Egy újabb ünnep közeleg. Ilyenkor Zenta ismét megtelik élettel. Ha rövid időre is, de felelevenedik benne az az egykori pezsgés, ami jellemző volt rá: megtelt utcák, sok ember. Ma már kevesen vagyunk itt, csak jeles alkalmakkor és a nyári szabadságok idején térnek haza azok, akik egy jobb élet reményében a külföldi életet választották.
Húsvét lesz, a pravoszláv és a katolikus egy időben, hosszú hétvége és tavaszi szünet. Aki csak teheti, hazalátogat a családhoz, a barátokhoz, a régi ismerősökhöz. A pénteki piac már nemcsak arról szól, hogy megvesszük a termelői friss zöldséget, hanem arról is, hogy régen látott ismerőssel futunk össze. „Hát ti itthon vagytok?” – hangzik el az ilyenkor szokásos kérdés, hiszen sok esetben olyan személlyel találkozunk, akivel nem tartjuk napi szinten a kapcsolatot, így nem is számítottunk arra, hogy esetleg hazalátogat az ünnepekre, főleg akkor, ha már nem is igen van kihez hazajönnie. Füttyszó hallatszik a távolból, amire egy hasonló fütyülő dallam válaszol. Régi barátok kezelnek le egymással, egyből eszükbe jut minden csibész tett, amit kiskamaszként elkövettek, esetleg egy közös hobbi, aminek a kellékei már rég a sarokban porosodnak. Elindul a végeláthatatlan beszélgetés: a gyerekek jól vannak, megnőttek, elballagtak, lediplomáztak, munkát kaptak, férjhez mentek, megnősültek, az unoka hamarosan megszületik, és a kis testvér is már óvodába indul. Ott, a telített piactér közepén felelevenedik minden arról, hogy ki mire emlékszik a régi időkből, és hogy talán akkor minden jobb volt, mint most. „Fussunk össze!” – búcsúznak el egymástól, de mindketten tudják, hogy ennek elég kicsi az esélye, hiszen sok esetben ilyenkor percre pontosan be van osztva a hazalátogató ideje, egymást érik a családi programok. Kevés ez a néhány nap arra, hogy nosztalgiázzanak egy pofa sör vagy egy kellemes bor mellett. Aztán mégis csörög a telefon, ismerős hang szólal meg a vonal másik végén, és az egyszerűnek indult szombat este nosztalgiával telik meg.
Elmúlik az ünnep, elérkezik a szürke kedd, a város ismét csendes lesz, de mi, itthon maradottak mindig hazavárjuk azokat, akiket a hétköznapi mókuskerék a határon túlra szólít.
