Méltóságteljesen meghalni

Legtöbbünk elképzelni sem tudja, min mehet keresztül a komoly testi és lelki szenvedést átélő haldokló, vagy a korábban életerős fiatal, aki egy baleset következtében nyaktól lefelé megbénul. Van-e jogunk elítélni, ha csöndben, békében szeretne elmenni, ha a ki tudja, mennyi ideig húzódó haldoklás vagy a kiszolgáltatottan töltendő évtizedek helyett egy rövid, méltó befejezést szeretne? Mi magunk képesek lennénk-e ezt az utat választani? Képesek lennénk-e arra, hogy elfogadjuk egy szerettünk ez irányú döntését? Súlyos és nyomasztó kérdések ezek, amikre nem is olyan könnyű válaszolni.

A kegyes halálként is emlegetett eutanáziának két fő fajtája van, a passzív és az aktív. Előbbi azt jelenti, hogy a beteg nem kapja meg az életben tartásához nélkülözhetetlen kezelést, hanem hagyják meghalni, utóbbi pedig arra vonatkozik, amikor az orvos (vagy más személy) aktívan tesz azért, hogy a beteg meghaljon. Fontos kitétel, hogy eutanáziáról csakis akkor beszélhetünk, ha a beteg egyértelműen és önkéntesen kifejezte az erre vonatkozó szándékát.

Az eutanázia jogi vonatkozásairól dr. Mira Poljaković ügyvédet kérdeztük, aki elmondta, hogy jelenleg Szerbiában nincs legális lehetőség arra, hogy valaki akár nagyon erős, kibírhatatlan fájdalmak hatására úgy döntsön, hogy valaki más segítségével befejezi az életét:

– Az eutanázia aktív és passzív formája is bűncselekménynek számít. A törvény pontosan előírja, hogy mely esetekben milyen bűncselekményről van szó, a börtönbüntetés pedig hat hónaptól öt évig terjedhet. Elvileg enyhítő körülmények esetén rövidebb büntetés is lehetséges, de a gyakorlatban nem hiszem, hogy ez megtörténne, hiszen meg kell mutatni a társadalomnak, hogy ezt nem szabad csinálni.

Mint mondta, szélesebb társadalmi vita egyelőre nem alakult ki az eutanázia kérdése körül, kevés szakember foglalkozott komolyabban a témával. Jogalkotói részről ugyanakkor már tíz évvel ezelőtt fölmerült, hogy szükség lenne valamiféle szabályozásra:

– 2015-ben volt előkészületben a polgári jogra vonatkozó törvény, és a törvényjavaslatban szerepelt egy rész az eutanáziáról is. Ez végül ebben a formában soha nem lépett hatályba, de szerepelt benne az eutanáziához való jog mint a természetes személy joga az élet beleegyezésen alapuló, önkéntes és méltóságteljes befejezésére. A tervezet azt tartalmazta, hogy az eutanázia csak kivételes esetekben valósítható meg, ha teljesülnek az előírt humánus, pszichoszociális és orvosi feltételek, amelyekről külön törvénynek kellett volna születnie. Nagyon sok előkészületre lett volna szükség ahhoz, hogy ez megvalósulhasson, nemcsak jogászokat, hanem orvosokat és véleményem szerint egyházi szereplőket is be kellett volna vonni. Jogi szempontból nagy szükség lenne erre, mert még mindig a régi jogszabályokat használjuk, de sajnos a téma mostanában nincs a középpontban.

Elárulta, hogy ő maga az eutanáziára emberi jogként tekint, amit tiszteletben kellene tartani:

– Az élethez való jogunk alapvető jogunk, ugyanakkor ehhez most már társítani kellene azt a jogunkat is, hogy emberi módon távozzunk e világról. Természetesen pontosan meghatározott feltételek, például súlyos betegség vagy nagyon nagy fájdalmak, tehetetlenség mellett. Az már az orvostudomány feladata, hogy letisztázza, melyek azok az állapotok, amikor az élet már kibírhatatlan.

