A Nagy Háború Kutatásáért Közhasznú Alapítvány augusztus végén emlékutat és megemlékezést szervezett Bosznia-Hercegovinába. A 2024-es esztendő több évforduló miatt is rendkívül fontos év, hiszen idén száztíz éve annak, hogy kitört az első világháború, és ebben az évben százhúsz éves a bileki halálmars áldozatainak az emlékműve. Bosznia-Hercegovina az elmúlt években az alapítvány fontos kutatási területévé vált, ahol jobban megismerhető osztrák–magyar múlt is.
Az emléktúrán részt vett Molnár Tibor, a Zentai Történelmi Levéltár szakmunkatársa is, aki lapunknak beszámolt a történtekről. Elmondta, hogy Budapestről indultak, majd első állomásuk Szarajevóban volt, ahol megtekintették Gavrilo Princip és merénylőtársai síremlékét.
– Megnéztük még az Oroszlános temetőt is, ahol ugyan felszámolták az I. világháborús katonatemetőt, de áll ott egy emlékmű, ahol több mint kétezer-ötszáz osztrák–magyar katonát temettek el. A monarchia korabeli emlékműnél megemlékezést is tartottunk. A helyszínen csatlakozott a csapatunkhoz Sándor Attila alezredes, bosznia-hercegovinai magyar véderő, katonai és légügyi attasé is, aki röviden ismertette a temető és az emlékmű történetét. A következő állomásunk Mostar volt, amiről azt kell tudni, hogy fontos katonai és adminisztratív szerepet töltött be a háborúban.
A bileki halálmars 1904. augusztus 30-án felállított emlékművénél hagyományőrzők álltak díszőrséget (Molnár Tibor felvétele)
Ott is létesítettek katonatemetőt, ahova nemcsak a katonákat temették el, hanem a civil közigazgatás elhunytjait és családtagjaikat is. Magyarországról akkoriban sokan leköltöztek Mostarba és ott dolgoztak hivatalnokként. Felkerestük az egykori katonatemetőt is, ott találkoztunk Manuel Martinović történésszel, aki Mostar katonai jelentőségéről és a temető történetéről is beszélt nekünk – magyarázta Molnár Tibor.
A levéltáros elmondta, hogy az egész emléktúra elsődleges célja a bilećai emlékhely meglátogatása volt, majd hozzátette, hogy már 2023-ban felvették a kapcsolatot a helyi temetőgondnokkal és az önkormányzattal, akik az emlékmű környékét kitakarították, magát az obeliszket pedig letisztították. Rámutatott arra, hogy a bileki halálmars emlékművét 1904. augusztus 30-án, azaz éppen százhúsz évvel ezelőtt avatták fel.
– Pontosan a százhúsz éves évfordulóra jutottunk el Bilećara, ahova a jubileum alkalmából szervezett megemlékezésre igen sokan ellátogattak. Az esemény a délutáni órákban kezdődött a Bileki baka dala című katonadalból vett részlettel a városi temetőben, a bileki halálmars felújított emlékművénél. A megemlékezésen jelen volt a Szarajevóba delegált katonai attaséi testület több tagja, így Sándor Attila alezredes, Magyarország védelmi, katonai és légügyi attaséja, Erich Simbürger ezredes, osztrák véderőattasé és Petr Růžička alezredes, cseh katonai és légügyi attasé, véderőattasé-helyettes is, valamint dr. Lukács Bence Ákos igazgatóhelyettes, a Külföldi Hadisírgondozó Osztály vezetője és Gottfried Barna szakreferens is. A rendezvényen megjelent az EUFOR magyar kontingensének a parancsnoka, Pásti Gábor alezredes úr és a Szarajevóban állomásozó háromszázharminc fős magyar békefenntartó egység több tagja is.
A megemlékezés résztvevői az emlékműnél (Forrás: Világunk blog/Juhász-Kiss Regina)
A helyi szerb partnereink részéről részt vett az ünnepségen Magdalena Delić asszony, a bilećai temetőgondnokság vezetője, valamint Petar Milošević történész, a trebinjei Hercegovina Múzeum munkatársa. Fontos megemlíteni, hogy egy háromnyelvű információs táblát is állítottunk a helyszínen. Szükségszerű volt a tábla kihelyezése, mivel még a helyiek sem tudták pontosan, hogy milyen emlékmű van ott. Tudni kell, hogy amikor az Osztrák–Magyar Monarchia gyarmatosítóként megszállta Boszniát, akkor sokat fejlesztettek az infrastruktúrán és urbanizálták a városokat. Trebinjénél vízvezetéket és vízerőművet, valamint laktanyákat is építettek. A keskeny nyomtávú vasútvonalat is létrehozták, amely óriási előrelépést biztosított a régiónak. A vasútra elsősorban azért volt szükség, hogy a katonaságot és a bányakincseket szállítsák, ugyanakkor a lakosság is hasznot látott belőle, hiszen közelebb kerültek általa a világhoz. A negyvenéves megszállásra a helyiek nosztalgiával tekintenek vissza. A monarchia hagyatéka a monarchia után is életben maradt azon a területen, mivel utána is rengeteg mindent fejlesztettek a kezdeti alapokon – mesélte a levéltáros.
