A nemzeti grafikáktól az autómodellekig

A szabadkai Nagy Perge László a tavalyi év elején Ex Libris-díjban részesült a rovásírás népszerűsítéséért tett erőfeszítéseiért és a Magyar nemzeti grafikák című sorozatáért. A grafikus-dizájner kötődik magyar gyökereihez, és egy tragédia hatására születtek meg első magyaros motívumokat tartalmazó alkotásai, amik az egész Kárpát-medencében ismertté tették a nevét. Nagy Perge László az autók szerelmesének tartja magát, és ötletes autómodelljeire szintén felfigyelt a közvélemény.

Vele beszélgettünk alkotásról, magyarságról és persze autókról.

Mikor kezdett el rajzolni?

– A rajzolás mindig is az életem része volt, és mivel nagyon szerettem az autókat, először autókat rajzoltam. A rajz volt a mentsváram, ahova el tudtam bújni. A családom matematikusokból és fizikusokból áll, és édesapám sokszor mondta, hogy ne rajzolgassak, mert abból nem tudok megélni. Matekból kettes fölé nehezen tudtam jutni, viszont a füzeteimet, könyveimet telerajzoltam. Boros György volt a rajztanárom, de az általános iskolában nem tűntem ki. A gimnázium elvégzése után Magyarországon filozófia-szociológia szakra iratkoztam, mert mindig érdekelt a társadalom és az emberek. Viszont a rajzolástól nem tudtam megszabadulni, nem múlt el nap, hogy ne rajzoltam volna valamit, mondhatom, hogy létfontosságú volt számomra.

Ezek után hogyan lett önből képzőművész?

– Pécsett tanultam, és miután összebarátkoztam néhány művészeti főiskolással, bejárogattam azokra az óráikra, amik tetszettek. Már két éve bejártam a művészetire, amikor eldöntöttem, hogy felvételizek. Sajnos nem sikerült bejutnom, de a tanárok azt ajánlották, hogy a következő évben jöjjek vissza. Viszont édesapám megbetegedett, és hazaköltöztem Szabadkára. Nem sikerült befejeznem a tanulmányaimat, de úgy vagyok vele, hogy az ember nem a papírért tanul, hanem hogy megtanulja azt, amit az életben használni tud. Egyébként nem tartom magam képzőművésznek, inkább marketingügynöknek. Miután hazajöttem, a reklámszakmában kezdtem el dolgozni. Jelentkeztem egy marketingcégnél, amely grafikus tervezőt keresett. Ez 2000-ben volt. Megmutattam a rajzaimat, látták benne a kreativitást, és érezték, hogy hasznát vehetik a tudásomnak, de mivel nem dolgoztam számítógépen, nem tudtak hova besorolni. Fizikai munkával kezdtem, ragasztottam a táblákat, kirakatokat, és könyörögtem a főnökömnek, hogy vegyen egy számítógépet nekem. Három hónap múlva megkaptam a gépet, és reggeltől estig a cégben voltam, és a munka mellett tanultam. Három hónap után én lettem a fő dizájner. Itt indult be a karrierem. Később az egyik barátommal nyitottam egy reklámügynökséget, és olyan dolgokat terveztünk, amik akkor szokatlanok voltak Szabadkán. A cégemben reggeltől estig dolgoztam. Megszületett a fiam, és kétéves korában, amikor hazamentem, megijedt tőlem. Ez eszembe juttatta, hogy én akkor ismertem meg apámat, amikor elment nyugdíjba, mert ő is sokat dolgozott, és most én is ugyanazt csinálom. Ekkor kiléptem a saját cégemből. Több jó döntést hoztam életemben, az egyik az volt, hogy megnyitottam a céget, a másik pedig, hogy kiléptem belőle. Amikor megnyitottam a céget, volt lehetőségem tanulni, amikor kiléptem, megnyílhattam szélesebb körben.

A marketingtől hogyan jutott el a nemzeti motívumokig?

– Apósom, aki erős nemzettudattal rendelkezett, tragikus hirtelenséggel hunyt el. Ezt követően a feleségemmel minden hétvégén elmentünk Óbecsére az anyósomhoz, hogy beszélgetéssel dolgozzák fel a gyászt. Én tulajdonképpen egy zavaró tényező voltam, és átmentem a másik szobába. Itt született meg apósom emlékére az első rajz. Az alkotást feltöltöttem a Facebook-oldalamra, és másnap láttam, hogy már kétezren megnézték, egy hét múlva pedig már 75 ezres megtekintésnél járt. Elhatároztam, hogy nyitok egy oldalt a nemzeti grafikáimnak. Ezt követően minden hétvégén, amikor Óbecsén jártunk, született egy-egy új rajz. Érdekes kommunikáció alakult ki, történészek, régészek, valamint rovásírással és magyar mintákkal foglalkozók kerestek meg. Ez pedig megismertetett egy olyan közeggel, amiről addig nem is tudtam. Mindig kiválasztottam egy témát, és egy héten keresztül arról próbáltam információkat gyűjteni. Ilyen téma volt például Hunor és Magor története, vagy a Földanya. Ahogy újabb és újabb rajzok születtek, egyre jobban elmélyedtem a témában, és az volt a hihetetlen, hogy a munkáimmal egy hullámot indítottam el, ami nagy büszkeséggel töltött el. Egy ismerősöm említette, hogy a bugaci Ősök napján minden harmadik ember tudta, hogy ki vagyok, és este a tábortűznél nézegették a rajzaimat, beszélgettek róluk.

A magyarság mindig is fontos volt az ön számára?

