Megéri plusz energiákat fektetni a tehetséggondozásba

A Richter Gedeon Nyrt. 1999-ben alapította meg a Magyar Kémiaoktatásért Díjat általános, közép- és szakközépiskolai, illetve gimnáziumi tanárok részére, hogy támogassa és erősítse a kémia színvonalas iskolai oktatását. A díj elsősorban a magyarországi kémiatanárok elismerését célozza, de a határon túli iskolákban magyar nyelven tanító kémiatanárok is javasolhatóak.

A rangos elismerést a Richter Gedeon Alapítvány Magyar Kémiaoktatásért kuratóriuma ítéli oda olyan kémiatanároknak, akik elismerten a legtöbbet teszik a kémia iránti érdeklődés felkeltéséért, elkötelezett és sikeres cselekvői a tehetséggondozásnak, akiknek tanítványai sikeresen szerepeltek hazai és nemzetközi kémiai tanulmányi versenyeken, akiknek tevékenysége túlmutat saját iskolájukon, valamint akik jelenleg is aktív tanári tevékenységet folytatnak, mindezzel jelentős szerepet vállalva a jövő generációjának nevelésében.

A magyarcsernyei Gyenge Csilla 2009 óta dolgozik kémia szakos tanárként. Zentai származásúként először szülővárosában állt munkába a Bolyai Tehetséggondozó Gimnáziumban, illetve a Zentai Gimnáziumban, utána, mivel sikerült Csernyéhez közelebb – Nagybecskereken – munkát találnia, a Sonja Marinković Általános Iskola, a Nagybecskereki Gimnázium, illetve a muzslyai Szervó Mihály Általános Iskola kémiatanára lett. A tanárnőt november 27-én az a megtiszteltetés érte, hogy másik négy magyarországi kollégája mellett, Budapesten, a Magyar Tudományos Akadémia épületében, külhoni magyar kémia szakos tanárként átvehette a Richter Gedeon Alapítvány a Magyar Kémiaoktatásért Díját a tantárgy népszerűsítéséért és a tehetséggondozás során elért eredményeiért. Az elismerés ereje, fontossága abban is mérhető, hogy a kuratórium a huszonöt év alatt csak kilenc külhoni magyarnak ítélte oda a díjat. A tanárnővel az elismerés kapcsán beszélgettünk.

Mindig is tanár szerettél volna lenni? Mikor kezdett el érdekelni a kémia?
– Eleinte nem tanár szerettem volna lenni, először az Újvidéki Egyetem Természettudományi Karán a vegyészmérnöki szakot fejeztem be, s mivel ebben a szakmában nem tudtam elhelyezkedni, tanárként kezdtem el dolgozni. A mesterképzést munka mellett fejeztem be, azt már kémiatanári szakon. A kémiát akkor szerettem meg, amikor hetedik osztályban elkezdtem ismerkedni vele. Olyan tanárunk volt, aki fontosnak tartotta a kísérletek bemutatását, elvégzését, és nagyon sok versenyre elvitt bennünket. Mindent a természettudomány oldaláról közelítettünk meg. A lelkesedésem a középiskolában sem változott, ott vegyésztechnikusnak tanultam.

Hogy néz ki nálad most egy kémiaóra? Milyen módszerekkel dolgozol?
– Én még mindig a régi, hagyományos módszert díjazom jobban. A tapasztalataim alapján az általános iskolás korosztály jobban megérti az alapokat, hogyha kimegyek a táblához, és oda felírom a reakcióegyenleteket, illetve a levezetéseket, mert akkor láthatják, hogy honnan indultunk, és hogy miből mit kaptunk, illetve nagyon sok kísérletet végezünk. A gimnáziumban már a vetítőt is használom, ők ugye már idősebb korosztály, és a legtöbb diák jó alapokkal jön a gimnáziumba.

