2024. december 22., vasárnap

Királyra ászt!

Hét vajdasági magyar kistermelő mutatkozott be az újvidéki mezőgazdasági vásáron a Prosperitati Alapítvány jóvoltából

Egyedi és megismételhetetlen lehetőségként említették lapunknak a vajdasági magyar kistermelők azt, hogy termékeikkel bemutatkozhattak a 89. Újvidéki Nemzetközi Mezőgazdasági Kiállításon. A régió egyik legkiemelkedőbb gazdasági rendezvényének partnerországa idén újra Magyarország volt: a magyar vállalkozók és cégek a CED Közép-európai Gazdaságfejlesztési Hálózat szervezésében állítottak ki, amely a vajdasági magyarok bemutatkozását is fontosnak tartotta. A Prosperitati Alapítvány standján hét kistermelőnk is bemutatkozhatott.

A látogatók számára különleges csemegeként tündökölt az alapítvány égisze alatt összegyűjtött kis csapat. Az újvidéki vásár kettes csarnokában felállított, körbejárható standot egész nap tömegek özönlötték el, és kíváncsian csipegettek a kolbászból és disznósajtból, megcsodálták a kézműves csokikat, mézet csorgattak, de kívánság szerint borral, sörrel vagy pálinkával is koccinthattak.

A kistermelők szerint ismét hatalmas lehetőséget kaptak a Prosperitati Alapítványtól azzal, hogy megjelenhettek az idei újvidéki mezőgazdasági vásáron (Fotó: Ótos András)

A kistermelők szerint ismét hatalmas lehetőséget kaptak a Prosperitati Alapítványtól azzal, hogy megjelenhettek az idei újvidéki mezőgazdasági vásáron (Fotó: Ótos András)

Az ínyenceket organikus termékek is várták: megkóstolhatták a zentai Organika Bios gyümölcsfeldolgozó lekvárjait és szörpjeit is. Alma, körte, birsalma, meggy, cékla, szeder, arónia… – mutatta a termékek sokféleségét Hangya Zoltán kistermelő, aki felhívta a figyelmünket a sarokban megbúvó különlegességre, a szederecetre is.

– Jelszavunk: igyon gyümölcsöt! Ehhez tartjuk is magunkat: a feldolgozás során igyekszünk megőrizni a gyümölcsök minőségét. Az alapanyagokat megbízható, helyi termelőktől vásároljuk. Organikusan termesztett almát, aróniát és homoktövist is be tudunk szerezni. Egyelőre nem használjuk ki teljes mértékben a gyártási kapacitásunkat: jóval többet is tudnánk termelni, ha el tudnánk adni. Jelenleg elsősorban Zentán és környékén értékesítünk, piacokon, vásárokon, rendezvényeken jelenünk meg, de üzletekbe is szállítunk árut. Külön gondot fordítunk arra, hogy újrahasznosítható üvegekbe csomagoljuk a termékeinket. Emiatt azonban nehezen kezelhető a szállítás: a futárszolgálatok nem vállalják az üvegek kézbesítését, így az általunk bejárható területre korlátozódunk. A jövőben fóliás csomagolásba szeretnénk befektetni, hogy szélesítsük az értékesítési lehetőségeinket. Folyamatosan újítjuk a technológiát. A Prosperitati Alapítvány is jelentősen hozzájárult a fejlesztésekhez: a vállalkozás ugyan jóval előbb beindult, de az alapítvány támogatása úgy jött, mint a kártyában a királyra az ász. A házi feltételeket és üstöt így igazi élelmiszeripari gépekre tudtuk cserélni. A következő pályázaton pedig tovább fejlesztettük a feldolgozást. Itt is az alapítvány jóvoltából lehetünk: számunkra ez a lehetőség nagyon sokat jelent, ellenkező esetben ugyanis nem tudtuk volna megfizetni a legkisebb bérelhető helyet sem – mutatott rá a közös bemutatkozás előnyére a zentai kistermelő.

