„Az a legfontosabb, hogy a megrendelő elégedetten távozzon!”

A kisoroszi Torontál Magyar Oktatási, Művelődési és Ifjúsági Központ, ismertebb nevén a Torontál Szórványközpont ma már számos saját rendezvénnyel, kezdeményezéssel büszkélkedhet. A központ története húsz évvel ezelőtt, a népművészeti tábor indításával kezdődött, majd a telkek megvásárlásával folytatódott. Az évek során, a különféle fejlesztéseknek és rendezvényeknek köszönhetően folyamatosan bővült, mígnem a helybeli magyarság igazi központjává vált.

A központban 2019-ben nyitották meg azt a fazekasműhelyt, amelynek azóta is sokan a csodájára járnak. A sikeres pályázatoknak köszönhetően elnyert támogatásokból megvásárolták a legnagyobb, százliteres égetőkemencét, valamint az elektromos fazekas-korongokat, majd megnyitották a műhelyt, amelybe a magyarcsernyei Kormányos Erzsébetet vették fel fazekasnak, aki azóta is töretlen lelkesedéssel készíti szebbnél szebb alkotásait.

– A nagy égetőkemence mellett álló kisebb kemencét egy nagykikindai bácsitól kaptuk ajándékba, aki felhagyott a fazekassággal. A harmadik kemencét a magyarcsernyei Nőszervezet és Kézimunka Szakkör pályázta meg. Mivel akkoriban én vezettem a kézimunkázókat, Jónás Marika pedig – aki velem együtt dolgozott itt – a nőszervezetet, úgy döntöttünk, hogy elhozzuk ide azt a kemencét, azzal, hogy akármikor szükségük van rá a csernyeieknek, használhatják. Itt jó helyen van, és folyamatosan tudjuk használni. A nyújtóasztalt a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-nél pályáztuk meg. Az utóbbi években ez az eszköz is igazolta a létjogosultságát, ugyanis a népművészeti tábor ideje alatt eleinte csak korongoztunk a gyermekekkel, ám a korongok számától függetlenül ez akkora odafigyelést igényel, hogy egyszerre csak egy-két gyerkőccel lehet elkezdeni a munkát, így amikor már a csoportok elérték a húszas létszámot, akkor ki kellett találnom valamit, hogy a várakozók ne unatkozzanak. A nyújtógép segítségével pillanatok alatt nyújthattam ki nagyobb mennyiségű agyagot, amiből a táborozók, amíg várták a sort a korongozásra, addig lapedényeket, állatkákat készíthettek. Az én munkám is egyszerűbb lett, ugyanis nem kellett nyújtófával dolgoznom. Az agyagos műhelymunka nagyon népszerű a gyermekek körében. Minden évben megfogadom, hogy nem készítünk malacot, de annyira szeretik, főleg azt, amelyik csörög, hogy minden évben követelik, én meg engedek nekik. Ahhoz, hogy a malacunk csörögjön, a közepébe el kell helyezünk egy papírfecnibe csomagolt kör alakúra eldolgozott agyagot. Amikor kiégetjük, akkor a papírdarab elég, és utána csörög, amit nagyon élveznek. Vannak olyan táborozók, akik egy egész malaccsaláddal térnek haza – mesélte Erzsébet.

Az elmúlt néhány évben a Torontál Szórványközpont egyre népszerűbb a környékben és a kissé távolabb élők körében is, így egyre gyakrabban szerveznek oda egynapos kirándulásokat, amelyek keretében a fazekasműhelyt is meglátogathatják, illetve el is tölthetnek ott némi időt, hogy kipróbálják ezt a különleges mesterséget. Beszélgetőtársunktól megtudtuk, hogy kisebb tanfolyamokat is szerveztek már a műhelyben, ahol a résztvevők többféle technikát és agyagot is kipróbálhatnak, illetve ki is égethetnek minden elkészített tárgyat, legyen szó bármilyen képzésről. Erzsébet úgy fogalmazott, hogy mindez némi hátrányt is jelent, mert az elkészült tárgyat nem lehet rögtön hazavinni, amit a gyermekeknek nehezebb elmagyarázni. A fazekas arról is beszélt, hogy az elmúlt évek során sokat profitáltak a Petőfi-ösztöndíjasokból is, mert volt közöttük olyan, aki a pályázatíráshoz, sőt olyan is, aki a fazekassághoz, illetve a kerámiakészítéshez is értett.

