolgokat kellett felkutatni és megfogalmazni úgy, hogy az élvezhető legyen, ehhez viszont kellett az íráskészség. Természetesen a zenei ismeret is elengedhetetlen volt, mert ezekben a régi újságokban, aki már lapozott ilyen régi lapokat, meggyőződhetett afelől, hogy bizony sok butaság van bennük. Hiszen azok az újságírók, akik írták ezeket, nem voltak képzett zenészek. Így amit ők lejegyeztek, a nyomdában vagy el tudták olvasni, vagy nem, emiatt rengeteg elírás van ezekben a szövegekben, amelyek végül nyomdafestéket láttak. Ezt követően pedig, aki ehhez nem ért, az átveszi automatikusan, így az ő írásába is bekerülnek ezek a tévedések. Ebből is látszik, hogy igenis tanácsos érteni a zenéhez és ismerni a zeneirodalmat. Úgy vélem, nem sok hiba maradt már az írásaimban, de azért valami sajnos biztos, mert mindent én sem tudok, és mindennek én sem tudtam utánanézni.

Záróakkordként egy utolsó kérdés, jelen pillanatban min dolgozik, van folyamatban kutatás?
Van, úgy látszik, hogy ebből a bajból nem tudok kigyógyulni már. (nevet) Mivel nagyon izgalmasnak tartom a régi lapokat, régi újságok böngészését, kutatni, keresni a zenével kapcsolatos írásokat. Az írásaimban nemcsak a zenéről van szó tulajdonképpen, hiszen a zene az egészen nem választható le egy város életéről, a kultúrájából sem választható ki, hanem érintkezik sok minden egyébbel. Régen akkor szólt a zene, amikor valami történt a városban, valamilyen esemény, valamilyen évforduló volt, ekkor kötelezően szólt a zene. Kötelezően szólt a zene a színházban is, mert rengeteg zenés darabot adtak. Régebben talán jobban, mint ma, de szólt a zene a kávéházakban, az éttermekben, a kocsmákban. Mindezt szépen feldolgoztam, hogy kik léptek fel ezeken a helyeken, kik adtak koncertet a városban, a helybéli muzsikusok közül kik jártak vidéken, merre jártak, ott mit játszottak, kik voltak azok a zeneszerzők, akiknek a műveit itt adták elő, de az itteni zeneszerzők műveiről is írtam. Ugyanakkor az egyéb történelmi események is érintve vannak ezekben az írásaimban. Úgyhogy minden alkalommal nagyon összetett a szöveg, és azért is érdekes, mert tarka és változatos, sok mindent megtud az ember a város múltjából, nem csak a zenei eseményekről, hanem mindenről, ami valamilyen kapcsolatban van a zenével. Visszatérve a kérdésre, hogy most min dolgozom? Természetesen továbbra is kutatom, elsősorban már az internet segítségével ezeket a régi újságokat. Amit találok szabadkai vonatkozású dolgot, azt félreteszem magamnak. Sok minden már készen van, csak a kiadóra vár. A tarsolyom nem egészen üres, de állandóan töltögetem is. Ezek a cédulák az asztalon például csak egy része a XIX. század utolsó évtizedeire vonatkozó kutatásnak, ez még a legszegényesebb anyag. Azért keresgélek tovább, hogy hátha találok még valamit, amit nem jegyeztem fel, amit még nem írtam le. Tehát nem tétlenkedek, igyekszem a nyugdíjért megdolgozni, ne mondja senki se, hogy ingyen élvezem a nyugdíjat. (nevet) Persze ugyanakkor öröm is ez számomra, és nagyon szeretném, ha ezt sikerülne megosztanom másokkal is, hiszen ezen fáradozom.