Apa és fia együtt mutatta be a zentai Organika Bios gyümölcsfeldolgozó lekvárjait és szörpjeit (Fotó: Ótos András)

Apa és fia együtt mutatta be a zentai Organika Bios gyümölcsfeldolgozó lekvárjait és szörpjeit (Fotó: Ótos András)

PÁLINKAMÁRKÁBAN ÁLMODÓ IFJAK

Az alapítvány standján a tapasztalat mellett a fiatalos lendület is helyet kapott. A látogatók nem sétálhattak végig úgy a kirakodótér mellett, hogy le ne szólította volna őket Budemac Hari, aki feleségével együtt életvidám hangulatot teremtett a pálinkáik bemutatásán.

– A maga nemében különleges az a kombináció, amit mi képviselünk. Két céggel indultunk két évvel ezelőtt: mindkét vállalkozás indulását a Prosperitati Alapítvány segítette. Az egyik egy pálinkafőző üzem, ami korszerű egylépéses technológiával dolgozik, tízliteres óránkénti kapacitással. A másik viszont egy légvárakat bérbe adó cég, amely a pálinkafőzde előfutáraként működik. Sok esküvőn, születésnapon, rendezvényen jelenünk meg általa, és így ezeken a helyeken a saját pálinkánkat is értékesíteni tudjuk. Kínálatunkban nagyon színes kultúrvilág van: alma, szilva, meggy, körte, birsalma, sárgabarack… Egyelőre kis kapacitással dolgozunk, de jövőre már kereskedelmi főzdeként tervezünk működni. Nem az üzletek felé szeretnénk nyitni, sokkal szívesebben alakítanánk ki egy saját vizuális kinézetű, felismerhető, önálló márkát. Inkább az ajándékokban és a színvonalas csomagolásokban képzeljük el a pálinkánk jövőjét. Úgy gondoljuk, hogy ennek is elég széles az értékesítési lehetősége: virágüzletek, ajándékboltok és céges összejövetelek védjegyévé válhat a termékünk. Tudatosan indultunk el ebbe az irányba: nem látjuk ugyanis értelmét annak, hogy a nagyüzemi termeléssel beálljunk a sorba, és kiszolgáltatottá váljunk. Inkább azt szeretnénk, ha pálinkáinkra kulináris élményként tekintenének az emberek. Olyan termékcsaládot szeretnénk kialakítani, amelyért azok állnak sorba, akik finom és esztétikus élvezetre vágynak – osztotta meg álmait velünk a Budlinka pálinkafőzde ifjú tulajdonosa. Kiemelte, hogy a sikeres kezdetet elsősorban annak köszönhetik a feleségével, hogy az alapítvány startup támogatási vonalán belül részt vettek a képzési, illetve a mentorprogramban is.

– Ezek jó lehetőségek voltak arra, hogy folyamatosan építsük a kapcsolatainkat. A kiállítás is elsősorban erről szól: sok emberrel szeretnénk beszélgetni, és meg szeretnénk mutatni azt az ízvilágot, amelyet képviselünk. Célunk, hogy a fogyasztók szerethető termékként gondoljanak a Budlinkára, amely emellett minőségi szolgáltatást nyújt. Fiatalként alázattal és folyamatos törekvéssel próbálunk haladni a kirajzolt célunk felé: talán ez az, ami miatt az alapítványtól megkaptuk a kiállítási lehetőséget is arra, hogy tovább fejlesszük a vállalkozásainkat – mondta a zentaörsi fiatal vállalkozó.

A zentaörsi Budemac ifjú házaspár határozott alázattal halad a célja felé (Fotó: Ótos András)

A zentaörsi Budemac ifjú házaspár határozott alázattal halad a célja felé (Fotó: Ótos András)

