A Vajdasági Magyar Művelődési Intézet a bajai Türr István Múzeummal és a szabadkai Tanítóképző Karral együtt részt vesz a Határ, ami nem választ el nevű IPA-projektben, melynek keretében vajdasági tájházakat, illetve helytörténeti gyűjteményeket tartalmazó házakat mérnek fel, és az ott található tárgyakat leltározzák. Kormányos Katona Gyöngyitől, a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet igazgatójától megtudtuk, hogy decemberben és januárban a bánáti településeken a szajáni és a tordai tájházat, Bácskában pedig a tornyosi Magda-Lakot kapcsolták be a munkába. Mint az kiderült a projekt lényege, hogy a kulturális, a szellemi, és a népi örökséget leltárba vegyék és digitalizálják, majd ezt követően egy virtuális kiállítást készítsenek ezekből a tárgyakból.
A tornyosi Magda-lak néprajzi gyűjteményt is digitalizálják (Fotó: Gergely Árpád)
– Ez újdonság a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet részéről, ilyen próbálkozásunk még nem volt. A pályázat keretében sikerült olyan technikai eszközöket vásárolnunk – például egy 360 fokos fényképeket készítő kamerát –, amelyek segítségével megvalósíthatjuk a virtuális kiállítást, ami nemcsak Vajdaságból vagy a Kárpát-medencéből, hanem a világ bármely pontjáról elérhető lesz. Tudjuk, hogy Vajdaságból, a bánsági közösségekből is nagyon sokan elvándoroltak, de a kötődéseik megmaradtak, tehát sokan szívesen gondolnak vissza a szülőfalujukra, a hozzátartozóikra, a rokonaikra. Ez is segítheti őket abban, hogy szeretettel tekinthessenek vissza a szülőfalujukra, vagy arra a szűk régióra, ahonnan származnak. És hogy miért a két bánsági település? Én úgy gondolom, hogy a Vajdasági Magyar Művelődési Intézetnek egész Vajdaságra kiterjedő munkája van, és oda kell figyelnünk a bánáti településekre, a szórványra is. Ezért választottuk egyrészt a két települést, másrészt igen nagyfokú kötődésünk van egyik-másik faluhoz. Mind a két településen intenzív a közösségi élet, és adott a tájház is – fogalmazott a VMMI igazgatója.
A szajáni tájház épülete (Fotó: Vidács Hajnalka)
A szajáni tájházat a Délibáb Hagyományápoló és Természetbarát Kör alakította ki 1992-ben B. Varga Viktória és B. Varga László pedagógus házaspár vezetésével. Laci bácsitól megtudtuk, hogy az 1990-es években, amikor elindult a délszláv háború, számos településen megrekedt a művelődési élet, így Szajánban is. Szavai szerint az itt élő közösség úgy érezte, hogy valamit tennie kellene, ezért felesége, B. Varga Viktória húsz másik alapító taggal létrehozta a Délibáb Hagyományápoló és Természetbarát Kört, a következő célként pedig a házvásárlást és a tájház kialakítását tűzték ki. Az ingatlan megszerzése után B. Varga Viktória meglátogatta a helybéli idős családokat, illetve egy felhívást tett közzé a faluban, hogy azokat a népi, illetve régi tárgyakat, amelyek a háztartások számára nélkülözhetőek, illetve szükségtelenek, adják át a tájháznak, és rendezzék be együtt az épületet.
B. Varga László, a Délibáb Hagyományápoló és Természetbarát Kör vezetője (Fotó: Vidács Hajnalka)
– 1992-ben mindenki próbált valamivel foglalkozni, az asszonyok összejöttek azzal, hogy jó lenne valamit tenni a faluért, találkozókat szervezni. Aztán kapcsolatba kerültünk a horgosiakkal, akik egy kirándulást szerveztek Magyarországra, pontosabban Mesztegnyőre, ahol egy tájházat is megtekintettünk. Az asszonyoknak ez nagyon megtetszett, és úgy döntöttek, hogy itt, Szajánba is kialakítanak egyet. Nagy lendülettel fogtunk neki a dolognak, és ami még menthető volt, azt mentettük. Nagyon sajnáltuk a szövetkezetben maradt régi cséplőgépet a komplett gőzgéppel, a dobbal és az elevátorral, de azt már nem sikerült megmentenünk. Körülbelül hetvenhét adományozónk volt akkoriban, és hát most jó lenne rendszerezni, hogy lássuk, mégis mik azok az értékek, amik maradhatnak, és hogy megvigyázzuk azt a jövő generációjának – mesélte Laci bácsi, aki az egyesület munkájára is visszatekintett.
A tisztaszoba mellett a konyhában található tárgyakat is leltározták (Fotó: Vidács Hajnalka)
– A népi hagyományaink és a szokásaink megőrzésével foglalkoztunk. Megvalósítottuk a tésztafélék, péksütemények és kenyerek kiállítását, ami nagy eseménynek számított akkoriban. A faluban a húsvéti ünnepekre készülődtünk, mindezt a háborús időszakban, amikor tényleg nehéz idők jártak. Kapcsolatot próbáltunk teremteni a gyermekekkel, táborokat, különböző kézműves foglalkozások szerveztünk a részükre, ahol játékokat készíthettek, illetve kézimunkázhattak, tehát nemezelhettek, szőhettek, fonhattak, de természetesen a felnőttek is kipróbálhatták ezeket a kézimunkákat. Abban az időben pünkösdölni is jártak a gyermekek, minden utcába. Szépen felöltöztek népviseletbe, és hagyományos népdalokat énekeltek, néptáncokat táncoltak – emlékezett vissza B. Varga László.
