Régi idők szilveszterei

A szilvesztert szokás az év legvidámabb éjszakájának nevezni. Ez az az este, amikor mindenkinek jól kell éreznie magát, amikor az óévvel együtt a bánatnak is búcsút kell inteni, és legalább néhány órán keresztül optimistán kell tekinteni az előttünk álló időszakra. Annak érdekében, hogy ez minél egyszerűbb legyen, különböző programok közül választhatunk. Ha akarjuk, párunkkal, vagy az egész családunkkal, esetleg egy nagyobb asztaltársasággal elmehetünk egy kávézóba, vagy étterembe, ahol a szervezők mindenről gondoskodnak, de magunk is szervezhetünk egy bulit, ahova meghívjuk barátainkat és azok barátait, vagy akár el is utazhatunk, hogy valahol az otthonunktól távol, mondjuk egy nagyvárosban, vagy egy erdei házikóban köszöntsük az új évet. Ráadásul december 31-én a tévécsatornák is ünnepi programmal készülnek, és elsősorban különböző humoros műsorokkal, vígjátékokkal kedveskednek a nézőknek, hogy a négy fal között is vidám perceket éljenek át.

Nem új keletű dologról van szó, szüleink, nagyszüleink, és azok szülei, nagyszülei is igyekeztek méltó módon elbúcsúzni az óévtől és köszönteni az újat. Divatok, szokások jönnek-mennek, de a boldogabb új évbe vetett remény örök, csakúgy, mint a (lehetőségek függvényében) terített asztal, aminek funkciója a bendőnk megtöltése mellett az, hogy bevonzza a bőséget, ami majd alapot teremt a boldogabb, új esztendőhöz.

E rövid bevezető után nézzük, a múlt században hogyan is köszöntötték az új évet, milyenek voltak a szilveszteresték.

A HAGYOMÁNYOK SZERINT

Szőke Anna, kishegyesi néprajzkutató kérésünkre arról mesélt, hogy falujában hogyan szilvesztereztek a második világháború előtt, illetve, hogy 1945 után hogyan változtak meg a szokások.

– Településünkön is beszélhetünk a lakosság rétegződéséről, vagyis külön kell venni a parasztságot, valamint a polgárságot. A nagybirtokosok, a módosabb polgárok, valamint az iparosok már a második világháború előtt szerveztek szilveszterezéseket az éttermekben, kocsmákban, míg a parasztság esetében ez úgy nézett ki, hogy kisebb társaságok összejöttek valakinek a házában, ahol a férfiak egész este kártyáztak, a nők pedig beszélgettek. Ilyenkor sütemény is volt az asztalon. Fontos kiemelnünk a linzer tésztát, aminek nagy hagyománya volt, mert több napig elállt, valamint a rétest, ami a mai napig ott van a szilveszteri asztalon. Nagy esemény volt, hogy ilyenkor a befőtteket is kibontották. Nagyon jókat beszélgettek, kártyáztak, sokszor nem várták be az éjfélt, de boldog új évet kívántak egymásnak. Az újév napjához hozzátartozott, hogy látogatóba mentek egymáshoz, főleg a nagyszülők meglátogatása volt kötelező, ezzel is megadták nekik a tiszteletet, ajándékba nem nagy dolgokat vittek, csak „amit a konyha kiadott”. A második világháborút követően változás állt be, a szocializmus szellemében igyekeztek egyenlőnek mutatni az embereket. Felépültek a szövetkezeti otthonok, és majdnem mindegyikben volt moziterem, ahol szilvesztereste filmeket vetítettek. A vetítés este nyolckor kezdődött, és ilyenkor két filmet láthattak a nézők. A szüleim nagyon készültek ezekre a szilveszterezésekre. A moziterem Kishegyesen négyszáz férőhelyes volt, és mindenki ott akart lenni szilveszterkor, a jegyeket előre meg kellett venni. A filmeket szerb felirattal vetítették, de mindig volt valaki, aki szimultán fordította a szöveget a szerbül nem értőknek. Gyerekként izgatottan figyeltem, ahogy édesanyám, aki egy egyszerű, de igényes asszony volt, hogyan készült, piros krepp papírral festette ki a száját, a szemöldöke kihúzásához pedig elégetett gyufaszálat használt. A vetítéseket követően, éjfélkor jó hangulatot varázsoltak, és tombola is volt. Ez a hagyomány az 1960-as évek elejéig tartott, amikor megjelent a televízió, és a mozi elveszítette a jelentőségét.

Beszélgetőpartnerünk elmondta, hogy a bálok mind a szegényebb, mind a módosabb polgárok életében folyamatosan jelen voltak, és szilveszter estéjén, valamint elsején is bálokat tartottak.

– A bálokat a vendéglátóhelyek szervezték meg, és ezeken asztaltársaságok vettek részt. Mindenki tudta, hogy hova tartozik, megvolt, hogy ki hova jár, például hol szilvesztereznek a fiatal házasok, hol a gazdagabbak, az iparosok. A fiatalok Kishegyesen Szilágyi Gergő termébe mentek, amely hatalmas táncteremmel rendelkezett, és jó zenekarok húzták a talpalávalót. Kishegyesen nagyon ismert volt a Pokol vendéglő is, amely igényes helynek számított, kiváló konyhával, ott már októberben kellett helyet foglalni, a Bábi vendéglőbe az iparosok jártak, míg a Sógor vendéglőbe nagy társasággal szerettünk menni.

A szilveszterezés egyik színfoltja a nagy keletnek örvendő Éjféli újság volt. Egy humoros hangvételű lapról van szó, amelyben összegyűjtöttek mindenféle érdekességet az előző évből.