ARANYAT ÉRŐ SVARGLI

A kistermelőink a bemutatkozással lehetőséget kaptak arra is, hogy termékeiket átadják minősítésre. Az ürményházi Móricz vágóhidat és húsfeldolgozó üzemet működtető Pintér házaspár ezt meg is tette: a házi parasztkolbászuk, a disznósajtjuk és a vastagkolbászuk (kulen) is arany minősítést érdemelt ki a vásár szakemberei szerint.
– A kiállításon nagy meglepetés okozott számunkra a bőrsajtunk, azaz ahogy felénk hívják, a svarglink sikere. Inkább száraz áruval készültünk: házi kolbásszal, kulennel és szalonnával érkeztünk, ám a látogatókat leginkább a svarglink varázsolta el. Ebből is látszik, hogy az emberek manapság inkább a hagyományos ízek után kutatnak. Házi receptekkel indultak meg 2001-ben a szüleim is. Édesapám halála után férjemmel úgy döntöttünk, hogy családi vállalkozásként folytatjuk az üzem működtetését – tért ki a kezdetekre Pintér Annamária. A férje, Lajos szintén gyakorlott hentes volt már akkor, amikor átvették az ürményházi vágóhíd gondozását.

– Korábban nagy hangsúlyt fektettünk arra, hogy falun, házi körülmények között tenyésztett állatokat vásároljunk fel, ám mára sajnos ez eltűnt. Az alapanyag nagy részét tehát farmokról szerezzük be. Ez azonban nem hátráltat bennünket abban, hogy továbbra is a hagyományos ízvilágot nyújtsuk a vásárlóinknak. Termékeinket három község kiskereskedőinél értékesítjük, ami jelenleg kielégíti az igényeinket – mondta az üzem tulajdonosa. Felesége hozzátette: a kapacitásaik nagyobb termelést is kibírnának, ám az utóbbi években munkaerőhiánnyal küszködnek. A jelenlegi körülmények között az elsődleges cél a megmaradás – egészítette ki feleségét Lajos.

– Szeretni kell a munkát, amellyel az ember foglalkozik. A családi vállalkozásban lehetőség mindig van, visszaút viszont nincs. A befektetések újabb lendületet követelnek, és csak előre lehet haladni – utalt a Prosperitati Alapítvány támogatásával beszerzett gépekre a tulajdonos.

– Két vákuumozó gépet, hűtőrendszert, egy termékazonosító mérleget és egy furgont is be tudtunk szerezni a támogatásból. Mindez hatalmas léptekkel vitte előre a vállalkozásunkat. Nagy lehetőség az is, hogy idén megmutatkozhattunk az újvidéki mezőgazdasági vásáron. Saját erőből ezt sohasem tehettük volna meg. Így viszont három arany minősítésű termékkel is dicsekedhetünk, amivel további lehetőségek nyílnak meg előttünk – mondta Annamária.

Az ürményházi Móricz vágóhíd termékei elvarázsolták a Boszniai Szerb Köztársaság magas szintű küldöttségét is (Fotó: Ótos András)

Az ürményházi Móricz vágóhíd termékei elvarázsolták a Boszniai Szerb Köztársaság magas szintű küldöttségét is (Fotó: Ótos András)

RÉGIÓSZINTŰ JÁTÉKOSAINK

A Prosperitati Alapítvány standján sikerrel mutatkozott be a zentai Réel Chocolate kézműves csokoládékészítő, a topolyai Brindza borászat, a bácsfeketehegyi Török Erzsébet méhész és a kishegyesi Bandi doo kézműves sörfőzde is. A kínálatra Pásztor István, a tartományi képviselőház és a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke felhívta az általa fogadott külföldi képviselet figyelmét is.

– Átgondolt és magas felelősséget magában hordozó kölcsönös munka eredményeképpen kialakult és megerősödött az a vajdasági magyar vállalkozói réteg, amely ki tud lépni a saját településének vonzásköréből, és saját országának a határain kívül is meg tud mutatkozni. A közösségi legitimitással bíró politikának az az elsődleges feladata, hogy elősegítse ezeknek a vállalatoknak a külföldi érvényesülését. A kiállításon szép számban vannak olyan cégeink, amelyeknek komoly esélyeik vannak arra, hogy regionális játékosai legyenek ennek a piacnak – fejezte ki elégedettségét és örömét a VMSZ elnöke az újvidéki mezőgazdasági vásáron tett látogatásán.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás