HETI KÖRKÉRDÉSÜNK
Locsolkodik-e húsvét hétfőn?
Lovaskocsin vödörrel és hideg vízzel bejárom a falut – 14%
A vödör helyett a szódásüveget preferálom – 6%
Vízzel, de csak jelképesen egy kis kannából, vagy szórófejes flakonból – 10%
Kölnivel, hogy illatozzanak is a lányok – 38%
Nem, nem látom értelmét e szokásnak – 32%
Nem volt illatosabb az árvacsalán elpattant száránál, amikor gyermekkorunkban a nyuszifészekhez boldog várakozással gyűjtöttük a haragoszöld, ropogós alapot a felhőtlen tavaszi madárcsicsergésben. Az igazi formáját akkor kapta meg, ha belecsempésztünk sok-sok sárgálló pitypangvirágot is. Habár egy-kettő elszontyolodott és bezárkózott, üdítő színe megmaradt. Hogy mi a megfelelően elkészített nyuszifészek titka? Erre valahogy magától ráérez minden gyermek. Az egészséges és szép fű, sok-sok szagos gyom, azaz gyógynövény. Ízléses formába öntve, ahova a nyuszi bőrébe bújva akár mi magunk is szívesen belehuppannánk, mert olyan kedvesen csalogatóra sikerült.
Az elmúlt évekhez képest az idén a téliesebb időjárás és a tavaszi fagyok kissé tovább kínoztak bennünket. Szinte el sem merjük hinni, hogy végre halljuk a fecskék csicsergését, és hogy a kiskerti és a vadvirágok ragyogása egyértelműen a tavaszt hirdeti. Akik ősszel, vagy még tél idején nem ásták-szántották fel a kertjeiket, azoknak mostanra igencsak meggyűlt a baja a burjánzó vadnövényekkel. Mert kora tavasztól kezdve, hála az égnek, csapadékos napok következtek, és nem is nagyon lehetett rámenni a talajra. A takarásos mulcs technika sem nagyon válhatott be, mert a rengeteg esőtől megtáltosodott gyomnövény lendületesen utat talált magának.
Az utóbbi években ugyanazzal a dallammal vár bennünket a természet újjáéledése. Néhány napig tartó korai langyos hőmérsékletekkel, aminek köszönhetően táncolni kezd a növényekben az életnedv, kipattannak a rügyek. Aztán a szép reményeket hirtelen derékba töri virágzáskor a gyalázatos és halálos fagy. Bácskai barackból készült lekvár, pálinka az idén sem nagyon lesz, úgy tűnik, szilvát is majd csak a fagyvédett helyeken szüretelhetünk.
A megkésett kikelet sok iskolás gyermeket nevelő család számára is kacifántosságot hozott. A gyerekeket változatos formában érte utol a forradalmi hév, és használták, vagy hanyagolták hosszabb-rövidebb időre a tanfelszerelésüket a tanügyi sztrájkhullám miatt. Iskolásaim azon ritka kivételek közé tartoznak, akiknek a tanévét mindez nem módosította. És az előirányozott időben értek utol bennünket a dolgozatok, a felelések, a házi olvasmányok, a projektfeladatok, a zenedei kötelezettségek, a kisérettségire való felkészülés. Úgyhogy egyáltalán nem unatkoztunk. Sőt.
Mindennek a tetejében még rátettem két lapáttal a hétköznapok izgalmához azzal, hogy belevágtam egy képzésbe. Mindig is szerettem barangolni ismeretlen új tudások felé, a család számára nem újdonság ez a hóbortom. Ezúttal is megkaptam hozzá az elméleti támogatást még a múlt év végén, ami azért a gyakorlatban nem egészen úgy alakult, ahogy szerettem volna. Kezdetben nem is nagyon tudtam, hogy lehet egyeztetni az egyéb feladataimmal a tanulást. Mi vár rám, egyáltalán miből kell majd készülni, és a mindenféle kötelezettségeim mellett, hogy tudom venni az akadályokat. Aztán ledöbbentem a tananyag mennyiségén, ezért igyekeztem időben a kezembe fogni a tételeket. Elejével nem aggasztott, hogy az ilyen-olyan témájú, komoly koncentrációt igénylő szakkönyvek olvasása közben folyton félbeszakítottak az „éhes vagyok”, a „nyűgös vagyok”, a „dühös vagyok”, a „nem értem a feladatot” beszólások, és türelmesen végig hallgattam, mi hogy volt az iskolában. Hiszen mindez úgy szállt felém, mintha nem is tanulási szándékkal ültem volna le, csak úgy szórakozásból, mondjuk újságot lapozgatni. Ami igazság szerint így is van rendben. Csakhogy később rájöttem, hogy nincs az a zegzuga a háznak, ahova elmenekülhetek és ráhangolódhatok a komoly tanulásra.
Az elméleti vizsgákat sikerült letenni, de a mindent eldöntő gyakorlati idejére besűrűsödött körülöttem a levegő. A házimunka túlságosan is a körmömre égett, a hajtogatnivaló-hegy kezdte elérni a Mont Blanc csúcsát, mind e mellé koncentrálódtak a munkahelyi kötelezettségeim is. És mindenek tetejére az erőm is megcsappant. Így az én idei húsvéti nyuszifészkemben egy sikertelen vizsga bukása, és a vele járó csalódottság és keserűség is lapul. És az ezen állapotból történő „újjászületés” is. Az én testemnek és lelkemnek is fel kellett támadnia még Krisztus előtt, hogy az ünnepi előkészületek lendületét győzzem. Mert hirtelen ismét felgyorsultak a folyamatok, kesergésre, fáradt önsajnálatra nem nagyon maradt időm. A fiaim nagy csapattal és még nagyobb lendülettel tervezték az ez évi locsolókörútjukat. Az elmúlt években annyira fergeteges hangulatúra sikerültek ezek a falujáró húsvéthétfői bandázások, hogy idén újabb pajtások is szerettek volna csatlakozni. Egy utánfutónyi kis- és nagykamasz, akik felhőtlen hangulatban, népszerű mű- és népdalokat énekelve indulnak majd ezúttal is útnak, amikor összeverődik a pacséri–szabadkai–ausztriai iskolásokból álló kis küldöttség. Illatos parfümökkel, de szódavízzel is felszerelkezve veszik sorra a szép leányokat.
Gergely Árpád archív felvétele
A vízzel való locsolásnak még a gondolatára is több éven át szigorú szülői szankciók vonatkoztak, de már múlt évben nem lehetett megálljt parancsolni a kamaszkori fiús lendületnek. Ezért a frissen engedett csapvíz helyett a szódás megoldást találtuk kompromisszumnak. Azzal, hogy a legkisebb kislányoknak és a felnőtteknek csakis óvatos mozdulatokkal, a szemet szigorúan kikerülve parfüm kerülhetett a ruhájára. Azért még így is aggódtunk – de csak mi, felnőttek –, hogy esetleg lesznek olyan anyukák, és főleg apukák, akik nem díjazzák a sikítós szódás pancsolást. Múlt évben azt tapasztaltuk, hogy a csuromvizesre áztatott lányok többsége csillogó szemmel kínálta kaláccsal-édességgel és tojással a bájosan vihogó fiúkat. A szülők többsége pedig nem nagyon akadékoskodott, vagy még időben lestoppolta a készülődő merényletet. Ha volt rá egyáltalán ideje. Gondolom, így lesz ez idén is.
Nyitókép: Pixabay
