Kína Kishegyesen

Ha Kínáról van szó, akkor elsőre az ócska, olcsó áru jut eszünkbe, pedig Kína sokkal több ennél. Kultúrája több ezer éves, és számos olyan csoda rejtőzik az országban, amiről mi még csak nem is hallottunk. Egy kishegyesi testvérpár, Vékony Erika és Edit beleszerettek a kínai kultúrába, és nagyon magas szinten kezdtek foglalkozni vele. Ma már mesteri szinten művelik a kínai kalligráfia és festészet művészetét. Erika a közelmúltban személyesen is járt Kínában egy olyan tanulmányúton, amit egy versenyen nyert a csapatuk. A testvérek számos sikert értek el munkáikkal, és mélyen beleásták magukat a kínai kultúrába.

 Hogyan kezdődött náluk ez a „szerelem”?

Edit: – 2018-ban láttam egy tájképet, amit nagyon szerettem volna megfesteni és tűzzománcban megcsinálni. Amikor elkészült, annyira elvarázsolt, hogy eldöntöttem, megtanulom, hogy ezt hogyan festették meg eredetiben. A szegedi Konfuciusz Intézetben éppen akkor tartott Horváth Janisz tanár úr egy bevezető előadást a kalligráfiáról és a festészetről. Elmentem rá és kiderült, hogy lesz egy tanfolyam is, amely bevezet a kínai festészetbe. Jelentkeztem rá. A tanfolyam a bambuszfestészettel indult, ami nagyon megtetszett, és útközben elkezdtem beleszeretni a kalligráfiába is. A tanulási folyamat második része a szilvafavirág-festészet volt, ám amikor erre került sor, akkor el kellett mennem külföldre egy hónapra. Megkérdeztem az oktatót, hogy van egy ikertestvérem, jöhetne-e ő helyettem? Erika így kezdte meg a kínai festészetet, a szilvafavirág-festéssel.

Erika: – Aztán bepótoltam a bambuszfestészetet és haladtunk tovább a virágok, a fák, a sziklák festészete felé, majd a közelmúltban elérkeztünk a tájképfestészethez. Janisz tanár úr továbbra is tanít bennünket, és jelenleg a tájképfestészettel foglalkozunk, ami úgymond a kínai festészet csúcsa. Itt elég nehéz technikák vannak, eredetileg ecsetet használtak és tussal festettek. Később jött, hogy színeket használnak, de csak nagyon halvány, földszíneket. Az újabb időkben törtek csak be az erős színek.

Edit: – A kínai festészet teljesen más, mint a hagyományos európai festészet. Az európai kitölti a kép egész felületét, míg a kínai meghúz három-négy vonalat, odatesz egy csónakot a háttérbe és pontosan tudjuk, hogy az ott egy szikla, amit víz vesz körül. Nagy szabadságot ad a képzelőerőnknek, tőlünk függ, hogy mit látunk a festményen, szemben a hagyományos európai festészettel. Ezt a szemléletmódot kell átvenni és ezzel kell festeni.

 Máris nagyon szép eredményeket értetek el munkáitokkal.

Erika: – 2022-ben indultunk el az első Chinese Bridge versenyen, akkor még egyéniben. Edit kalligráfiával, én pedig festészettel. Mindkét kategóriában elnyertük az első díjat, akkor még tárgyi ajándékot kaptunk. 2023-ban viszont már csoportosan neveztünk be egy tájképpel. Öten festettük a képet Zhang Daqian: A Ló-hegység panorámája című képe alapján. Ezt egy kisebb verzióban festettük meg, rizspapíron, klasszikus kínai technikával.

Edit: – Annyit kell tudni Zhang Daqianról, hogy ő nyugaton tanult és Picasso volt az egyik legjobb barátja. Ha megnézzük a képét, akkor látjuk, hogy olyan, mint egy tussal megrajzolt kínai festmény, viszont egy olyan technikát is hozzátett, amelynél szinte összefolynak a színek. Öntötte a festéket a papírra és az szétfolyt, ez a technika az ő sajátja. Mi egy olyan mestertől tanulunk, aki az ő ötödik generációs tanítványa. A végén mi is pontosan meg fogjuk tanulni, hogy hogyan kell alkalmazni ezt a technikát. De ettől függetlenül nagyon ügyesen megfestettük a képet, mivel újra megnyertük vele a versenyt.

Erika: – A kínai szakzsűri úgy döntött, hogy jól festettük meg a képet, és megnyertük a kéthetes kínai utat, ám csak egy személy mehetett ki a csoportból. Végül én lettem a szerencsés, de ez nemcsak kirándulás volt, hanem egy tanulmányút is egyben.

 Mit láttál, mit tanultál ezen az úton?

