Nem volt könnyű időpontot egyeztetni a Savelin házaspárral, hiszen advent heteiben az ünnepre való felkészülés, a családi előkészületek, a munkahelyi helytállás mellett a közösségi szerepvállalás is fokozott náluk. Savelin Zellei Zsuzsanna hatodik éve a zentagunarasi általános iskola igazgatónője, férje, Savelin László, a topolyai Kodály Zoltán Magyar Művelődési Központ szervezőtitkára, a messze földön híres Cirkalom táncegyüttes művészeti vezetője, emellett fiatalabb korcsoportokkal is foglalkoznak, nemcsak a topolyai magyar művelődési központban, hanem Zentagunarason is. December végén ünnepli a Gracza János Művelődési Egyesület fennállásának harmincadik évfordulóját, és az ünnepi műsorban természetesen fellépnek a házaspár irányítása alatt dolgozó néptánccsoportok is. Zentagunarasról az ifjúsági csoport tagjai a szélrózsa minden irányába elköltöztek, hiszen egyetemisták, középiskolások, őmiattuk vannak a hétvégi próbák, az általános iskola felsőseivel betlehemes versenyre készülnek minden évben, már többször díjazták munkájukat. A Kodály-központ is tartalmas, szívet melengető karácsonyi műsorral örvendezteti meg évről évre a közösséget. A nagy hajtás után az ünnep napjai azonban nyugalomban, szeretetben telnek.
Ottjártamkor barátságos otthonukban piros asztalterítő, adventi koszorú, illatos mézeskalács jelezte az ünnep közeledtét, a karácsonyfa náluk még hagyományosan, december 24-én kerül a nappaliba, vagyis a Jézuska hozza, kisfiuk, a négyéves Tas nagy-nagy örömére. Nagyfiuk, a tízéves Lacika, végig figyelte a beszélgetésünket, az is kiderült, szívesen segít anyukájának a konyhában, s megtudtuk azt is, hogy mit szeretnének ajándékba.
Zsuzsi a karácsony előtti hétköznapokról elmondta, hogy húzósak, a munka és a néptáncpróbák mellett, Lacika focira, pingpongedzésre is jár, s bár sok mindent önállóan elvégez, ami a tanulást illeti, édesanyja segít, ha kell, és az esti mese kötelező, szükséges az időbeni lefekvéshez, nyugodt pihenéshez. A sok feladat mellett tehát a családé az esti órák megnyugvása.
– Régebben nagyon sok településre jártunk táncot oktatni, de most már Topolya és Zentagunaras maradt. Advent idején a karácsonyi műsorra készülünk, betlehemezésre, de a sok rohanás mellett a családra is koncentrálunk, a mézeskalácsot már jó időben elkezdjük sütni, Luca-búzát ültetünk. A nagyfiam már az előző években segített, de idén a kisebbik is bekapcsolódott a mézes finomság elkészítésébe, amit advent heteiben el is fogyasztunk.
Savelin László a Kodály Zoltán Magyar Művelődési Központban szervező titkár, a Kárpát-medence-szerte elismert Cirkalom táncegyüttes művészeti vezetője Kisimre Árpáddal, emellett a Csiripiszli néptánccsoportot a feleségével együtt vezeti. Mondja, a járványhelyzet ugyan megnehezítette a munkát, de a Kodály-központban a programokat nagyrészt meg tudták valósítani.
– Kettőnk munkájára is mondhatom, hogy megvalósult, bár a családi programokra nem tudunk annyi időt fektetni, amennyit szeretnénk, de igyekszünk. Az ünnep napjai viszont mindig a családé, hogy valamennyien együtt éljük meg ezeket a szép pillanatokat, és évről évre azonos forgatókönyv szerint történnek – meséli a családfő, de mindjárt hozzáteszi, hogy a tánccsoportokat is fontos összekovácsolni, összetartani, velük is örülnek minden ünnepnek.
– Advent idején nagyon sok felkérésnek kell eleget kell tenni, négy-öt műsor vár ránk, nem unatkozunk, hétköznap, hétvégén is próbálunk. Azt az örömöt, amit mi átéltünk fiatalokként, a lendületet igyekszünk átadni, és jó érzeni, hogy a pozitív energia visszaér hozzánk. Persze vannak nehéz pillanatok, főként, amikor a gyerekeink itthon várnak, vagy kérik induláskor, hogy maradjunk itthon.
– Régebben még adventi naptárt is készítettünk a gyerekekkel, sajnos, most ez elmaradt – veszi át a szót az anyuka, és áttérünk az ünnep felidézésre. – December 24-ig minden kötelességen túl vagyunk, a férjem szüleinél van az ünnepi estebéd, utána fölmegyünk a Kodály-székházba, ahol valójában a második családunk van, és együtt ünnepelünk. Harminchat éve vagyok néptáncos, és a vérembe beleivódott ez minden szépségével és nehézségével együtt. Amikor hazajövünk, akkor várjuk a gyerekekkel itthon a Jézuskát. Az én szüleimnél 25-én vagyunk, karácsony másnapján pedig nálunk jön össze a család, amióta mi együtt vagyunk, tehát tíz éve. Szerencsésnek mondhatjuk magunkat, hogy három generáció együtt van három napon át, ez nálunk teljesen természetes. Nem is tudjuk másként elképzelni az ünnepet. Ez így nagyon jó, ez az állandóság biztonságot ad.
A menü sem igen változik, szenteste bableves, mákos guba, dió, alma, fokhagyma, utána a szüleimnél sült hal és más finomság. Amikor idekerül a család, akkor már telítődik, szeretek főzni, rengeteget sütök, egy kicsit hagyományos vagyok, de újítok is, a fiaim is segítenek. Húsleves mindig van, nagyon gazdagon, sok hússal, sok zöldséggel.
A háromgenerációs, nagycsaládos együttlétek mellett a húzós, fellépésekkel teli hetek után a kodályos ünneplés is hozzá tartozik a karácsonyukhoz.
– A Cirkalomban nagyon régen kezdtük az együtt ünneplést, a jelképes ajándékozást. Ha Luca napján van próba, akkor szoktuk húzni a neveket, és titokban tartjuk, ki kinek készít ajándékot. Nagyon jó, amikor mint egy nagy-nagy család összejövünk, még azok is eljönnek, akik jelenleg már nem aktívak, akár Budapestről, sokan családostul érkeznek. Lezárjuk az évet pár szóval, egy almát felszelünk annyiba, ahányan összegyűltünk, koccintunk, éneklünk karácsonyi dalokat, és az éjféli misére együtt vonulunk át a templomba. Most már a Cirkalomban valóban több generáció táncol, generációs különbségek vannak, egyesekre úgy tekintünk, mint a saját gyerekeinkre. De barát is és kolléga is egyben mindenki. A fiatalos lendület és az idősebbek tapasztalata jó dolgokat eredményez, és remélem, ez a közönség felé is tükröződik – meséli László.
Végül ismét a családi örömök felé kanyarodik a beszélgetés.
– Nálunk a Jézuska hozza a fenyőfát és az ajándékokat is. Éjszaka, amikor alszik mindenki. Nem december elején borul díszbe az otthonunk, csak jelzés értékű dolgok kerülnek elő, például, ha a fiunk az iskolában készít valami díszt, az adventi koszorún a negyedik gyertya meggyújtása után kerül ki az ajtódísz, az ablakra is díszek kerülnek.
Nem költekezünk erőn felül, de ajándékot mindenki kap. A nagyszülőknek olyan ajándékot szoktunk készíteni, ami emlékeztet ránk, például mézeskalácsból kivágtuk a gyerekek kezét, asztali díszt készítettünk belőle, a kézzel készített dolgokat szeretjük.
Tas elárulja, hogy autót szeretne, foglalkoztató füzetet, amibe sok-sok matricát lehet majd ragasztani, Lacika egy fehér táblát szeretne, amire feljegyzi majd a teendőit, és könyvet, hiszen szeret olvasni. A kisállat-ajándék most elmarad, bár nagyon szeretik a fiúk az állatokat, vannak halak, pintyek, kanárik, papagájok, lemmingek a házban, az udvaron csüngőhasú malacok, krédlik, nyulak, kutyák, kacsák...
– Vannak pillanatok, amikor nagyon nehéz, mókuskeréknek tűnik, a várakozás valójában munkával telik. Nehéz egyeztetni a sok feladat között, de ha sikerül, akkor kettős az öröm. Mi heti szinten járunk templomba, van, hogy az egész család, néha külön is. Itthon szoktunk beszélgetni hitbéli dolgokról, a betlehemezés történetét sokszor elmagyaráztuk, látták is a gyerekeink. A hagyományainkról is sok szó esik az ünnepi asztalnál.
Nagyon várom azt az időszakot, azt a néhány napot, amikor együtt ébred a család, iszunk egy finom kávét, teát, játszunk, beszélgetünk, kötetlenül együtt vagyunk, esetleg Mátyás királyos rajzfilmet nézünk, boldog vagyok ettől. Sokat segítenek a nagyszülők a hétköznapokban, szerencsésnek mondhatom magam, de a fiaim nagyon hiányoznak, és nagyon várom az ünnep napjait – mondta búcsúzóul Zsuzsi.
