A boltok csillogó polcai hetek óta a karácsonyt hirdetik, a közösségi médiában egyre több ünnepi bejegyzés, fotó jön szembe velünk, az adventi koszorún vasárnaponként újabb gyertyát gyújtunk meg. Olybá tűnhet, az egész világ ragyog a karácsonyi-újévi ünnepkörbe burkolódzó boldogságtól. Az ilyen körülmények még inkább megnehezítik azoknak a szívét, akik a közelmúltban búcsúztak szerettüktől, vagy bármilyen más veszteséggel szembesültek. A sebek még sajognak, a hiány eleinte feldolgozhatatlan, az idő kereke mégsem áll meg. Varga Arabella pszichológustól az iránt érdeklődtünk, hogy a veszteség érzete hogyan hathat az egyén lelkiállapotára karácsony környékén.
– A veszteség következtében kialakult hiányt, űrt az ünnepi időszakban valóban fokozottan éljük meg, különösen friss veszteség esetén. Az ünnepek meghatározó elemét képezhetik a hagyományos családi szokások, a rituálék, a bejáródott feladatok, a már megszokott szereposztással. Egy veszteség, átmeneti krízishelyzet mindezt megborítja, sőt sokszor teljesen el is lehetetleníti. Az ünnepek kiemelhetik a nehézségeinket, a magányosságunkat, a hiányérzet és az elhagyatottság érzése hatványozódhat. A média, az ünnepi díszben úszó üzletek, utcák azt sugallják, hogy ez az öröm, a boldogság, a szeretet és a szeretteinkkel való összetartozás megélésének időszaka. Az éppen gyászoló azt élheti meg, hogy ő nem illik bele ebbe a képbe, és ettől a fájdalma, a veszteségélménye még erőteljesebbé válik. Ekkor sokan még inkább bezárnak, elkeserednek, a kilátástalanság érzése vesz rajtuk erőt, nem akarják a sötét gondolataikkal terhelni a környezetüket.
Mi lehet a megoldás egy ilyen időszakban?
– Fontos hangsúlyozni, hogy nem a lelkünket, a lelkiállapotunkat kell az ünnephez alakítani, öltöztetni, hanem meg kell élni az éppen aktuális lelkiállapotunkat. Ha ez sikerül, akkor talán kevésbé éljük meg nyomásnak és kényszernek az ünnepet. Azaz mindazt, amit a modern kori fogyasztói társadalom társít az ünnephez, hisz a karácsony bibliai értelemben egészen másról szól. A karácsonyt mint a szeretet ünnepét jó, ha tágabb értelemben szemléljük, mert a szeretet nem csak az örömről, a boldogságról szól. A szeretet velejárója az elveszített szeretteink után maradt űr, a fájdalom megélése is. A gyászfolyamatban a fájdalom éppen a szeretet egyfajta megnyilvánulása, amit életünk során mindannyian megtapasztalunk. Ennek megfelelően fontos, hogy meg tudjunk élni ezeket az érzelmeket éppúgy, mint az örömöt és a boldogságot. Ahogy a Biblia is írja: „Megvan az ideje a sírásnak és megvan az ideje a nevetésnek. Megvan az ideje a gyásznak és megvan az ideje a táncnak.” Adjunk tehát engedélyt magunknak mindenre, még akkor is, ha az aktuális lelki-érzelmi állapotunk nincs összhangban az adott ünnepkörről alkotott társadalmi képpel és elképzeléseinkkel.
A karácsony a születésről, a gyász viszont az elmúlásról szól. Mibe tud kapaszkodni a szeretett személyt elveszített gyászoló ilyen időszakban?