Olyan tanár vagy, aki ragaszkodik az elveihez, vagy néha engedsz a gyerekek kéréseinek is?
– Inkább a saját elveimhez ragaszkodom. Persze, ha a diákok olyan ötleteket fogalmaznak meg, amelyek megvalósíthatóak, illetve alkalmazhatóak, akkor nyitott vagyok rájuk, de inkább a saját elveimet követem. Édesapám is tanárként dolgozott, és mindig azt mondta, hogy az első két-három hétben úgy kell bemenni az újabb osztályokba, hogy a gyerekek azt érezzék, hogy szigorú vagyok. Ez nem azt jelenti, hogy mindjárt egyeseket adok nekik, inkább fegyelemre és csendre intem, nevelem őket. Így alapozom meg azt a tekintélyt, aminek a segítségével a későbbiekben is tudok dolgozni. A diákokat nem szabad lenézni, de nem is azért megyünk be mi, tanárok a tanterembe, hogy barátkozzunk velük. Tehát nagyon odafigyelek arra, hogy a megfelelő távolságot megtartsam, mert mindig van vagy lehet olyan diák, aki kihasználhat bizonyos helyzeteket.

A kémia a természettudományok közé tartozik a fizikával és a matematikával együtt. Hogyan szeretteted meg azokkal a tanulókkal a te tantárgyadat, akik nem szeretik a természettudományokat?
– Nekem meglepően sok olyan diákom van, akik a matematikát nem szeretik, de már az év elején jelentkeznek, hogy ők szeretnének kémiából versenyre menni. Úgy vettem észre, hogy a diákok érdeklődését a kísérletekkel jobban fel tudom kelteni, így értelemszerűen azzal próbálom őket odavonzani. Vannak olyan tanulók is, akik inkább a számítási részét szeretik a kémiának, ők tapasztalataim szerint matematikából is erősebbek. Szerencsére vannak olyan versenyek is, ahol nem is igazán vannak számítási feladatok, tehát azokat viszem inkább azokra a versenyekre.

A tanár helyzete, munkája mindig egyszerűbb, ha okos, ügyes és lelkiismeretes diákok veszik körül. Mi a helyzet azonban a gyengébb tanulókkal? Hogyan lehet őket bevonni a munkába?
– A gyengébb tanulókat egyre nehezebb bevonni a munkába. Mindez függ a diák természetétől, illetve a habitusától is. Van olyan gyengébb tanulóm is, aki szorgalmas, de egyszerűen nehezebben mennek neki a természettudományi tantárgyak. Számomra a legtöbb kihívást az inkluzív rendszer bevezetése jelentette, mert az ebbe a kategóriába eső diákoknak a kémiát nagyon nehéz megtanítani. Van most egy hetedikes tanulóm, aki összevont tagozatban tanul egy hatodikos tanulóval. A hatodikos diák nem jár be a kémiaórára, mert az hetedik osztályban kezdődik. A hetedikes diák nem tud sem olvasni, sem írni, ettől függetlenül szóbelileg tájékozottnak érzem, így úgy döntöttem, hogy szóban próbálom átadni neki azt a tudást, amire úgy gondolom, hogy az otthoni háztartásban, konyhában szüksége lehet. Gyakorlatokat végzünk, és beszélgettünk már az oldódásról, megvizsgáltuk, hogy a cukor feloldódik-e a vízben, megmértük a testek tömegét, a térfogatukat, tehát ilyen egyszerűbb dolgokban, feladatokban gondolkodom.

