Hobbiból hivatás

Családi örökség a méhek szeretete, amely egészen addig fejlődött, hogy a horgosi Pilisi Attila mára százhúsz család méhet gondoz, és hobbiból hivatássá vált számára a méhészet. Mint minden egyes ágazatnak, ennek is megvannak a maga buktatói, akárcsak a szépségei is, a legfontosabb, hogy azt, amit csinál, odaadással teszi, és ez érződik is minden egyes szaván. A történet úgy kezdődik, mint a mesében, ahogy a király szétosztja három fia közt a kincseit.

Mióta foglalkozik méhészettel?

– Méhészettel 2003 óta foglalkozom, édesapám volt méhész. Három fia között osztotta szét az állományt. Öt évig csak a bátyám foglalkozott vele, utána pedig én is belekezdtem hobbi szinten. Azóta sokat fejlődtünk, hiszen 6–8 családról volt szó kezdetben.

És most hol tartanak?

– Százhúsznál, és ezt már nem lehet munka mellett csinálni. A fő szezon márciustól szeptemberig tart, ebbe a néhány hónapba zsúfolódik össze a munka java, ám egész évben van tennivaló. A méhészetnél nem lehet félretenni a munkát, ha néhány napot kések, az egy hónapi munkámra lesz kihatással, így 2015 óta főállásban méhész vagyok. Jóformán azóta vannak elég nagy problémák ebben az ágazatban. Méhelhullás a jellemző, ami engem öt éve érintett, onnan jöttünk vissza a mostani állományra.

Honnan tanulta a fortélyokat?

– A szüleimtől és a bátyámtól. Otthon csak kisegítők voltunk, fiatalon nem is nagyon érdekelt, csak később alakult ki ez a szeretet. Aki nem szereti a méheket, az nagyon hamar abba is hagyja ezt a tevékenységet.

Ehhez kell szeretni a méheket?

– Néha igen… Néha ugyan a méhek megszúrják az embert. Mi hozzászoktunk, nem püffedünk fel, de van egy szint, amikor már nem esik jól.

Ez is egy folyamatosan fejlődő ágazat, amihez hozzá kell tanulni?

– Folyamatosan, dinamikusan. A méhészet is szerkezetváltáson esik át, akár a mezőgazdaság. Régen 30–40 család jó jövedelmet biztosított, most pedig ott tartunk, hogy minél többel kell foglalkozni. Ez az éghajlatváltozásnak is betudható. Én a mézen keresztül tudom lemérni azt, hogy egy év mennyire volt sikeres. Ez az utóbbi néhány évben nem volt jellemző, szolid éveket zártunk. Ahhoz képest, hogy mennyivel többet kell dolgoznunk, sokkal kisebbek a hozamok, amiket azelőtt el tudtunk érni – legalábbis a mi vidékünkön.

A technológia miben változott?

– Az, ami korábban kézi módszerrel is megoldható volt, mára már az állomány nagysága miatt nem kivitelezhető, embereket is nehéz találni, és nálunk ez családi munka. Már itthon pörgetünk, így nyerünk egy kis időt is. Mivel mindent egymagam elkészítek, hazahozom és itthon családi segítséggel 12 keretes pörgetővel dolgozunk.

Akkor ez egy családi vállalkozás. Abból indult és az is maradt.

– És az is marad, reméljük, lesz, aki tovább is viszi majd. Ami változás, az az, hogy gépesítünk folyamatosan. Az elv ugyanaz, nem változott semmi.

A növényvédelem azért jócskán beleszól mindenbe.

– Törekszünk az uniós normák felé. Az a baj, hogy az elfogadott jogszabályokat nem tartatjuk be, így az minket nem segít. A vegyszerek nagy kérdőjelet jelentenek számunkra. Az elhullás oka lehet a vegyszerek nagyobb mértékű megjelenése, vagy a meglévő régi betegségek, vagy egy újabb vírus is. A legnagyobb méhbetegségünk az atka, ami a nyolcvanas években jelent meg.

Miért szereti a méheket?

– Engem megnyugtatnak. Ha az ember idegesen megy ki dolgozni közéjük, ugyanazt visszakapja tőlük. Én észreveszem, ha nincs az a nyugodtság meg bennem, nyilván zajosabb és türelmetlenebb vagyok, durvábban feszítem ki a keretet. Azt ők nem szeretik, nyilván. Rákényszerítenek arra, hogy én is lenyugodjak. Nyugodtabban jövök haza, mint ahogy kimentem.

