Ahol a gyümölcs büszkén megmutatja magát

Kedvenc nyári csemegénk egyike a görögdinnye, amit 5000 éve az egyiptomiak is élvezettel fogyasztottak. A kutatók megtalálták a királyaik sírjában is, mint élelmet a túlvilágra vitték magukkal. A gyümölcs az 1200-as évek táján került Európába. A móroknak köszönhetően, akik megvetették a lábukat Spanyolországban, és nem akarták nélkülözni hazájuk kedvelt csemegéjét. Tőlük kiindulva lassan meghódította Európa erre alkalmas helyeit. Közben mutálódott, nemesedett-fejlődött, így alakult ki a mára cirka 1000-féle változata. Az egész napos telefonos „nyomozást“ és közel tíz viszonteladót követően  Bácskeresztúron végre találtam egy olyan dinnyetermesztéssel foglalkozó családot, akik vállalták a riportot. Džudžar Melanija, aki egyébként Kucorán született, elmondta, gyermekként imádta a görögdinnyét, ami idényben elmaradhatatlan része volt az ebédnek és a vacsorának is. Szülei egyszerű földművesek voltak, így a család folyamatosan vásárolta a gyümölcsöt, Melanija már akkor megfogadta, hogy felnőtt korában dinnyetermesztő lesz, és annyit ehet belőle, amennyit csak akar. A bökkenő abban volt, hogy Kucora már annak idején inkább a paprikatermesztésről volt híres, a munkaigényes és nehéz körülmények között (akkoriban még nem voltak fóliasátrak) megtermelt dinnyével senki sem foglalkozott. Túl drága volt a mag, és mivel a permetszer (akkor még) ismeretlen fogalom volt, kizárólag kézi munkát igényelt.

− Az ötvenes évek elejétől errefelé a férjem szülei, sőt nagyszülei is  paprikatermesztéssel foglalkoztak. Miután anyósom meghalt, apósom ukrán nőt vett feleségül, aki ugyancsak kedvelte a dinnyét, így a férjem húga egy nap elment Tiszakálmánfalvára, ahol a görögdinnye igen népszerű volt, és megérdeklődte, hogy milyen feltételek szükségesek a termesztéshez. 1987-ben, miután összekerültünk a férjemmel és átköltöztem Bácskeresztúrra, egy családi összejövetel alkalmával újra szóba került a görögdinnye termesztése, ami akkoriban nem igazán érdekelte a falubelieket. Megjelentek ugyan a fóliák, de főleg a főzelékféle, a paradicsom és az uborka volt a menő. Paprikával pedig telített volt a piac, az ára minimálisra csökkent, senkinek sem kellett. Így 1993-ban a legnagyobb infláció közepette kezdődött a másik családi vállalkozás, a  dinnyetermesztés. Nagy kínlódások és nélkülözések közepette kezdtük, egy-egy dinnyemagot a trágyával együtt műanyag szatyorba téve ültettünk el. Rosszul sikerült. Azt mondták, öt magot kell beletenni trágyába keverve, majd a nedves földlabdát kell a földön elkészített „fészekbe“ tenni. Ez részben bejött, de mivel nem öntöztük – hiszen sem áram, sem üzemanyag nem volt – keveset termett – sorolta beszélgetőtársunk. Hozzátette, hogy a fél holdnyi területen pár évig visszatértek a „hagyományos“, szülőktől, nagyszülőktől tapasztalt dinnyetermesztéshez: trágyával együtt tették a magot a kapával készült fészekbe, betemették, majd miután kibújt a csíra, ritkították.

Szavai szerint ha a görögdinnyét évről évre ugyanazon a helyen termesztjük, vonzza a talajból származó kártevőket és betegségeket. A mikroszkopikus fonálférgek például a talajban élnek, behatolnak a görögdinnye gyökerébe, károsítják és elpusztítják a növényt. Mivel pár év után a kevés termés is kárba veszett, és zsákutcában került a dinnyetermesztés, 1998-ban a férje úgy döntött, hogy Raškába utazik, ahol egy Hollandiában dolgozó szerb vendégmunkás-genetikus végzi a görögdinnye tökre oltását. Ez azért fontos, mert növeli a növény ellenálló képességét a betegségekkel és kártevőkkel szemben. A tök gyökere ugyanis mély és több tápanyagot tud befogadni, jobban ellenáll a betegségeknek és jól tűri az alacsonyabb hőmérsékletet. Egyszerű, hús nélküli, inkább dísztök fajtáról van szó, amely megmentette az egész vállalkozást, sőt, a mai napig is ezt a megoldást/oltást használják.

