Emlékszem, középiskolás korom végén, az egyetemista évek elején, még a kiadósabb hétköznapi sörözéseket követő reggeleken is úgy pattantam ki az ágyból az ébresztőre, mint akit páros lábbal billentettek volna ki onnan.
Kissé kiszáradt szájjal, kissé sajgó fejjel, de teljes szellemi kapacitással néztem szembe az aznapi kihívásokkal. Sőt mit több, gyakorlatilag nyolc perc alatt szalonképessé tudtam varázsolni magam, amely mindig jól jött, mert így egészen az utolsó pillanatig aludhattam.
Azóta elmúlt egy jó évtized (lassan másfél). Az iskolapadot és az egyetemi amfiteátrumot szerkesztőségek és irodák váltották fel, a füstös kiskocsmákat, ahol akkoriban léptem fel, nagyobb és még füstösebb kocsmák, közepes és nagy színpadok. Minden megváltozott.
A reggeli rutin pláne.
A szóban forgó lassan másfél évtized alatt megismerkedtem még egy-két stimulánssal az alkohol mellett, nevezetesen a nikotinnal és a koffeinnel. Az előbbivel igyekszünk minél hézagosabb kapcsolatot kialakítani, viszont az utóbbi, a koffein, egy olyan átkozott áldás, amitől úgy érzem, egy ideig nem fogok megszabadulni.
Szépen lassan én is kávéfüggő lettem, és szó mi szó, gyakran el is gondolkodtam e sötét lötty erején, amely messze túlmutat a koffein élénkítő hatásain (amelyekbe egyébként nagyon is bele lehet kötni).
Dávid Csilla felvétele
Elsősorban, a kávé manapság egyenrangú a valamikori kocsma intézményével. Amikor az emberek megállnak egy kávéra, nem hiszem, hogy kifejezettem a keserű barnásfekete lé íze az, amiért eltöltenek háromnegyed órát egymás társaságában. A kávé ebben az estben hírvivői kellék, egy hozzávaló, amely felett át lehet adni egymásnak a legújabb eseményeket és pletykákat. Barátok, ismerősök, családtagok mind egytől egyig (kifogásként) használják, hogy beszélhessenek egymással, legyenek a hírek jók vagy rosszak.
Hasonlóan, a kávé lehet ceremónia is. Sokan kezdjük a napot egy feketével és vannak közöttünk többen is olyanok, akik szinte el sem tudják nélküle képzelni a reggelt és nem is igazán tudják megkezdeni nélküle az egész hátralévő napot. Ugyanúgy, vannak olyanok, akik a melón csak előre betáplált kávészünetekkel képesek működni. Emlékszem, egyik kolléganőm úgy tekintett ezekre a kis „kiruccanásokra" mint az iskolai szünetekre. Ha tehette volna, csengőt is szereltetett volna a feje felé, de tudta, hogy abban az esetben lincselés lenne a vége, mert a körülötte ülő programozók teljesen más filozófiával gondolkodtak.
Bizonyos tekintetben, a kávéra úgy is tekinthetünk, mint alkotói kellékre. Vagy Rejtő Jenő esetében mint alkotói célra, mivel állítólag megesett, hogy amikor pénzszűkében volt (ami azt mondják, gyakran megesett), pár sorral vagy pár oldallal fizetett a feketéért. Ha már itt tartunk, a magyar költészetben és irodalomban amúgy is meghatározó szerepet játszottak a kávéházak, elég csak az Emkére vagy a Pilvaxra gondolni.
Persze, a kávé nemcsak az ilyen magasröptű szellemi munkában segít, mint amilyen az írás, vagy a forradalom gerjesztése. Segít minden más foglalatosságban is, bármilyen munkakörben, ameddig az embernek arra van szüksége, hogy új lendületet kapjon és szellemileg egy kicsit felélénküljön.
Talán itt említhető meg az a görbe tükör, amelyet az én generációm tart gyakran a kávé elé. Mi „millenniálok" vagyunk talán az első generáció, akik hangos viccet képesek csinálni a saját egzisztenciális és létezési szenvedéseikből, amelybe a kávé, mint olyan, teljesen passzol.
Mint ahogyan arról a legtöbben vélekedünk: sztereotipikusan rajongunk ezért a löttyért, de miért is ne? Enyhe fejfájás, gyorsabb szívverés és romló fogak – ez kell a melón és a magánéletben a folytonos stressz és idegeskedés mellé.
Túlzás és paródia, viszont azt meg kell hagyni, a kávétúladagolásban azért csakugyan van valami.
Mindent összevetve, elmondhatjuk, hogy a kávé intézmény. Legyen szó bármelyik változatáról, fogyasztjuk kávéházban, otthon, a teraszon, a konyhában, vagy az utcán sétálva, a kávé nemcsak egy élvezeti cikk, hanem egy fontos társadalmi kellék, amelynek ezerarcú mivoltát ez a kis szösszenetnyi írás még csak részben sem volt képes feltárni.