– A születés és a halál nem léteznek egymás nélkül. Ezt vallási ünnepeink is hűen tükrözik, hiszen a két legnagyobb keresztény ünnep a karácsony és a húsvét. Korábban ez a kettősség természetesen volt jelen a családok, közösségek mindennapjaiban. Csupán az utóbbi néhány évtizedben vált egyre nagyobb tabuvá a halál. Egyfajta nemkívánatos témává, olyasmivé, amit egyre inkább próbálunk eltávolítani, távol tartani magunktól, miközben annak ténye továbbra is megkérdőjelezhetetlen. Minden születés automatikusan magában hordozza a valamikori halál tényét, amiről igyekszünk nem tudomást venni. Ezért is jelent akkora nehézséget manapság a gyász, a veszteség feldolgozása, mert elidegenedtünk tőle. Megszűnt természetesnek lenni, így nem is igazán tudunk vele mit kezdeni. Korábban a család, sőt az egész közösség aktívan részt vett a búcsúztatásban. Ma már a hivatalos szertartásokon is egyre kevesebben vannak jelen. A szertartást követően pedig a gyászolók sok esetben maguk maradnak a fájdalmukkal, miközben a legfőbb megtartó erő ilyenkor épp a közösség, a szociális háló lehetne. Tapasztalatom szerint ennek a magatartásnak az egyik fő oka saját definiálatlan viszonyunk a halál témájával kapcsolatban. Nem tudunk vele mit kezdeni. Nem szeretünk szembetalálkozni saját, illetve szeretteink mulandóságának tényével sem. Nem tudjuk, hogyan is viszonyuljunk egy gyászolóhoz. Mit is kellene mondani, tenni egy olyan helyzetben, melyre nehéz szavakat találni. Ezért gyakran önmagunkat kímélve a kellemetlen helyzettől és érzelmektől, inkább elkerüljük az ilyen szituációkat. De fontos tudni, hogy ilyenkor sokszor a puszta jelenlétünkkel adjuk a legnagyobb támogatást a gyászolónak. Azzal, hogy ott vagyunk, jelen vagyunk, és elbírjuk ezt a helyzetet minden vele járó nehéz érzelmével együtt.
n Milyen típusú gyászfolyamatok léteznek? Avagy nem csak maga a halál jelentheti a gyászt…
– Maga a gyászfolyamat különböző szakaszokból áll. A kezdeti sokk után következik a tagadás, az izolálódás, amelyet a harag, az alkudozás, majd a mély fájdalom szakasza követ, amit gyakran depressziónak nevez a szakirodalom. Mindezeken keresztül jutunk el a megbékélés szakaszába. Ugyanakkor a folyamat bármely szakaszában kialakulhatnak elakadások is, melyek külső segítség szükségességét jelezhetik. A már bekövetkezett veszteség kapcsán kialakult gyászfolyamaton kívül létezik az úgynevezett elővételezett gyász is, ami azokban az élethelyzetekben jelentkezik, melyekben már látható, hogy egy-egy folyamat, általában súlyos betegség a szeretett személy elvesztésének prognózisát hordozza magában. Azaz még ugyan nem következett be a veszteség, de egyfajta gyászreakció, gyászmunka az előrevetíthető elszakadás kapcsán már elkezdődött. Gyászreakció nemcsak szeretteink halála következtében alakulhat ki, hanem számos egyéb veszteséghelyzet vagy életválság, krízishelyzet kapcsán is. Ilyen például a válás, egy súlyos betegség vagy baleset, amely tartós egészségkárosodással járhat. Továbbá akár jelentősebb anyagi veszteség, csőd, költözés, munkahelyváltás kapcsán is jelentkezhet. Csupán egy következő életszakaszba való átlépés is kiválthat gyászreakciót, például a gyerekek kirepülése a családi fészekből. Gyakran a beteljesületlen álmainkat, megvalósítatlan vágyainkat is el kell gyászolnunk, például meddőség esetén, vagy akár olyan helyzetekben is, amikor egy családba a várva várt egészséges gyermek helyett sérült, beteg gyermek születik. Ezekben a helyzetekben szintén megjelennek a gyászra, a veszteségekre jellemző reakciók a maguk sajátosságaival.
A felnőttek és a gyermekek különbözőképpen élik meg a gyász folyamatát?
