Április 18-án ünneplik a Föld számos országában a műemlékvédelmi világnapot. Az UNESCO nemzetközi műemlékvédelmi szervezete, az ICOMOS 1984-ben azért hirdette meg ezt a világnapot, hogy felhívja a figyelmet a műemlékvédelem fontosságára, hogy közüggyé váljon, hogy a társadalom minél szélesebb rétegei ébredjenek rá, hogy múltunk, kulturális örökségünk érték és lehetőség.
Ám e gondolat nem újkeletű: Raffaellónak, a reneszánsz kori nagy olasz festőnek és építésznek pápai megbízatása volt a római kori emlékek megóvására, és ahogyan dr. Budó Jusztin könyvében olvashatjuk, Mátyás király egyes rendeletei is a régi épületek védelmét, állagmegőrzését szolgálták. Franciaországban Viktor Hugo író volt az egyik kezdeményezője az első állami műemlékvédelmi intézet létrehozásának 1830-ban. Ám említhetnénk azt is, hogy André Malraux író kultuszminiszterként a hatvanas években elrendelte a párizsi patinás szürke épülethomlokzatok tisztára mosását, ugyanakkor ő adott engedélyt a Tour Montparnasse 210 méteres toronyházának megépítésére is 1968-ban, az 58 emeletes felhőkarcoló emelése a Montparnasse- pályaudvar közelében, ami nagy felhördülést váltott ki a párizsiak körében.
Fájó belegondolni, Vajdaság-szerte is hány régi utcát, régi épületet bontottak le az elmúlt évtizedekben. Szabadka, Zenta, Magyarkanizsa, Nagybecskerek, Óbecse központjának épített öröksége sem úszta meg a rombolást, ha nem a buldózer rombolta le a XIX. századi, XX. század eleji épületeket, akkor a patinás homlokzatokat szétverték, az egykori ebédlők, szalonok, hálószobák helyén üzlethelyiségek vannak, még jó, ha működő, nem pedig üresen tátongó, tönkrement boltok.
Nem tudom, a titói érában „a múltat végképp eltörölni ” hangzatos jelszava vagy pusztán a nemtörődömség, a „mindenáron modernizálni” elve hívta életre a patinás házak közé beékelt, vagy ezek helyett emelt szocreál épületeket, amelyek a városközpontokat jócskán elcsúfították. Szabadkán gondoljunk csak a Szabadegyetemre, a Centar áruházra és a mellette levő tömbházra, a korzón a csúf Beograd áruházra, a legrégebbi városmag olyan épületei is áldozatul estek, amelyek műemléki szempontból értéket képviseltek. A kilencvenes évektől az építési, befektetői lobbi érdekérvényesítési törekvései váltak mind erőteljesebbé, megkockáztatom, erőszakosabbá. A Galleria Szállodától, az új színházépülettől –hiába állították vissza régi szépségében az oszlopok mögötti részt –, a Dafina-épülettől a szabadkaiak idegenkednek. A Vasa Stajić utcában 2010-ben lebontották azt a két, 1899-ben épült szecessziós épületet, amelyeket Raichle Ferenc tervezett. Helyükön ötemeletes modern, jellegtelen bérház áll, a gimnáziumnál a Törley- és a Buday-házak lebontása szintén nagy vihart kavart, a helyükön álló épület is elüt az utca, a történelmi belváros hangulatától, arculatától. Viszont követendő példa a szabadkai Donát Mór-ház felújítása, amely megőrizte egykori kinézetét, régi fényében pompázik, új tartalmat kapott, itt működik a Vajdasági Magyar Képző-, Kutató- és Kulturális Központ.
Szintén sikertörténet a bácsfeketehegyi Bányai János-emlékház – amely jó példa arra, hogy egy felújított épület hogyan kaphat új funkciót –, az egykori nagybecskereki zárda épülete, a szabadkai Zsinagóga, az óléci Botka-kastély felújítása. Az is nagy eredménynek tekinthető, hogy a Magyar Nemzeti Tanács Vajdasági Magyar Kulturális Stratégiájában 140, a vajdasági magyarság szempontjából jelentős műemlék, régészeti lelőhely, emlékhely kapott helyet, kiemelt figyelmet, és a Vajdasági Magyar Értéktár létrejötte is jelentős előrelépés.
Szabadkán most példamutató összefogással megakadályozták, hogy elfogadják a belvárosnak, a kettes övezetnek a részletes szabályozási tervét, amely nyomán a Gombkötő utcában négy-öt emeletes „ultramodern” lakóházakat emelhettek volna, a Rudics utca bal oldala, a Jakab és Komor téren a Zsinagógával szembeni épületegyüttes gyorsan eltűnt volna. A szabadkai polgárok összefogásának és a VMSZ erőteljes fellépésének köszönhetően ez a terv lekerült az asztalról, visszautalták a beterjesztőnek. Ahogyan dr. Pásztor Bálint, a városi képviselő-testület elnöke fogalmazott: „Szabadka belvárosát kultúrtörténeti egységként kell kezelni, tehát a teljes városmag védettséget kell, hogy élvezzen. Lakásokat nem itt, a városközpontban kell felépíteni, hanem valahol máshol, és pénzt kell találni arra, hogy a homlokzatokat fel tudjuk újítani, fokozatosan.” A Szabadkai Városi Könyvtár homlokzata az év végéig megújul, sikerült rá eszközöket találni. A minap Pásztor Bálint és a Köztársasági Műemlékvédelmi Intézet igazgatójának egyeztetésén szó esett arról is, hogy időszerű lenne a Városháza homlokzatának felújítása is, ami kiemelten jelentős feladat, és emellett fontos lenne az is, hogy a munkálatok minél gyorsabb ütemben folyjanak, hogy ez a csodás épület ne legyen hónapokig elkerítve és letakarva, hiszen a város központjának legnagyobb dísze, olvashattuk a találkozóról kiadott közleményben.
Ismerjük el, a műemlék kifejezés hallatán mindannyiunknak azonnal az aracsi pusztatemplom, a bácsi vár, a péterváradi erőd jut eszébe. Nemrégiben Pásztor István, a tartományi képviselőház és a VMSZ elnöke azt nyilatkozta lapunknak, hogy a nyáron megkezdődik az aracsi pusztatemplom felújítása. A tervek szerint nemcsak az épületen végeznek majd állagmegőrzést, hanem környezetét is a XXI. századi igényeknek megfelelően alakítják ki, hogy felkerüljön az idegenforgalmi útvonalak térképére. A magyar és a szerb kormány fele-fele arányban vállalta a felbecsülhetetlen értékű műemlék állagmegőrzését és környezetének kialakítását.
Sikertörténetként könyveljük el, ha egy-egy településen megújul egy-egy templom, régi épület, köztéri szobor. Ezek szellemi kapaszkodót jelentenek, az otthonosság érzését erősítik, azt bizonyítják, hogy megbecsüljük elődeink teremtő munkáját, törekvéseit. Az üveg és beton épületekre nem lehet kulturális turizmust sem építeni. Az idegenforgalom pedig számos iparágnak, sok-sok itt élő embernek jelent(het) megélhetést.
A múltunk, építészeti értékeink ledózerolása, az enyészetnek való átadása bűn, hisz a műemlékvédelem által velünk él a történelem. Ha rosszul sáfárkodunk örökségünkkel, nemcsak a turistáknak, hanem a jövő generációknak sem tudunk semmit megmutatni a múltból, esetleg fényképeken, digitális formában. Utódainkat kulturális gyökereiktől fosztjuk meg. Erről szól a műemlékvédelmi világnap.
