Egyre többet olvasni arról, hogy a fiatalok apolitikusak, nem érdeklődnek a közügyek iránt. Valóban így van, vagy csak mi, felnőttek gondoljuk ezt gyerekeinkről? Most, hogy hatalmas tüntetések vannak Szerbia-szerte, de mondhatnánk azt is, hogy Európa-szerte, láthatjuk, hogy az a sztereotípia, miszerint a fiatalokat nem érdekli a politika, nem éppen igaz. De mi a helyzet egy kisebbségi közösségben, mint a miénk? Vajon a vajdasági magyar fiatalokat érdekli-e a politika, részt vesznek-e a politikai fejleményekben vagy sem? Erre a kérdésre próbálunk válasz kapni interjúsorozatunkban, bemutatva egy-egy olyan fiatalt, aki vállalja a politikai szereplést is.
Pletikoszity Árpád 1996 októberében született, 28 éves, okleveles mesterképzésű mechatronikai mérnök. Az Újvidéki Egyetemen folytatta tanulmányait és ugyanott, a műszaki tudományok karának mechatronika szakán védi majd doktorátusi munkáját. Oromon él, és azt hallottam róla, hogy drónokkal foglalkozik, ugyanakkor politikai életünkben is rendkívül aktív.
Oromra eljutni nem nehéz. Ez a magyarkanizsai falu kissé el van dugva a külvilágtól, de az autópályáról is könnyen megközelíthető. Feltéve, ha az ember Újvidékről jövet nem használ GPS-t. Mert az Csantavér felé irányítja, onnan viszont Oromra csak egy út vezet, egy öt kilométeres földút.
Szerencsémre nem volt sáros, így végigdöcögtem rajta, és később hallottam, hogy az út már a múlt század nyolcvanas éveiben készült katonai térképeken aszfaltútnak van bejelölve. A GPS biztosan erről a térképről vette az adatot. Azt is megtudtam, hogy évtizedek óta tervben van az aszfaltozása, és jelenleg is a Vajdasági Magyar Szövetség és koalíciós partnere közötti megállapodás részeként. Azt azonban nem sikerült megtudnom, hogy e terv mikor valósul meg.
A Pletikoszity-házhoz könnyen odataláltam, és amint megláttam az udvarban egy fészer alatt a hatalmas drónt, tudtam, hogy jó helyem járok. Árpád elégedett fiatalnak tűnik, és amikor a drónjáról érdeklődtem még kint az udvaron, lelkesen válaszolgatott kérdéseimre.
– Ez a drón permetezésre szolgál – magyarázta. – Nem én készítettem, de egyszer majd lehet, hogy erre is sor kerül. Most egy szerkezetet fabrikálok vasból, amellyel az utánfutóról, vagy a teherautóról könnyen a földre emelhető lesz. Nem nehéz, két ember is leemelhetné, csak nem tudják hol biztonságosan megfogni. Tervezem, hogy az Újvidéki Mezőgazdasági Vásáron bemutatom a drónomat, és a hozzá gyártott szerkezetet is.
Egy garázsból átalakított irodahelyiségbe invitált, ahol nyugodtan beszélgethetünk majd. Számítógépek állnak az asztalokon, egyiken valamiféle műszaki rajzokkal, a polcokon könyvek.
– Ebben is egy drón van –, mutatott az egyik dobozra. – Ez kicsi, és a mezőgazdasági földek feltérképezésére használom, mielőtt permeteznék. Pontos elemzést lehet vele végezni, hogy hol terjedt el jobban a betegség a növényeken és hol nem, így tervet is lehet készíteni a permetezésről.
Még beszélgettünk kissé a drónokról, azok alkalmazásáról a mezőgazdaságban, az ide vonatkozó előírásokról, majd áteveztünk, pontosabban átrepültünk arra a témára, ami miatt Pletikoszity Árpádot felkerestem.
Úgy tudom, hogy politikával is foglalkozol. Milyen út vezetett el eddig és miért?
– Először is azt kell elmondanom, hogy Oromot nagyon kedvelem, nagyon jó kis közösség. Az általános iskolát itt fejeztem be, majd Szabadkán beiratkoztam a Svetozar Marković Gimnázium természettudományi szakára, noha szüleim azt szerették volna, hogy orvos, vagy jogász legyek.
Pletikoszity Árpád (Fotó: Pletikoszity Árpád archívuma)
Édesapám gépészmérnök, magáncége van, Szabadkán fejezte be a szakközépiskolát, majd Nagybecskereken folytatta a műszaki tanulmányait a műszaki és informatikai szakon. Így már gyerekkoromban benne voltam a műszaki világban, szerettem gépekkel dolgozni. Közben én is elkezdtem foglalkozni programozással is, és amikor pályaválasztásra került sor, a mechatronikát választottam. Azon sokat gondolkodtam, hogy hova iratkozzak be, a budapesti vagy a belgrádi egyetemre, végül Újvidéket választottam, egyrészt azért, mert mindig is szerettem a szülőföldemet, szerettem az itteni emberek között lenni, és úgy éreztem, hogy ha elmegyek külföldre, akkor eltávolodok a közegtől. Tehát volt egy érzelmi oldala a választásomnak, de volt egy objektív oldala is, ugyanis beszélgettem ismerősökkel, akik itt vagy ott fejezték be az egyetemet, és amikor megtudtam, hogy az Újvidéki Egyetem műszaki kara országos szinten az első, többé nem volt kétségem, hogy hova iratkozom. Sőt, amikor kiderült, hogy Újvidéken éppen abban az évben nyílik meg az Európa Kollégium, bejelentettem döntésemet szüleimnek. Megkönnyebbülten vették tudomásul, hogy nem megyek külföldre, itthon maradok. Döntésemet még az is motiválta, hogy egy nagyon jó középiskolás barátom is az Újvidéki Egyetemre iratkozott. Első lakói voltunk a kollégiumnak, mindvégig szobatársak is.
Tulajdonképpen itt kezdődött meg a politika iránti érdeklődésem. A kollégiumban megismerkedtem néhány fiatallal, akik már akkor részt vettek a politikai életben, és csatlakoztam hozzájuk. Hogy miért? Mert azt láttam, hogy amennyiben az ember tenni akar bármit is a közösségéért, bizonyos szinten jártasnak kell lennie a politikában is. Ebben az esetben a magyar közösségre gondolok elsősorban, de egyben az oromi közösségre is, tehát, ha azt akarom, hogy a számomra kedves oromiak jól érezzék magukat Oromon, és ennek érdekében tenni is szeretnék valamit, ahhoz szükségem lesz a politikára is.
A Vajdasági Mentorprogram legszorgalmasabb mentoráltja (Fotó: Pletikoszity Árpád archívuma)
Mielőtt visszatérnénk a politikához, azt szeretném tudni, hogy szerb nyelvtudásoddal hogyan álltál a pályaválasztás kezdetén? Kétlem, hogy Oromon jól megtanulhattad volna a nyelvet.
– Orom a túlnyomóan magyar többségű Magyarkanizsa község legmagyarabb faluja, itt valóban nem lehet szerbül megtanulni, esetleg néhány szót az iskolában, a szülőktől. Szabadkán magyar középiskolába jártam, de a városban már ráragadhat némi szerb szó is az emberre. Édesanyám gyógyszerész, Szabadkán gyógyszertárat vezet. Már korábban is többször magával vitt, elküldött mondjuk a boltba, ahol kénytelen voltam szerbül megszólalni. Amikor már középiskolásként úgy döntöttem, hogy Újvidéken folytatom a tanulmányaim, a negyedik éven céltudatosan a matematikaórákat szerb nyelven hallgattam, hogy a szaknyelvet kissé elsajátítsam. Jártam még az Magyar Nemzeti Tanács szerb nyelvű felkészítőire is, valamint Újvidéken is szerveztek számunkra felkészítő oktatásokat. Az egyetemen nem volt magyar évfolyamtársam, és minden füzetem hátulja tele volt írva szavakkal, mégis az első év kissé nehéz volt. Szerencsére az évfolyamtársaim, sőt a tanárok is megértőek voltak irántam, nem bántottak, nem néztek le azért, mert nem tudtam jól a szerb nyelvet. Az első éven két tantárgyból kellett szóbeli vizsgát tennem. Az egyikből, ha előzőleg kiválóak voltak az eredményeim, erre nem volt szükség. Ezt meg is úsztam, a másikat nem, de valójában nagyon türelmes, kedves és megértő volt a professzor, így abból is le tudtam vizsgázni. Különben a szerb nyelvtudás, pontosabban a nem tudása a fiatalok elvándorlásának egyik fő oka. Ez nagy probléma, magam is tapasztaltam, ugyanakkor óriási előnyt jelenthet, ha tudja az ember a többségi közösség nyelvét is. Megszűnik az emberben az az érzés, hogy ki van rekesztve, hogy nem tud érvényesülni, az a félelem, hogy az új, szerb közegben az eddigi életmódját nem tudja folytatni. Bennem is megvoltak ezek a félelmek, de leküzdöttem őket, és ha most visszagondolok, nem is volt nehéz megbirkóznom velük.
Drónos céged van, tanársegédként dolgozol a szabadkai műszaki főiskolán, ugyanakkor tagja vagy az MNT-nek is. A magáncég és a munkahely mellett miért érzed szükségét annak, hogy politikával is foglalkozz?
– Egyszerű a válaszom. Mivel nagyon jól érzem magamat ebben a közösségben, és Oromot is szeretem, itt képzelem el a jövőmet, úgy gondolom, hogy ezért a közösségért, Oromért tennem is kell valamit. Ahhoz pedig, hogy tehessek is, szükséges a politika. Már a szüleimtől sem állt távol a közösségi élet, édesapám sokat ténykedett a falu érdekében. Azt megtanultam, hogy ha a falu érdekeit akarom képviselni, akkor ezt szervezetek útján tehetem meg sikeresen, akár civil szervezeten keresztül, akár egy párt segítségével. Az MNT tagjaként, ahol az oktatási bizottságban vagyok, láttam azt, hogy milyen óriási mechanizmus kell ahhoz, hogy működtesse közösségünket, kezdve a különböző rendezvények megszervezésével egészen a kisebbségi jogok megszerzéséig és alkalmazásáig. Igaz, hogy a fiatalok egy része apolitikus, de őket is be lehet kapcsolni olyan tevékenységekbe, amelyek érdeklik őket, és így ők is közösségi életet élhetnek.
Sok fiatal nem kedveli a politikusokat.
– Lehet, de látják, hogy mit csinálok a civil szervezeten keresztül, és mint párttag is. Látják, és ezzel kötik össze a személyemet, és ha olyan rendezvényeket szervezünk, amelyek nekik is tetszenek, akkor sem rólam, sem az általam képviselt politikáról nem lesz rossz véleményük.
Mi foglalkoztatja az oromi fiatalokat?
– Gyakorlatilag minden. Felújítottuk az asztaliteniszklubot, ott is megjelentek, a sakk-klubba is eljárnak. Megalapítottuk a Vadon nevű ifjúsági klubot, amely szinte az egész falu, de még a környék fiataljait is megmozgatta. Ha a fiatalok be vannak vonva a helyi életbe, ha aktív részesei a történéseknek, ha érzik, hogy ők is tehetnek valamit a közösségért, akkor nehezebben is vállnak el tőle. Ugyanakkor a fiatalok bevonását a közösségi élebe csak fiatalok tudják megtenni, nem az idősek. Mi tudjuk, hogy mi az, ami a fiatalokat érdekli. Elsősorban a bulik, ám fontos az, hogy milyen a buli, hol tartják, milyen zenét hallgatnak ott. Mindez olyan dolog, amit hagyni kell, hogy a fiatalok csináljanak, ugyanakkor támogatni is kell őket elképzeléseikben. Példának hozom fel a Vadon projektünket. A faluban van egy épület, amelyet már hosszú ideje nem használ senki, az udvarát teljesen benőtte a gaz. A valamikori szövetkezet irodahelyiségei voltak itt. Elkészítettünk egy projektumot, amivel felkerestem a polgármestert. Kétkedve ugyan, de támogatta elképzelésünket, így elkaptuk az épületet és az udvart használatra. Beengedtek minket és szabad kezet kaptunk a rendezéséhez. Először rendbe tettük az udvart, majd megjavítottuk a járdákat az udvarban, bevezettük a vizet, építettünk egy söntést, kimeszeltük a falakat… Mindezt közösen, a falu lakosai támogatásával. Egy vállalkozó segített a vizesblokk megépítésében, a falu lakosai ide adták az udvarukban heverő betontörmelékeket, amelyek járdáik felújítása után maradtak meg. Segített a Vajdasági Magyar Diákszövetség (VAMADISZ), továbbá eljöttek néhányan és segítettek meszelni, egy-egy munkaakción voltak 10 évesek, de 40 évesek is. Sok gyerek segített. Ők már érzik, hogy tettek valamit a közösségért, és ha elmúlik 5–10 év, és még mindig működik az a hely, amelynek kialakításában részt vettek, akkor ez őket valamilyen szinten ide fogja kötni. Ez az, ami egy lokálpatrióta személyiség kifejlődéséhez szükséges. Ha szeretjük a közösségünket, a helyet, ahol élünk, nehezen vállunk el tőle, de ha mégis, egy idő után visszatérünk, ahogy újabban egyre többen térnek vissza Oromra Németországból, és más európai országokból.
Említetted, hogy nős vagy, de még nincs gyereketek, tanítasz, ténykedsz az MNT-ben, szervezed az oromi közösségi életet, permetezel a drónnal, fejlesztesz és még tanulsz is. Mindemellett jut-e időd önmagadra? Van-e valamilyen hobbid, amelyhez időnként elvonulhatsz, hová elmenekülhetsz mindezen kötelezettségek elöl?
– Nincs. Én azon szerencsés emberek közé tartozom, akinek munkája egyben a hobbija is.
Nyitókép: Az Agtech Summiton 2021-ben, mint előadó (Fotó: Pletikoszity Árpád archívuma)