Milyen munkálatok folynak most?

– Várjuk a híreket a repcetulajdonosoktól, hogy hogy állnak a permetezéssel. Készülünk a repcére, egy része elment már almára, mert az már virágzik. Nekem közelben van alma, így nem szoktam vándorolni. Az utóbbi öt évben szűkült az almások tere, egyre többet permeteznek, egyre többet kivágnak, így én leszoktam róla, nem megyek almára, hanem helyette repcére. Magyarkanizsa községben, egészen Oromig megyünk a méhekkel.

Mennyire nehéz találni területet, kell-e gazdákkal egyezkedni?

– A többség örül, hogy mi szeretnénk menni, mert 20, 30, 40 százalékos hozamnövekedést is el lehet érni, ha megfelelő a beporzás. Jó nekünk: mézhez jutunk, fejlődnek a méheink és jó a gazdának is. Minden évben bővül is a kör.

Ilyen szempontból nagyon gazdaságosak a méhek, hisz nem kell őket etetni.

– Ilyenkor igen… Előteremtik maguknak. Mi csak a felesleget vesszük el.

És hol tudjuk értékesíteni a felesleget jó évben?

– Az ötven kiló méz per családot már egy jó évnek nevezhetjük, a rossz meg húsz alatti. Az utóbbi időben a harminc körül mozgott. Nem jó, nem is rossz. Stagnálunk. Az eladásban az utóbbi tizenöt évben jelentős probléma nem volt. Bővül a vásárlók száma. Az, hogy ki kinek adja el, kialakul. Én Belgrádban értékesítek régóta. Hordósan nagyfelvásárlóknak adom el, az ár az irányadó. Kicsiben pedig háztól.

Milyen fajta mézei vannak, és hogy alakulnak az árak?

– Éves szinten öt legelőre vándorlok. Megyek alma helyett repcére, akácra, vadakácra, vaddohányra-selyemfűre és napraforgóra, emellett vegyes mézünk is van. Az árak egyre emelkednek. Méhészként azt mondom, hogy olcsó a méz, de a vevő szempontjából valóban magasak az árak. Abban az időben, amikor méhészkedni kezdtem, akácot meg vegyeset fele-fele arányban adtam el. Ma ez annyira leszűkült, hogy a vegyes van túlnyomórészt. Akác alig van, az is ezer dinár körül…

Előfordulhat, hogy egyszerűen nem lesz akácmézünk?

– Nálunk igen. Vannak területi különbségek. Most nem voltak fagyok, reménykedünk, hogy az idén lesz akácméz. Mindegyiknél fontos, hogy a csapadék, pára, napsütés virágzáskor hogyan érinti a növényt, de az akác a legérzékenyebb. Gyönyörű virágzást egy kétnapos esőzés is tönkre tud tenni. A mezőgazdasági kultúrák relatíve hosszú időn át virágoznak, három-négy hétig is akár biztosítanak hordást a méheknek. Az akác már más. Olyan rövid idő alatt le tud nyílni.

Manapság a támogatások jelentős részét képezik a gazdálkodásnak. Mennyiben könnyítenek a méhészeken?

– Nagy segítség mindenkinek. Én négy körben pályáztam a Prosperitatinál és háromban nyertem. Két konténert, kaptárakat és traktort tudtam így vásárolni.

Vannak-e olyan innovációk a méhészetben, amiket még jó lenne követni?

– Nyolcvantól két-háromszáz családig a gépesítés nagyon jól jön, a nagyoknál, akik hatalmas méhcsaládokkal dolgoznak, elengedhetetlen. Azt, amit egy kis méhész megengedhet magának, hogy a kaptárakat keretről keretre tüzetesen átnézi, azt már a nagyobbak nem tudják megoldani. Sokkal rövidebb fázisokra kell felosztaniuk a munkát. Én nem szeretnék a nagyon nagyok közé tartozni, de bővíteni igen, annyira, amit még családi körben meg tudunk oldani, el tudunk látni. Plusz gépesítéssel, változtatva egy kicsit a technológián, erre terveim is vannak.

Mit adnak a Pilisi családnak a méhek a mézen kívül?

– Nyugalmat, munkát és megélhetést változó szinten.