− Egy hétig „tanulta“ és gyakorolta a férjem a műveletet, de megtanulta. Azóta ültetünk oltott és nem oltott fajtát is. Hogy miért? Azért, mert a nem oltott korábban beérik, az oltott viszont nyárutón is terem. A következő évben kipróbáltuk a módszert. Akkor nem volt még fóliasátor és öntözőrendszer sem. Sorban ástunk egy-egy lyukat, beletettük a magot, egy kevés trágyát, meglocsoltuk fél vödör vízzel, majd beoltottuk és lett termés. Nem sok, de lett. Viszont az aprólékos és fárasztó munka mellett nem tudtuk, hogy mikor érik be a gyümölcs, azaz mikor lehet szedni. Hiába kopogtattuk a dinnyét – annak idején szüleink is így állapították meg, hogy mikor érett – nem működött a dolog, mindegyiknek más hangja volt, egyik fajtának puha a héja, a másiknak keményebb, az egyik sötét színű volt, a másik világos stb. Mindent összegezve nagyon amatőr alapon csináltuk az egészet, de tanultunk belőle. Minden évben tanultunk, többször saját kárunkon, de talán éppen ennek köszönhetően pár év alatt sokat fejlődtünk, aminek egyre inkább meglett az eredménye. Érdekes, és szorosan kötődik mindehhez a dinnye szedése is, hiszen senki sem tudta pontosan (vagy nem akarták elmondani), meddig tart az érési folyamat, és mikor kell levágni a tőről. Elmentünk Kucorára, ahol az apámnak egyik idős ismerőse elárulta a nem mindennapi titkot. Idézem: „Megállsz a dinnyés közepén és szétnézel. Ahol a dinnye betakaródzik a levéllel, vagyis a levél haragos zöld, zöldeskék színű, azt nem kell levenni, mert nem érett. Ahol viszont elkezdtek sárgulni és száradni körülötte a levelek, a dinnye büszkén megmutatja magát – tehát messziről észrevehető – nyugodtan vegyük le, mert biztosan érett. A másik kipróbált módszer: ha a dinnyét nem látod felülről, ott biztosan nincs érett dinnye, és egy-két hétig nem is lesz. Vagy például, amíg a csíkos héjú dinnyénél szépen kivehetők a csíkok, akkor még zöld, de amikor több helyen egymásba érnek, összekeverednek a  színek, az a dinnye már érett“. Amikor hazaértünk, az első dolgom az volt, hogy felültem a kismotorra, kimentem a dinnyeföldre, szétnéztem, és pontosan azt láttam, amit az idős ember elmondott. Le is szedtem jó néhányat, párat meglékeltünk, és tényleg – mindegyik érett volt. Azóta a családban senki sem vágja le a tőről a dinnyét csak én – mondta mosolyogva Melanija. Hozzátette, a görögdinnye nem tartozik az érzékenyebb fajta gyümölcsök közé. Nem árt neki az esős időszak, a harmat, sőt még  a köd sem, míg a sárgadinnyéről ez már nem mondható el. Az esőt például szivacsként magába szívja, és azonnal romlásnak indul. A sárgadinnyét jellegzetes illata miatt az egerek is messziről kiszimatolják, és megrágják, míg a görögdinnyének nincs semmilyen illata, ezért nem bántják.

A dinnyetermesztés folyamata közel sem mondható egyszerűnek. A család minden év február 10-én kezdi virágcserépbe ültetni a magot, először a fóliasátorban, ahonnan a palánta a csepegtetős öntözést követően április elejétől május közepéig kerül ki a fólia alagúttal takart, istállótrágyával megszórt és és alaposan feltárcsázott földbe. Melanija elmagyarázta, azért húzódik a kiültetés, hogy ne egyszerre érjen be a  dinnye, mert akkor sem leszedni, sem értékesíteni nem tudják. A tőtávolság 1,4 a sortávolság pedig 1,5−1,7 méter, azzal, hogy a 2,5 holdas parcellát egy-egy sor sárgadinnye veszi körül. A kiültetés kézzel történik, öt ember egy nap alatt kb. egy hold földet ültet be palántával. Semmit sem permeteznek, a gyomirtás kizárólag kézi erővel, azaz kapával történik. Idényben a görögdinnyét minden harmadik nap, a sárgadinnyét pedig minden nap szedik, és a teljes mennyiséget helyben, pontosabban Bácskeresztúr központjában értékesítik, vagyis nem adják el a viszonteladóknak.

− A helyiek mellett évek óta vannak állandó vidéki vásárlóink. Szabadkáról, Kúláról, Zomborból jönnek, és 10–15 dinnyét is elvisznek egyszerre, mert tudják, hogy finom édes és frissen szedett.  Én például soha nem tennék olyat, hogy 10 holdon vetek dinnyét, egyszerre leszedem és értékesítem, mert ott már a haszonszerzés és nem a minőséges termelés a cél. Mi kistermelők voltunk, vagyunk és maradunk, a szedést is a család végzi, az értékesítésnél pedig a középső és a legfiatalabb lányom segít. Persze, a dinnye mellett azért van más is a földeken, így paprika és gabona is, hiszen bejegyzett gazdaság vagyunk – magyarázta beszélgetőtársam.

A beszélgetés közben csaknem egy üveg ásványvíz fogyott el, odakint tombol a júliusi hőség. Déli 12 óra van, és miközben a dinnyeföldre igyekszünk, a fák alatt parkolt kocsiban lévő hőmérő 35 fokot jelez. A falu szélén egy hatalmas gazdasági udvarba kanyarodunk, közben Melanija elmagyarázza, hogy az épületek mögötti parcellán vannak a fóliasátrak, azok mögött pedig a dinnyeföld. Folyamatosan fotózok,  riportalanyom pedig megmutatja mindazt, amit odahaza elmesélt. A helyszínen a dinnyetermesztéshez nem értő újságíró is láthatja, hogy hol vannak az ún. „rozsdás foltok“, és hogy a görögdinnye messziről „megmutatja magát“, ám legtöbb helyen a levél még mindig zöldeskék színű, az érett dinnyét tegnap leszedték. A parcella körüli terület mélyen fel van szántva, csupán egy keskeny úton lehet megközelíteni. A kérdésre, hogy ez miért van így, Melanija elmondta, hogy a tolvajok így éjszaka nem tudnak bejutni a földre, ha viszont mégis bejutnak, a dinnyével megpakolt utánfutó vagy gépjármű egyszerűen belesüpped a mély barázdába. Innentől pedig nyugodtan leszögezhető, hogy a sokéves „dinnyés“ tapasztalat minden téren kiválóan működik.