Molnár Tibor rámutatott továbbá arra is, hogy a tervek szerint a helyiek tartják majd karban a temetőt és az emlékmű környékét. Hozzátette ugyanakkor, hogy a cseh kollégáik figyelmét is felkeltették a munkájukkal, ami azért tekinthető örvendetesnek, mivel a temetőben több cseh emléktábla is található.
– A háborús emlékművek a béke nagykövetei, és ezeket rendben kell tartani, hiszen mind azt hirdetik, hogy ne legyen többet háború. Boszniában az idősebb generáció emlékeiben még nagyon frissek a ’90-es évek emlékei, és ők pontosan tudják, hogy milyen szörnyű is a háború. A katonasírok és az emlékművek gondozásával, valamint felkutatásával szeretnénk egy kicsit közelebb hozni Boszniát és az egész társadalmát Közép-Európához – fogalmazott a levéltáros, aki összegzésképpen leszögezte, úgy véli, a szakmai és kegyeleti emlékút résztvevői méltóképpen emlékeztek meg a Bosznia-Hercegovinában elesett magyar katonákról és civilekről.
Molnár Tibor, Babos Krisztina, Djokić Éva és Pintér Tamás Bilećán, a bileki halálmars emlékművénél az első kutatóúton 2023. augusztus 30-án (Forrás: Nagy Háború Kutatásáért Közhasznú Alapítvány )
A bileki halálmars története
1904. augusztus 30-án, a boszniai Bilek (ma Bileća, Bosznia–Hercegovina) temetőjében szomorú ceremóniára gyűlt össze a komáromi cs. és kir. 12. „Schmidt táborszernagy” gyalogezred állománya. Ezen a napon egy emlékművet szenteltek fel, amelyen tizenöt katona neve sorakozott. A hideg kőbe vésett német nyelvű felirat szerint kötelességük teljesítése közben vesztették életüket 1903. július 20-án. A 2. hegyi dandár állományába tartozó ezred három zászlóalja 912 fővel háromnapos menetgyakorlatra indult trebinjei állomáshelyéről. A trebinjei helyőrség csapatai minden évben megtartották ezt a gyakorlatot, amely során három nap alatt elmeneteltek Nevesinjébe. Az első napi penzum a mintegy 30 kilométerre lévő Bilek volt, útközben rövid harcszerű gyakorlattal a bileki 6. hegyi dandár alakulatai ellen. Bár a kopár, sziklás boszniai terepen embert próbáló a menetelés, főként nyári időszakban, a gyakorlat mindent összevetve rutin feladatnak számított a második éve Trebinjében állomásozó ezred számára. A kora hajnali indulás után a harcszerű gyakorlat még viszonylag rendben lezajlott a délelőtti órákban. Az ezred parancsnoka, telekesi Török István ezredes azonban rosszul lett, kocsival kellett Bilekbe szállítani. A csapat vezetését Albert Grünzweig von Eichensieg ezredes vette át. A nap egyre magasabbra hágott az égen, a hőmérséklet pedig folyamatosan emelkedett az árnyék nélküli karsztos vidéken. A nehéz menetfelszerelést cipelő, sötétkék posztózubbonyba és sapkába bújtatott katonák közül mind többen rogytak az út szélére. Bár az alakulat orvosai folyamatosan jelentették a növekvő számú menetképtelent, Grünzweig ezredes mégis úgy ítélte meg, hogy az ezred képes bevonulni Bilekbe. Döntése végzetes következményekkel járt. Az út utolsó néhány kilométerét pokoli körülmények közt tették meg a katonák a kora délutáni hőségben. Súlyosbította a bajt, hogy a magukkal vitt ivóvíz jórészt elfogyott, az út menti ciszternákból pedig nem lehetett pótolni. Néhány fiatalabb tiszt a parancsnak ellenszegülve megállította a rábízott katonákat, és a felszerelésekből rögtönzött árnyékolók védelmében vészelték át a legnagyobb meleget. Ezzel valószínűleg több ember életét mentették meg. Egyikőjük, Jaroslav Moravec százados előrelátóan feljegyezte a kapott parancsokat. Bilekbe csupán az állomány egy része volt képes bevonulni. A többi menetképtelent a bileki helyőrség kiküldött segélycsapata gyűjtötte össze. Tizenöt főnek azonban már nem volt segítség. Valamennyien huszonéves sorkatonák voltak, akik napszúrás következtében vesztették életüket. Másnap temették őket közös sírba a bileki temetőben. Az esetet előbb a hazai sajtó kapta fel, de hamarosan világhír lett belőle: még a brit és amerikai vidéki lapok is beszámoltak róla. Itthon a parlament elé került az ügy, az érintett parancsnokokat pedig hadbíróság elé állították. Moravec százados tanúként szerepelt, a noteszébe feljegyzett parancsok bizonyítékként szolgáltak. Az eljárás végén enyhe ítéletek születtek, széles körű felháborodást keltve. Török ezredes két havi, Grünzweig ezredes öt havi elzárást kapott. Karrierjük véget ért, mindkettejüket nyugdíjazták. (Forrás: nagyhaboru.blog.hu)
A bileki halálmenetet ábrázoló illusztráció a Tolnai Világlapjából (1903.08.02. 5.oldal)
Nyitókép: A szarajevói Oroszlános temetőben az oroszlános emlékmű őrzi az ott nyugvó 2456 osztrák–magyar katona emlékét (Molnár Tibor felvétele)