Erzsébetről köztudott, hogy évekig vezette a magyarcsernyei kézimunkázókat, akik főként fehér lyukhímzéssel foglalkoztak. Beszélgetésünk közben felmerült az is, hogy a fazekasságban mennyire tudja kamatoztatni az ebbéli hobbijából fakadó ismereteit, illetve mi alapján választja ki egy-egy dísztárgy vagy tál díszítési motívumait.

– A fazekas mintáimon nem a hímzésminták köszönnek vissza, hanem a saját elképzeléseim, de természetesen azokból is merítek. A fazekasságban megvan, hogy hogyan kell kinéznie egy fazéknak, egy szilkének, az ember egyénisége, fantáziája azonban szabadon érvényesülhet. A művészre bármi hatással lehet, velem is előfordul, hogy látok valamit, amit azután tovább tudok gondolni. Ugyanez a helyzet a motívumokkal is, amelyek közül a rozmaringot, illetve az indás vonalvezetéseket szeretem a legjobban, mert ezek kapcsolódnak a magyar díszítésvilághoz. Ezeket viszem tovább. A zöld, a fehér és a fazekassárga színek azért dominálnak nálam, mert valamikor ezek voltak a legelterjedtebb színek a magyar fazekasmesterségben. Amikor elkezdtem a képzésekre járni, akkor lefényképeztem az itt talált régi alkotásokat és elvittem az órákra, hogy megnézzük, van-e bármilyen kötődés vagy eredeztetőek-e ezek a motívumvilágok valahonnan, és kiderült, hogy Hódmezővásárhelyhez kötődnek. Valamikor ebben a régióban kevés fazekas dolgozott, Hódmezővásárhely környékén viszont több százan voltak, és sokan közülük szekerekre pakolták a portékájukat, majd elindultak a nagyvilágba értékesíteni azokat. Ott nem földműveléssel foglalkoztak az emberek, itt viszont igen, és megvolt az is, hogy mennyi gabonáért cserébe hagyták ott a fazekakat az új tulajdonosaiknak. Azt is beszélik, hogy Hódmezővásárhelyt négy részre osztották, és megvolt, hogy ki készített főzőedényeket, ki tálalóedényeket, az is, hogy melyik mester milyen színekkel dolgozott, sőt még a vallási hovatartozásuk szerint is megkülönböztették őket. Úgy tudom, legalábbis úgy hallottam, hogy az ezredfordulón Magyarcsernyén is dolgozott egy fazekas, aki mázatlan edényeket, köcsögöket, csirkeitatókat készített, de nem tudom, hogy honnan szerzett agyagot a munkájához, ezt még nem sikerült kiderítenem. A portékáját ez a mester a torontálvásárhelyi vásárban értékesítette. A fazekasoknak az sem mindegy, hogy milyen az agyag minősége, mert van olyan, ami sütőedények készítésére alkalmas, valamint olyan is, amiből csak tálalóedények, vagy csak vizeskorsók készülhetnek. Én tálalóedényeket készítek – mesélte a fazekas.

Mint az kiderült, az agyag minősége a máz felfestésére is hatással van, ugyanis vannak olyan agyagtípusok, amelyekről lepereg a máz, ugyanakkor a sütőedény sem készülhet akármilyen alapanyagból, mert hiába égetik ki azt többször is 1000 fokon, ha nem használható akként.

– Az edények megformálása után úgynevezett engób agyaggal viszem fel a kiválasztott díszítést vagy mintát, majd először 960 fokon égetem ki az edényt. Amikor kihűl, akkor tudom ráfesteni a mázat, amit a festést követően 1100 fokon égetek ki. Én olyan mázakat használok, amiket az asszonyok használat után a mosogatógépben is elmoshatnak, illetve a mikrohullámú sütőbe is betehetnek, ha éppen abban az edényben szeretnék felmelegíteni az ebédet vagy a vacsorát – magyarázta Erzsébet, aki saját bevallása szerint már akkor érezte, hogy a fazekasság, illetve a keramikusság vonzza, amikor pályaválasztás előtt állt, az út azonban, amelyet bejárt az álma megvalósításáig, mégsem volt annyira egyenes. Abban az évben a magyarkanizsai Keramika indított egy tizenöt fős próbaosztályt, a szülei azonban ellenezték, hogy oda iratkozzon, azt szerették volna, ha valami más szakmát választ magának, ami ennél kiszámíthatóbb jövőt biztosít számára. Mivel bátyja közgazdasági és kereskedelmi szakot fejezett be, így számára is adott volt ez az út.