– Magyar népmeséken nőttem fel, és a magyarság mindig fontos szerepet játszott az életemben, de ez sokáig nem tudott testet ölteni. A kilencvenes években voltam kamasz, és akkor más volt a helyzet mint most. Mindennap meg kellett harcolnunk a magyarságunkért. Sok negatívuma és pozitívuma is van, hogy magyarként itt élünk Vajdaságban. Folyamatosan lázadtam az ellen, hogy a magyarországiak elfelejtették, mit is jelent magyarnak lenni. Később megszületett az Összefogás a Kárpát-medencéért Kulturális és Hagyományőrző Egyesület, amely Facebok-csoportként indult. Az egyesületnek minden elcsatolt területről van egy-egy alapítótagja, és ebben én képviselem Vajdaságot. Legutóbb az ukrajnai magyaroknak szerveztünk gyűjtést, ruhákat, élelmiszereket gyűjtöttünk, amiket azután elvittünk nekik. Az egyesület különböző rendezvényeket is szervez Erdélyben is, a Felvidéken is, így lehetett kiállításom felvidéken és Budapesten is.

Az ex libris-díját többek között a rovásírás népszerűsítéséért kapta meg. Miért tartja fontosnak ezt a hagyományunkat?

–  Amikor a fiam elindult iskolába, és elkezdték tanulni a cirill betűket, akkor döbbentem rá, hogy mi vajdasági magyarok ismerjük a latin és a cirill betűket, de a rovásírást nem. Ekkor határoztam el, hogy megtanulom a rovásírást. Egy telefonos alkalmazást találtam, és játszva három hónap alatt meg is tanultam a rovásírást. Viszont gyakorolnom kellett, hogy rögződjön bennem, és például szülőértekezleten rovásírással jegyzeteltem, és megbeszéléseken szintén így írtam. A magyar másféle logika szerint működik, mint a többi nyelv, ezért ez nekünk is egy sajátos logikát ad. A rovásírás elsajátítását azért ajánlom mindenkinek, mert sokkal jobban idomul a magyar nyelvhez, mint a latin betűk. Érződik rajta, hogy együtt fejlődött a nyelvünkkel. Ha használjuk a rovásírást, a tudatalattink bekapcsol, és előhozza onnan azt az ősi valamit, amivel tovább tudunk haladni.

Van igény a nemzeti motívumokra?

– Azt tapasztaltam, hogy igen, mivel az emberek keresik a gyökereiket. Egy fának is van gyökere, törzse és lombja. A ma embere csak a lombot akarja élvezni, és hajlamos megfeledkezni arról, hogy gyökerek nélkül nincs fa. Ahhoz, hogy tudjuk, kik vagyunk és mit akarunk, fontos hogy ismerjük a saját gyökereinket. A kereszténység felvételét követően a pogány elemek legnagyobb részét kiirtották a kultúránkból, pedig mindaz az ősi tudás, amely abból az időszakból ered, amikor az ember még összhangban élt a természettel, elengedhetetlen az egészséges gondolkodáshoz. Én ezt veszteségként élem meg, és úgy gondolom, hogy mindez megfér a kereszténység mellett. Van egy ismerősöm, aki egy webshopon keresztül értékesít különböző tárgyakat, bögréket, pólókat, egérpadokat, amelyeken az én rajzaim szerepelnek, de tetoválásként is használták már rajzomat, illetve például az Ezüstsólyom együttes logóját és a lemezük borítóját is én terveztem.

Szabadka építészeti öröksége tudja inspirálni?

– Szabadkai vagyok, és a városnak egyedülálló stílusa van, és imádom a szecesszióját. Sok ihletet merítek az épületek mintáiból. Olyan mintákkal is találkozom, amiket máshol nem lehet fellelni, Magyarországon sem. Minden motívumnak jelentése van, és a mintába rejtett üzeneteket régen mindenki gond nélkül megértette. Például az erdélyi kopjafákról le lehet olvasni egy ember életét, hogy hány gyereke van, mikor nősült, mikor halt meg. Tőlem szokták kérdezni, mit jelent egyik vagy másik motívum, de úgy érzem, még az út elején vagyok, és még jobban bele kell mélyedni ahhoz, hogy meg tudjuk fejteni az üzeneteket.

A nemzeti motívumok mellett a világhálón jelen vannak autódizájnjai is, amik valójában klasszikus járművek újragondolt változatai. Ez a gyerekkori autómánia folytatása?

– Azt a legkönnyebb lerajzolni, ami után vágyakozol. Az első autóm egy bogárhátú volt, majd a második is, mert kellett az alkatrész, viszont idővel szükségem lett egy harmadikra is, és ezekből csináltam egyet. Nagyon szeretem a nyers autókat, amik esetében érzed, hogy te vezeted, amiben nincs szervó kormány. Ezeket egészen más érzés hajtani. Mindig is rajzolgattam autókat. A fiam kedvence kiskorában a Yugo volt, és ez az az autó, amit az egész világon ismernek, és mindenhol tudják róla, hogy mennyire rossz. Viszont annyi mesénk, történetünk fűződik hozzá, hogy még ma is azokat meséljük. Sok ember kötődik nem magához az autóhoz, hanem a történetekhez. Ez vezetett ahhoz, hogy elkészítsem egy futurisztikus Yugo modelljét. Megpróbáltam a régi emlékeket és érzelmeket beletenni egy dizájnba, és ezt olyan formában megalkotni, hogy felismerhető legyen a jármű. A régi vonalait meghagytam, de egy modern ruhába öltöztettem. Ezzel is úgy jártam, mint a nemzeti grafikákkal. Feltöltöttem a TikTokra, és rövid idő alatt 750 ezer ember megnézte. Ekkor megcsináltam a „százegyes” modelljét is. Ez egy olyan munka, ami nem arról szólt, hogy pénzt keressek vele, hanem szívből jön, és ezt a többi ember is észreveszi.