Hozzátette azt is, hogy az eutanázia jogi szabályozására többféle példa is található, többek között Belgium, Hollandia, Svájc, Luxemburg és Németország is lehetővé tette a halálba való átsegítés egyes formáit jogszabályban meghatározott feltételek mellett, Nagy Britanniában pedig gazdasági okokból fontolgatják az eutanázia legalizálását: annyira megnőtt a hospice ellátás iránti kereslet, hogy az állam már nem bírja fedezni a kiadásokat, ezért egy eutanáziáról szóló jogszabály megalkotásán gondolkodik.

– Az eutanáziának azonban elsősorban humánus okai vannak. A kibírhatatlan fájdalom, az állandó fájdalomcsillapítók mind megviselik az embert testileg-lelkileg egyaránt, sokszor végül egészen embertelen környezetben fejezi be a beteg az életét, ami akár hónapokig, évekig is elhúzódhat.

Orvosi szempontok

– Sajnos egész Vajdaságra nézve elmondható, hogy a betegek nagyon nagy része előrehaladott stádiumban jelentkezik az onkológiai szakrendeléseken, ami azt jelenti, hogy áttétes daganatokról beszélünk – mondta dr. Apró Arnold onkológus, aki szerint a környékünkön leginkább vastagbél-, tüdő- és emlődaganat fordul elő. – Ebben a stádiumban már egy fizikailag teljesen kimerült állapotról van szó, amit jelentős fogyás előz meg. Energiahiány, kondícióhiány, alultápláltság lép föl, illetve nagyon gyakran az egyik legkellemetlenebb tünet, a fájdalom is megjelenik. Mindezek intenzíven hatnak a pszichés, mentális állapotra is, tehát általában erőtlen, depresszív kórképeket látunk.

Hozzátette, hogy minden fájdalom enyhíthető, és nem csak kórházi körülmények között, hiszen a fájdalomcsillapítók dózisának fokozatos emelésével és a megfelelő kombinációk beállításával nagyon szép eredményeket lehet elérni. Hangsúlyozta, hogy az onkológiában a daganatos betegség nemcsak a beteget érinti:

– Ez a betegség komoly kihívások elé állítja az egész családot. A palliatív betegellátásba beletartozik a családtagokkal való munka is, a hozzátartozókkal is foglalkozni kell. Fontosak a társszakmák is, mint a pszichológus, a pszichiáter vagy más szakorvosok, akik egy-egy tünetre megfelelő szakellátást tudnak biztosítani.

Elismerve, hogy orvosként nehéz feldolgozni, hogy a fájdalom ugyan enyhíthető, de a szenvedés nem feltétlenül, kiemelte a palliatív ellátás jelentőségét:

– Ha a betegség lefolyása már ott tart, hogy nem beszélhetünk gyógyításról, akkor jön képbe a palliatív ellátás, tehát az, hogy egy méltóságosabb, tünetmentesebb betegségbefejezést tudjunk biztosítani. A palliatív betegellátás mára rengeteget fejlődött, gyakorlatilag egészen az utolsó órákig relatív funkcionálissá és tünetmentessé tudjuk tenni a betegeket.

Mint mondta, ő maga nem híve az eutanáziának, a legfontosabbnak egyértelműen az élet védelmét tartja. Hozzátette, hogy elvétve ugyan, de mindig van olyan beteg, aki az első konzultáció után úgy dönt, hogy nem szeretné kezeltetni magát:

– Ez természetesen nem zárja ki, hogy bármikor meggondolja ezt a döntését, de mindig tiszteletben tartjuk, amit a beteg szeretne. Az elmúlt tíz évben az onkológia robbanásszerűen megváltozott, ma már rendkívül modern eljárásokat használunk. Szerbia mára megközelíti a világátlagot, az ellátás, azaz a gyógyszerek és a terápiás fajták szempontjából, nagyon sok új biológiai és immunterápiát használhatunk.