– Amikor a gyerekek és a felnőttek közti különbségekről beszélünk, először is fontos kiemelni a halálfogalomban megjelenő lényegi különbségeket. A gyermekek halálfogalma jelentősen különbözik a felnőttekétől, és elsősorban az életkori sajátosságok, a gondolkodás fejlődésének jellegzetességei határozzák meg. Egy 3–5 éves korú gyermek még nincs tudatában annak, hogy visszafordíthatatlan dologról van szó. Ebben az életkorban a halált annak külső jegyeivel azonosítja a gyermek. A mozdulatlansággal, a csukott szemmel, fekvő testhelyzetben. Ugyanakkor életet, tudatot társít hozzá. Ezekből a gondolkodásbeli jellegzetességekből adódóan az ilyen korú gyerekek félelmei a haláltól szintén ezekhez az állapotokhoz kapcsolódnak, például a lefekvéstől, az elalvástól való félelem formájában. Később, 5–9 éves korban jellemző a halál megszemélyesítése, vagyis a halált különálló, gondolkodó, öntudattal és élettel felruházott személyként képzelik el. Ebből adódóan jellemző a kaszástól, a szellemektől, a csontváztól, a zombitól való félelem ebben az életkorban, mert többnyire ezek a képzettársítások jelennek meg. Valamikor 9 éves kor után jut a gondolkodás fejlettsége olyan szintre, hogy a gyermek halálképe már közelít a realitáshoz – tudatával már tudja, felismeri, de még nehezen fogadja el ennek valóságát. Amikor a gyerekeket érintő veszteség, gyászfolyamat sajátosságairól van szó, az életkori sajátosságok mellett fontos kiemelni a gyermekek kiszolgáltatottságát. Ők még teljes mértékben függnek a környezetüktől, azaz rá vannak utalva a környezetükben élők gondoskodására. Így egy közeli személy elvesztése esetén nem csupán és elsősorban a veszteséget tapasztalják meg, hanem aktiválódik bennük az úgynevezett szeparációs szorongás, ami gyakran olyan formában nyilvánul meg, hogy erősebben ragaszkodnak, keresik a közelséget, és nehezen válnak le a mellettük maradt közeli személyekről. Mert attól tartanak, hogy esetleg őket is elveszítik, és nem lesz majd, aki gondoskodik róluk. Vagyis ilyenkor a gyermek biztonságérzete alapjaiban meginog. Minél közelebbi hozzátartozó elvesztéséről van szó, annál erőteljesebben mutatkozik ez meg, azaz szülő elvesztése esetén különösen hosszú időre van szükség a biztonságérzet visszaállítására. Távolabbi hozzátartozó elvesztése esetén viszont gyakran szinte nem is jelentkezik gyászreakció, a gyermek természetesen kezeli a veszteséget, amennyiben az az ő alapvető biztonságérzetére nem volt kihatással.
Meddig tart a gyász időszaka?
– Korábban úgy vélték, hogy a veszteség utáni egy év a gyász időszaka. Ma már tudjuk, hogy jelentős egyéni különbségek léteznek a gyászfeldolgozás, a gyász időtartama tekintetében, illetve hogy a korábban hitt egy évnél azért általában hosszabb időszakot vesz igénybe a veszteség feldolgozása. A gyászfolyamatot jelentősen befolyásolja az is, hogy milyen viszonyban álltunk az elvesztett személlyel. Ahogyan az is, hogy milyen a megmaradt kapcsolatrendszerünk a környezetünkkel. A szociális szerepeink, különböző életterületeink kiépítettsége, meglévő kapcsolataink minősége. Ami biztos, hogy az első év olyan szempontból jelent nagy kihívást, hogy először kell végigélni az évet a szeretett személy nélkül. A születésnapok, ünnepek, egyéb fontos életesemények először zajlanak le úgy, hogy az adott személy fizikailag már nincs jelen. Szándékosan mondom, hogy fizikailag, hisz még frissen él bennünk az emléke. Gyakran még szinte érezzük is a jelenlétét, mert annyira belénk ivódott. Bennünk él a kép, hogy milyenek voltak ezek az események korábban, amikor még ő is jelen volt. Az első évben tapasztaljuk meg, hogy valami végleg megváltozott, már nem olyan, mint régen. Ez teljesen friss, ismeretlen tereppé teszi a hétköznapokat, mindaddig, amíg nem „nőtte körbe” az élet. Nem alakultak még át a régi szokások az új élethelyzet mentén. A régi már nincs, az új pedig még nincs, vagyis az első év hatalmas kihívás. Nemcsak fájdalmas, hanem ismeretlenségéből adódóan fokozott bizonytalanságot és félelmet válthat ki. Ilyenkor gyakran megkérdőjelezzük, hogy egyáltalán képesek vagyunk-e mindezt végigcsinálni.