A falusiak életében fontos volt az év végi hálaadó szentmise, amit szilveszter napján 17 órakor tartottak, és ahova minden családból legalább egy személy elment, mert a plébános itt mondta el, hogy az év folyamán hányan haltak meg, hányan születtek, és hány házasságot kötöttek.

A DISZKÓZENE NEM ELÉG, DE SZÜKSÉGES

Az 1960-as évektől kezdve egyre több klub nyílt meg vidékünkön. Mindenki végig szerette volna táncolni az éjszakát, a zeneipar virágzott, és egyre többen voltak, akik Szilveszterkor is ezt a hangulatot szerették volna átélni, így a kluboknak szilveszterezést is szervezniük kellett. Az ismert DJ és rádiós műsorvezető Kiss János – Manó lemezlovasként és szervezőként is kivette részét mindebből.

– Az 1960-as évek végén néhány kollégámmal döntöttünk úgy, hogy nyitunk valami klubszerűséget, ahol találkozni tudunk. Szabadkán, a sétaerdei helyi közösségben találtunk helyet, és hétvégente ott rendeztünk bulikat. Ennek egyenes folyománya volt az, hogy szilveszterezést is szerveztünk. Előtte szilveszteresténként a szülőkkel néztük a tévét, vártuk a kabarékat, amit mindig is nagyon szerettem, de miután DJ-ként és szervezőként is elkezdtem tevékenykedni, már csak az ismétléseket tudtam megnézni. Ha jól emlékszem, az első általam szervezett szilveszterezés Kishegyesen volt, ahova előtte a Mozgó Diszkó keretén belül jutottunk el. Az esemény igen jól sikerült, mert mindjárt rá is kellett dupláznunk. A zene mindig is fontos a szilveszteri bulikban, de mi tombolát is szerveztünk, amiben mindenféle apróságot osztottunk ki, és mindezt kommentáltuk is, igyekeztünk minden ajándékhoz vicces megjegyzéseket fűzni, és habár kezdetben féltem tőle, ez lett a buli legjobb része. Később Szabadkán is minden évben szerveztem szilveszterezést, és teszem ezt mind a mai napig. Régebben nem volt nehéz kimozdítani az embereket, Simon Attila barátommal közösen tartottuk a Hacienda diszkót, és azokra a szilveszterezésekre elővételben 600–700 jegy kelt el, és még többre is lett volna igény.

Beszélgetőpartnerünk elmondta, hogy DJ-ként nagy figyelmet fordított arra, hogy szilveszterezéskor is a legjobb zenét adja a közönségének.

– A zenére mindig nagyon odafigyeltem, DJ-ként azzal lehetett kitűnni a többiek közül, ha a legjobb és legújabb zenéket be tudtad szerezni. Amikor kimentem Bécsbe, Münchenbe, vagy ritkábban Londonba, azokat a lemezeket kellett megvennem, amikről úgy gondoltam, hogy tetszeni fognak a hallgatóknak. Aranyat ért az információ, hogy éppen melyik zeneszám a menő. Az újévre külön készültünk, ez magas labda volt mindenkinek, és a lemezkiadók is készültek rá. Most divat az, hogy 3-4 DJ váltogatja egymást az éjszaka folyamán, viszont én az egész estét egyedül csináltam. Rövid távon elválik, hogy DJ-ként érsz-e valamit, mert ha olyan zenét adsz, ami tetszik a látogatóknak, olyan újdonságokat mutatsz nekik, amit meg tudnak kedvelni, akkor vissza fognak jönni a bulidba. Kutyakötelességem ráérezni, hogy mi az, amivel a többségnek kedvezni tudok. Szilveszterkor, és egyéb alkalmakkor is vannak a társaságban olyan emberek, akik központi szerepet játszanak, öröm nézni, ahogy „rázzák a rongyot”, elsősorban nekik igyekszek kedvezni. Az újévi repertoár egy kicsit eltér az egyéb alkalmakéitól, újév hajnalán az első szám az Abbától a Happy New Year, majd az I have a dream, de ilyenkor kötelező lejátszani a Kék Duna keringőt is. Ezt követően megindulnak azok a zenék, amiket a közönség szeretne, ha kell, csárdás is megy.

Ugyan a zene állt az első helyen, de egy jó bulihoz más is kellett.

– A szilveszteri bulik egészen más hangulatúak voltak, az emberek már másképp is öltöztek ki. Ez az év legvidámabb estéje, mert benne van a pezsgőnyitás, a konfettidobálás, a durrogások. Viszont a jó zene, a kaja és a pia nem elég, ezért mindig szerveztünk valami érdekességet is. Például egyszer az volt, hogy kerestük a leghangosabb látogatót, beállítottuk a decibel mérőt, mikrofont tettünk a vállalkozó szellemű látogató elé, akinek szavalnia kellett, de nem akármit, hanem az Anyám tyúkjából egy versszakot, a közönség pedig kommentálta. Vagy máskor karaokét szerveztünk, amiben mindenkinek részt kellett vennie. Az volt a célunk, hogy a vendégek jól érezzék magukat, hogy úgy érezzék, legközelebb is eljönnének. A szilveszterezések velejárója volt a pótszilveszter is, mert az étel sohasem fogyott el. Ha azt láttuk, hogy sok megmaradt, úgy gondoltuk, hogy az a legkorrektebb, ha másnapra is meghívjuk a látogatóinkat.

A fenti sorokat minden bizonnyal többen is nosztalgiázva olvasták. Napjaink szilveszterezései több szempontból különböznek a régi időkéitől, de természetesen hasonlóságok is vannak. A lényeg, hogy mindenki érezze jól magát egy diszkóban örökzöld slágerekre táncolva, filmet nézve, szűk baráti körben, ki-ki ízlése és vérmérséklete szerint, malaccal vagy anélkül.