Lelki vívódás

Vijatov Hagymás Júlia egészségpszichológiai szakpszichológus szerint nagyon összetett kérdés, hogy mi játszódik le egy haldoklóban:

– Egy magatehetetlen ember, aki korábban aktív részese volt a saját és mások életének, óriási belső frusztrációkat él meg, megkérdőjeleződik benne a hasznossága. Ha nem vagyunk elég hasznosak, akkor megkérdőjeleződik az önértékelésünk is, és elveszítjük a méltóságunkat. A méltóság azt jelenti, hogy urai vagyunk a helyzetnek, felelősséget vállalunk a saját életünkért, és hasznos részei vagyunk a társadalomnak. Egy halálos fekvőbeteg vagy egy olyan személy, aki ugyan még fiatal, de egy baleset következtében teljesen lebénult, nagyon nehezen tudja elfogadni, hogy már nem tud hasznos tagja lenni a társadalomnak.

Hozzátette, hogy az eutanázia ellenzői gyakran azzal érvelnek, hogy ebben az állapotban megváltozik az ember ítélőképessége, ezért nem engedhető meg, hogy a saját haláláról döntsön:

– Az ítélőképesség nyilvánvalóan változhat, de amikor eutanáziáról beszélünk, akkor fontos tudni, hogy azokban az országokban, ahol ez engedélyezett, egy teljes szakmai team foglalkozik azzal, hogy mennyire tud releváns döntést hozni az illető, aki a halálát kéri. Ezek a szakemberek sokféle szempont figyelembevételével hozzák meg a döntést, hogy az eutanázia elvégezhető-e vagy sem.

A szakpszichológus elmondta, hogy több közvélemény-kutatás is arra az eredményre jutott, hogy a társadalom többsége támogatná az eutanázia legalizálását, és van kutatás, ami szerint a hozzátartozók könnyebben fogadják el, ha a szerettük a halál mellett dönt, mint ha hirtelen hal meg. Ő maga támogatja az eutanáziát, mert a megélt tehetetlenség és kiszolgáltatottság a méltóság elvesztésével jár:

– Nagyon nagy problémát okoz, ha az egészségügy tárgyiasítja a betegeket. Kutatásokból tudjuk, hogy a lelki fájdalom és az olyan negatív érzések, mint az elhagyatottság vagy a kiszolgáltatottság, ugyanolyan reakciókat váltanak ki az agyban, mint a fizikai fájdalom. Ha a testi fájdalmat tudjuk is csillapítani, a lelkit nem feltétlenül.

Hangsúlyozta, hogy olyan környezetet kellene biztosítani a haldoklóknak, ahol minden szakszerű ellátást megkapnak, azaz arra lenne szükség, hogy a palliatív ellátást magasabb szintre emeljék. A méltóságterápia is ebbe a gondolatkörbe illik: dr. Harvey Chochinov kanadai pszichiáter dolgozta ki, aki a munkája során tapasztalta, hogy az egészségügy tárgyiasítja a betegeket, és sokszor már maga a beteg is a betegségével azonosítja önmagát:

– Holott ez nem ilyen egyszerű, hiszen az ember egy komplex értelmi, érző és biológiai lény is, és ezeket a faktorokat mind figyelembe kell venni. Ez nemcsak a haldoklásnál érvényes, hanem más betegségeknél is. A méltóságterápia egy olyan módszer, amelynek során a haldokló a terapeuta segítségével összegzi az életét és annak értelmét. Ez abban segít, hogy a haldokló ne váljon reményvesztetté, az életét ne értelmetlennek, hanem hasznosnak lássa. Ezeket a beszélgetéseket a terapeuta leírja, és egyfajta lelki végrendeletként átadhatja a hozzátartozóknak. A tapasztalat az, hogy a haldoklók megkönnyebbülnek, a hozzátartozók számára pedig ez egyfajta könnyítés a gyászban – fejtette ki a szakpszichológus.

Hozzátette, hogy manapság az is nagy probléma, hogy tabusítjuk a halált:

– Kórházban születünk, és kórházban halunk meg. Ahogy a nőket is tárgyiasítják a szülőasztalon, úgy a haldoklókat is tárgyiasítják az elfekvőben. Nagyon fontos lenne, hogy az orvostársadalom is változtasson egy kicsit a szemléletmódján, és holisztikusabban nézze az embert, ne csak a beteget lássa benne.