Van-e optimális feldolgozási forma és idő? Miután számít kórosnak a mély gyász állapota?
– Optimálisnak talán azt nevezhetjük, amikor sikerül végigmenni a gyász minden szakaszán, és végül eljutni arra a pontra, amikor a megélt veszteséget már integrálni tudjuk saját történetünkbe, és fokozatosan vissza tudunk térni az élethez. A múltból visszatérünk, és ismét a jelen, illetve a jövő felé orientálódunk. Nem tagadva a veszteséget, vagy tudomást sem véve róla, de nem is átadva neki teljes életünket. Már nem a miértek vannak figyelmünk középpontjában, hogy hogyan lehetett volna másként, hanem egyfajta megnyugvással vagyunk jelen, hálával a szívünkben mindazért, amit az adott személy jelentett az életünkben, amit az együtt töltött időtől kaptunk.
A karácsony mivel járulhat hozzá a sebek enyhüléséhez és a gyász feldolgozásához?
– Nem mondanám, hogy maga a karácsony járulna hozzá a fájdalom enyhüléséhez és a sebek gyógyulásához, de a hitnek fontos szerepe lehet ebben. Ha kicsit elmerülünk az adventi időszak szimbólumaiban, akkor talán lelki kapaszkodókat is találhatunk bennük. Gondoljunk csak az adventi koszorúra, amely az isteni és örök szeretet jelképe. Örökzöld ágai magát az életet, a gyertyák pedig a fényt, a növekvő világosságot szimbolizálják. Ha a gyertyákat külön-külön nézzük, megjelenik a hit, a remény, az öröm és a szeretet. Ezek olyan vezércsillagok, amelyek gyász idején átmenetileg kialudni látszanak, de ha sikerül visszatalálnunk ezekhez az értékekhez, és újrateremtjük őket magunkban, az életünkben, a környezetünkben, az hatalmas segítséget jelenthet abban, hogy végig tudjunk menni a gyászfolyamaton, majd visszataláljunk az élethez.
Nagyon sokan magányosan, idősen, betegen élik napjaikat. Még ha szerettüket nem is veszítették el a közelmúltban, de az az állapot is egyfajta gyászállapot. Mit tanácsol a szakember azoknak, akik nehéz lelkiállapotban a tűréshatáruk szélére kerültek az év végére?
– Fontosnak tartom itt felhívni a figyelmet a környezet, a közösség szerepére. A gyász időszakában fokozottan érzékeny, sérülékeny állapotban van az ember, ugyanez érvényes súlyos betegségekre vagy egyéb veszteségekre, krízishelyzetekre, amelyek jelzésértékűek kell, hogy legyenek a környezet számára is, hogy fokozottan figyeljenek, gondoskodó magatartással forduljanak ilyen helyzetben lévő szeretteikhez, mert ebben az állapotban nem vagyunk mindig képesek felismerni, hogy segítségre, támogatásra van szükségünk, kérni azt pedig talán még kevésbé. Ugyanakkor vannak olyanok is, akik ezt felismerik maguknál, és keresik is a kapaszkodókat. Időnként elég néhány melegszívű személy jelenléte ahhoz, hogy picit könnyebben viseljük lelki terheinket, más esetekben viszont szakszerű segítségre van szükség. Ilyenkor ajánlott pszichológus, pszichoterapeuta, gyászterapeuta, mentálhigiénés szakember vagy más segítő szakember felkeresése.
Nyitókép: Varga Arabella pszichológus