Vajdaságban a múzeumok mellett a lakosság tárgyi emlékeinek megőrzésében rendkívüli jelentőséggel bírnak a falusi helytörténeti, néprajzi gyűjtemények és tájházak. Az utóbbi három évtizedben nagyszámú ilyen gyűjtemény alakult meg egyrészt egyéni kezdeményezésre, másrészt a különféle művelődési egyesületek, civil szervezetek gondozásában. Bár az autentikus népi építészeti objektumok megőrzése csak ritkán valósult meg ezekben az esetekben, a közösségek által tájháznak nevezett építmények az ott felhalmozott tárgyanyag folytán mégis nagy értéket jelentenek a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet értékelése szerint. A gyűjtemények leginkább a helyiek adományaiból gyűlnek össze, esetleg egy-egy lelkes magángyűjtő alapozza meg azokat. Az efféle gyűjteményekre jellemző sokszínűség, a különböző korokból bekerült tárgyak, a helyi kézműves és kisipar termékeinek, illetve a gyári termékek együttes jelenléte képes az életmódban végbement változások, a helyi lakosok kapcsolatainak, identitásának tükrözésére, a különböző időszakok, államalakulatok, politikai rendszerek váltakozásának bemutatására. A tárgyanyagról azonban ritkán készül dokumentáció, leltár. Ezzel a határon átnyúló programmal ezen próbálnak segíteni.
– Azért terveztük, hogy a tájházi, falusi néprajzi gyűjtemények anyagát mérjük fel, illetve dokumentáljuk, mert a létrehozóik – egyének, illetve a civil szervezetek – sok esetben nem kaptak szakmai segítséget. Ennek ellenére általában értékes néprajzi, helytörténeti anyagot hoztak létre a tájháznak nevezett objektumokban. Maguk az épületek nem mindig tükrözik az adott településre jellemző, eredeti építészeti formákat. Két szakemberrel érkeztünk a településre, Nagy Abonyi Ágnes néprajzkutatóval, muzeológussal, és Silling Léda néprajzkutatóval. Egyikük sem ismerte korábban ezt a gyűjteményt, ezért tartottunk itt egy előzetes terepszemlét, és akkor úgy ítéltük meg, hogy az itt található tárgyak valóban érdemesek a dokumentálásra. A terepi munka folyamán lefényképezzük a tárgyakat, illetve készül róluk egy néprajzi leírás, tehát hogy honnan származnak a tárgyak, mi volt a funkciójuk, illetve egy általános fizikai leírást készítünk. A fényképek és a leírások fel fognak kerülni a Vajdasági Magyar Digitális Archívum felületére, ahol mindenki, akit érdekel a vidék tárgyi kultúrája, az hozzáférhet majd ezekhez a gyűjteményekhez digitális formában – hallottuk Resócki Vázsonyi Csillától, a VMMI könyvtárostól, néprajzkutatótól.
Nagy Abonyi Ágnes muzeológus, néprajzkutató is részt vett a szajáni tájház felmérésében.
– Amit mi itt feltérképezünk a program keretében, az a tisztaszoba és a konyha. Ami a tisztaszoba berendezését illeti, a zsúfoltság ellenére is autentikusnak mondható. Nagy értéke ennek a gyűjteménynek az, hogy szinte minden helyből, illetve a környékből van. A mi feladatunk tulajdonképpen a korszakokra bontás és a tárgyak beazonosítása. Itt olyan tárgy is van, ami múzeumi érték, például az ágyon található lepedő, ami a tisztaszobában megvetett ágyhoz tartozik. Teljesen kihímezték lyukhímzéssel, és ez a mintakincs, amely rajta van a régi, századfordulós tárgyakon, hiánypótló lehet a múzeumokban is – hangsúlyozta a muzeológus.
A szajáni tájház feltérképezésekor dr. Silling Léda néprajzkutató az adatok rögzítésének és közkinccsé tételének a fontosságát is hangsúlyozta.
– Ez egy új, friss vállalkozás most, ami nemcsak Vajdaságot, hanem az egész Kárpát-medencét tekintve is jó, hiszen a néprajzkutatók, illetve azok is, akiket érdekel a tárgyi kultúra, hozzá tudnak majd férni ezekhez az anyagokhoz, és mondjuk egy kolozsvári néprajzkutató megnézheti a mi tejesköcsögjeinket vagy szakajtóinkat, és az ő összehasonlító tanulmányában ez is szerepelhet. Én ezért tartom ezt nagyon fontosnak, hogy digitálisan is kikerüljenek a felhőbe valahova, ez a mi hagyatékunk – nyomatékosította a néprajzkutató, aki megerősítette azt is, hogy hatalmas gyűjteményből tudnak majd válogatni.
– Az a legfontosabb, hogy összegyűjtötték ezeket a tárgyakat, és van mit dokumentálnunk, hiszen ha itt, helyben nem lett volna valaki, akit érdekel a népi kultúra, hiába jöttünk volna Szajánba. A gyűjtemény gazdag és sokféle, szelektálnunk is kell, állapotfelmérést is végzünk, hiszen van, ahol a szú dolgozik, van, ami szakadt, van, ami már eléggé poros, és van, ami nedvesedik. Ezáltal kialakulhat egy olyan gyűjtemény, amely méltó a helytörténeti rangra – tette hozzá dr. Silling Léda.
Nyitókép: A lyukhímzéses lepedő a szajáni tisztaszobában múzeumi érték (Fotó: Vidács Hajnalka)