– Akkoriban működött itt, Magyarcsernyén az Istra, ami egy több száz főt foglalkoztató nagykereskedelmi vállalat volt. A gyár pénzügyileg nem támogatta a diákokat, tehát nem adott ösztöndíjat, egy szerződést azonban aláírtak velünk, hogy amennyiben befejezzük a kereskedelmi szakot, foglalkoztatnak bennünket, így ezt az utat választottam. Amikor viszont az én gyermekeim elindultak középiskolába, főiskolára, akkor már megengedhettem magamnak egy-egy képzést, ugyanis akkoriban indult el a szabadkai Folklórközpontban a fazekasoknak egy egyéves képzés, amit az én legnagyobb szerencsémre és örömömre kétévesre duzzasztottak. Ezt követően részt vettem egy hat hónapos békéscsabai kurzuson, majd másfél évvel ezelőtt Zentán a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet kilenc hónapos fazekasképzésén is. Soha nem számítottam arra, hogy egyszer majd tényleg megvalósíthatom az álmomat, és egyszer tényleg elkezdhetek fazekasként dolgozni, ám ahogyan ez a kisoroszi komplexum is egyre valóságosabbá vált és egyre többféle tartalommal gazdagodott, mígnem elkészült a fazekasműhely is, aminek a működtetéséhez már csak egy fazekasra volt szükség, úgy döntöttem, a régi ismeretségre való tekintettel elvállalom a munkát. Egy gyermekkori álmomat valósítottam meg ezáltal, és mindeközben minden ment a maga útján, a sors keze irányított. A képzéseket munkahely, illetve a család mellett végeztem el, és mindig voltak nehéz időszakok, sőt mélypontok is, de visszatekintve azt mondhatom, hogy megérte a sok-sok áldozatot. Az első napokban a gyönyörű környezetet látva, tapasztalva többször is hálát adtam a Jóistennek, amiért ennyire a tenyerén hordozott, illetve a pártfogásába vett. Itt minden nap egy új kihívás, azt szeretem a legjobban, ha éppen senki sincs bent, mert akkor teljes nyugalomban és csendben alkothatok, ami egy külön élmény számomra – mesélte Erzsébet.

A kisoroszi fazekasműhely sosem áll le, mindig van valamilyen megrendelésük. Ezekkel kapcsolatban joggal merülhet fel a kérdés, hogy a műhely vezetője melyiket szereti jobban, melyik megrendelés áll hozzá közelebb, amikor csak támpontokat kap, amelyekkel szabadon alkothat, vagy amikor határozott kérésekkel keresik meg.

– Jobban szeretem, ha a megrendelésekbe a saját elképzeléseimet, ötleteimet is belevihetem, mert akkor nemcsak annak tudok örülni, hogy befejeztem az adott munkát, hanem annak is, hogy hogyan tudtam megvalósítani az elképzelésemet. Azokat a munkákat is megoldom, amikor sziklaszilárd elképzelésekkel érkeznek a megrendelők, akik azt is megmondják, hogy merre, vagy hogyan hogyan fusson egy-egy inda, vagy hova kerüljön egy-egy levélke. Számomra az a legfontosabb, hogy a megrendelő elégedetten távozzon, erre mindig nagyon odafigyelek. Kértek már tőlem érdekes alakú vagy feliratú bögréket, házszámtáblákat, amiket kedvemre dekorálhattam, a rendezvényekre leginkább alkalmi megrendelések érkeznek, ami csak az adott alkalomról szól. Nagyon szeretem, ha a felnőttek az őket elkísérő gyermekekre bízzák a döntést, és a megrendelés átadásakor látom a gyermekek őszinte örömét. Számomra ez egy valódi visszaigazolást jelent arra vonatkozóan, hogy jól végzem a dolgom, ami nagyon jó érzéssel tölt el – zárta gondolatait Kormányos Erzsébet.