Erika: – Állandóan óráink voltak különböző egyetemeken, kalligráfia és festészeti órák. Sok műhelymunkánk volt, amelyen különböző technikákat próbálhattunk ki, köztük például olyan régieket is, amiket már a hetedik században is használtak a képek sokszorosítására. Emellett nagyon szép helyekre vittek el bennünket, nagyon híres múzeumokba. Voltunk a pekingi Nemzeti Múzeumban, a Művészeti Múzeumban, a Konfuciusz Múzeumba Szucsouban, stb. Olyan helyeken jártunk, amik a művészettel, a kalligráfiával kapcsolatosak. Meglátogattunk egy porcelángyárat, ahol számos mesterművet láttunk, köztük például átlátszó porcelánt is, amit nagyon magas hőfokon égetnek. Ha belülről megvilágítják, akkor egy tájkép látszik, mivel különböző vastagságú a porcelán fala. Meglátogattunk egy 700 éves falut, amit gazdag kereskedők alapítottak. Ez minimalista stílusban épült, ami az ottani festészetre is jellemző. Ott is tanultunk kalligráfiát és festészetet. Ellátogattunk továbbá a Yudong nevű faluba is, ahol az emberek rizst termesztenek, szabadidejükben pedig festenek. Naiv festészetet művelnek, viszont igen sikeres marketinget tettek mögé, így a falu bevételei jelentős mértékben megugrottak. Rengeteg turista jár oda, és állami támogatást is kapnak. Mi is tanultunk erről a stílusról, ami nem az én stílusom, ám ettől függetlenül rendkívül érdekes.

 Milyenek az ottani emberek?

Erika: – Annyit tudok elmondani róluk, hogy nagyon készségesek és segítőkészek. Rendkívül ügyesen használják a modern technikát, például a fizetés főként mobiltelefonon keresztül zajlik, és nagyon jól boldogulnak a fordítóprogramokkal. Az én angolom nem a legjobb, a kínait pedig még csak tanulom, ennek ellenére kiválóan megértettük egymást. Elmentünk Pekingben a Liu Li Cseng utcába, ami a leghíresebb kulturális utca a keleti világban. Ebben az utcában van egy stúdió, amit 1672-ben alapítottak, és volt szerencsék ott is részt venni egy képzésen. A mester kínaiul magyarázott nekünk, viszont éppen nem volt velünk a fordító. Az egyik kínai tanár jött oda segíteni, és kézzel-lábbal magyarázott, de végül megértettem, hogy mit mondott a mester, és sikerült megcsinálnom a papírlenyomatot. Ez az utca egyébként azért is nagyon érdekes volt számomra, mert kiváló minőségű tust, ecseteket és rizspapírt tudtam vásárolni. Az eladók is nagyon kedvesek voltak, ők is kizárólag kínaiul beszéltek, ám velük is megértettük egymást.

 Kik voltak még a csoportban?

Erika: – Magyarországról egyedül én mentem, összességében azonban nagyon vegyes csapatunk volt, hiszen 24-en voltunk és 18 országból érkeztünk. A fő kommunikációs nyelv az angol és a kínai volt. Az angol jól ment, a kínait azonban még gyakorolni kell. Az út végére nagyon családias hangulat alakult ki a csoporton belül. Tettünk egy fogadalmat is egymásnak, miszerint a következő versenyt is mi nyerjük meg, és akkor ismét találkozni fogunk.

 Említettétek, hogy tanuljátok a kínai nyelvet. Miért tartjátok ezt fontosnak?

Edit: – Hat évvel ezelőtt, amikor Kínában jártam, rádöbbentem, hogy sokkal előrébb tartanak, mint mi. Úgy gondolom, hogy nem elég, ha az ember beszél angolul, a kínai nyelvet is ismerni kell. Főként, ha meg akarjuk tanulni az eredeti kínai kalligráfiát és festészetet. Sok jó kínai tanár van, akik nem fogják megtanulni az angol nyelvet. Akitől a mi tanárunk tanul, az sem beszél angolul, viszont Magyarországon él és nagyon magas összegekért adja el a festményeit. Ha szeretnénk elsajátítani a technikákat, akkor meg kell tanulnunk kínaiul. Sokan azért kezdenek kínait tanulni, mert üzleti lehetőséget látnak benne, vagy utazni szeretnének. Mi viszont a kalligráfia és a festészet miatt kezdtünk bele.

 Milyen irányba szeretnétek fejlődni a kalligráfiával és a festészettel kapcsolatban?

Edit: – Nemrég hallottam, hogy Kínában nagyon értékelik a művészetet, és hajlandóak fizetni érte. Fejlődni mindig van hova, mert a kínai kalligráfia terén van tíz remekmű, amiket szeretnék megírni. Van néhány, amit már meg tudok írni, az egyik a sanghaji múzeumban van. Ez egy nagy elismerés számomra, mert nem tudták elképzelni, hogy van valaki Magyarországon, aki meg tudja írni olyan módon, ahogyan a mester tette egykoron. Ami fontos, hogy a gyakorlás nagyon jó a kéznek és az elmének. Ha nézel egy kalligráfiát, az olyan, mint egy zenei mű. Látod, hogy hogyan változik a hangulat, vagy éppen mi történik. A kalligráfiát úgy írják, ahogy a víz folyik: nincs benne törés. Az ecset mindig úgy mozog a kézben, mintha a víz folyna. Emellett én is festek, és ezen a téren is szeretnék fejlődni.

Erika: – A kínai nyelvet szeretném olyan szinten megtanulni, hogy megértsem, amit nekem mondanak és engem is megértsenek. A festészet terén számos lehetőség van a fejlődésre. Kínában rengeteg fényképet készítettem a múzeumokban különböző festményekről, amiket szeretnék megfesteni. Persze, ehhez még nagyon sokat kell tanulnom. Ezt egy életen át kell tanulni.