Milyen kihívásokkal szembesülsz a tehetséggondozás során?
– Eleinte szerencsés helyzetben éreztem magam, a Bolyai Tehetséggondozó Gimnáziumban kezdtem a pályafutásomat, ahol nem számított nehéz feladatnak a tehetséggondozás, mivel oda a legtehetségesebb diákokat vették fel a jelentkezők közül, illetve az intézmény célja is a tehetséggondozás volt. A későbbiekben az óbecsei Than Emlékházban előadóként rendszeresen részt vettem a tehetséggondozó programokban, amelyeken az általános iskolák felsőseit szólítottuk meg. A programba a kémiát, a gyógyszerészetet, illetve más természettudományokat vontak be, a diákok pedig minden hétvégén másik tudománnyal foglalkozhattak, illetve ismerkedhettek meg. Amikor Nagybecskerekre kerültem, egy nagy nehézséggel szembesültem, a nagy létszámú osztályok ugyanis kis létszámú osztályokra cserélődtek. Én akkor is arra törekedtem, hogy mindegyik osztályban megtaláljam a legtehetségesebb diákokat, akikkel rendszeresen részt tudok venni a hazai és az anyaországi versenyeken is. Minden évben ott vagyunk a Curie Emlékversenyen, eddig minden évben sikerült a tanulóimmal eljutnom a magyarországi, a szolnoki fordulóra, ahol ők a külhoni magyarok kategóriájában versenyeznek, és eddig mindegyik évben sikerült dobogós helyezést elérnünk. Ez a verseny három levelezős fordulóból áll, amikor is a jelentkezők otthon kidolgozzák, majd elküldik a megoldott feladatot. Amikor a tanulók elakadnak egy-egy résznél, akkor összejövünk egy emelt szintű órára, ahol átbeszéljük, hogy hogyan haladnak, illetve megtárgyaljuk, hogy mi okozza a nehézséget, tehát eligazítom őket, majd egyedül dolgoznak tovább. Ezen kívül minden évben részt veszünk a hazai, az oktatási minisztérium által szervezett kémiaversenyen is, és a diákjaim ott is továbbjutnak a körzeti, néhány pedig a köztársasági szintű versenyre is. Velük mindig az előző évek versenyfeladatait megoldva készülünk fel a megmérettetésre.

Mennyire nyitottak ma a gyerekek a tehetséggondozásra?
– A jobb tanulók nyitottabbak. Vannak olyan diákjaim, akik már előző években is részt vettek a versenyeken, és akik már rögtön év elején, tehát szeptemberben jelezték, hogy szeretnék idén is megpróbálni a Curie Emlékversenyt. De van olyan diák is, akit semmilyen módszerrel nem tudok megmozgatni, mert nem akar többet dolgozni, mint amennyit feltétlenül muszáj.

Mikor és hogyan értesültél az elismerésről?
– A Richter Gedeon Alapítvány Magyar Kémiaoktatásért kuratóriuma minden évben kiírja a pályázatot az elismerés odaítéléséről, a pályázónak kell összegyűjtenie a szükséges ajánlásokat, támogatásokat. Én tavaly jelentkeztem először, de nem kaptam semmilyen visszajelzést. Idén úgy döntöttem, hogy ismét megpróbálom, mert nem vesztek vele semmit. A díjazásra alkalmas pályázatokat a kuratórium választja ki. Az átadó előtt egy hónappal telefonon értesítettek. Amikor megláttam, hogy egy külföldi szám hív, nem vettem fel, mert azt hittem, hogy valaki szórakozik velem. De mivel ismétlődtek a hívások, két-három nappal később úgy döntöttem, hogy jelentkezem. Amikor meghallottam, hogy milyen ügyben keresnek, elkezdtem sírni, tehát nagyon nagy örömet jelentett a számomra. Őszintén szólva nem is gondoltam, hogy engem fognak választani. Még csak tizenöt évnyi munkatapasztalatom van, tehát nem is olyan régóta tanítok, és a többi kolléga idősebb volt. A rendezvényre magammal kellett vigyem az egyik diákomat, illetve a kapcsolattartónak meg kellett adnom az elérhetőségeit. A díjátadó ceremóniát egy alkalmi műsor előzte meg, majd minden díjazottat a saját diákja méltatott. Nagyon meghatódtam.

Mit jelent számodra ez az elismerés?
– Hát én nagyon boldog voltam, mert határon túli magyarként ismerték el, becsülték meg a munkámat. Számomra ezzel bebizonyosodott az, hogy megéri időt és energiát fektetni a tehetséggondozásba. Sajnos olyan világban élünk, hogy a tanárnak nincs akkora tekintélye, mint valamikor. A diákok a jó tanár munkáját elismerik, de szinte naponta szembesülhetünk a másik véglettel is. Ezért is fontosak az elismerések, mert általuk motiválják, serkentik a tanárok munkáját. Én eddig is szívvel-lélekkel dolgoztam, tehát én minden évben vittem a diákjaimat versenyekre, és a legtöbbről igazán szép eredményekkel tértünk haza.