A Tisza évezredeken át jelentős tényezője volt az Alföldnek. A Tisza az életet jelenti, de a rombolást is, összeköti és elválasztja az embereket, meghatározza a mindennapjainkat. Számos leírás, irodalmi alkotás zengi szépségét, s minden műben más oldalról mutatkozik meg. Eleink a népvándorlás korában, belefáradva a szüntelen bolyongásba, letelepedtek a Kárpát-medencében, a Tisza és Duna marasztaló ölelésében. A két folyó közül a Tisza lett az a folyó, amely mindinkább befészkelte magát a szívünkbe. Nincs még egy folyó, mely ennyire szeszélyes, mégis ennyire békés lenne, és oly nagy szeretetet ébresztene a magyarok szívében.
A nagy Magyarország igazságtalan felszabdalásáig a Tisza volt a „legmagyarabb folyó”, magyar földön eredt, és magyar földön torkollott a Dunába, mint ahogy az alcímben is olvashatjuk, Juhász Gyula is megénekelte. Ma a Tisza két ága Ukrajna területén, a Kárpátokból indul kalandos útjára. A Fekete-Tisza forrása az Okula-nyeregnél, Kőrösmezőtől húsz kilométerre található, 1200 méter tengerszint feletti magasságban. A Fehér-Tisza forrása az Asztag-csúcs oldalában, 1400 méter magasságban ered.
A Tisza Törökkanizsánál (Fotó: Gergely József)
A Fekete- és a Fehér-Tisza Tiszabogdány (Bohdan) közelében egyesül, innentől már mint „szőke Tisza” vág neki kanyargós útjának, hogy a Kárpátok havasaiban összegyűjtött vizét a Dunába szállítsa. A Tisza őseinknek kristálytiszta ivóvizet, élelmet, halat és madarat adott.
Attila hunjai, Árpád honfoglalói, Rákóczi talpasai, a különböző népek támadásaitól sanyargatott egyszerű nép a Tisza partjain talált megnyugvásra. „Ki a Tisza vizét issza, vágyik annak szíve vissza…” – tartja a mondás. Nem meglepő hát, hogy az olykor csendes, szelíd, máskor haragos, csapongó sodrású Tisza alakját számos legenda, monda övezi. A költőink által oly sokszor megénekelt Tisza neve egyes kutatók szerint a vaskorba nyúlik vissza, a mai Szeged területén megtelepedett agathürszosz és szignünna népcsoportoktól származhat és egyszerűen folyót jelenthetett. A folyót szőke Tisza néven is emlegetik, a szőke jelző a víz színére utal, amelyet a vízében lebegő hordaléknak, a homoknak és az iszapnak köszönhet.
A partifecskék száma vészesen lecsökkent a Tisza mentén (Fotó: Gergely József)
RAKONCÁTLAN FOLYÓ
A Tisza eredeti hossza 1419 km volt, tele kanyarral és mellékággal, gyakori árvizekkel. Gróf Széchenyi István szervezte meg a szabályozását 1846-tól. A szabályozás, a kanyarok átvágása nyomán a folyó hossza 962 km-re rövidült és 589 km holtág jött létre. Később további szabályozási munkálatokra is szükség volt, amit az 1879-es hatalmas szegedi árvíz tett indokolttá. A Tisza száz évvel később a szegedi árvízi szintet is meghaladó magasságban, 961 centiméteren tetőzött 1970-ben, 2006-ban pedig már1009 cm-es vízállást mértek a Belvárosi híd lábánál lévő vízmércén. Zentánál is ekkor születtek a magassági rekordok. 1970. május 31-én a katasztrófával fenyegető Tisza vízszintje Zentánál 893 cm, június 1-jén pedig már 905 centimétert mutatott. A Tisza 2006-ban 926 centiméteres vízállással minden korábbi, évszázados rekordot megdöntött, de ekkor már a megerősített, magas töltések könnyedén elviselték az árhullámot.
GAZDAG ÉLŐVILÁG, TERMÉSZETVÉDELMI PROBLÉMÁK
A Tisza nyílt árterén jelentős kiterjedésben találhatók vizes élőhelyek: tavak, erek, iszapnövényzet, folyó menti és ártéri magaskórósok. A magasabb térszíneken mocsárrétek, puha- és keményfa ligeterdők alakultak ki. A madarak előszeretettel használják fészkelésre, táplálkozásra a Tisza menti élőhelyeket, és pihenő, éjszakázó, táplálkozó területet találnak itt a vonuló madárfajok is. Az ártéri erdőben rak fészket a legnagyobb ragadozó madarunk, a réti sas is, amelynek állománya az elmúlt évtizedekben jelentősen megerősödött. Az éles, hegyes karmokkal felszerelt sasok játszi könnyedséggel emelik ki a vízből még a nagyobb halakat is. A Tisza mentén, Bácskában és Bánátban is sorra létesültek a folyó vizét használó halastavak, amiket a sasok előszeretettel látogatnak, és egy-egy termetes ponttyal távoznak.
Az ártéri erdő nagyragadozója, a réti sas (Fotó: Gergely József)
Egy Tisza méretű folyó életében nem nagy időszak fél évszázad, és természetes körülmények között ötven év alatt nem is következhettek volna be jelentős változások, főleg negatív értelemben, ha nincs az ember, aki ténykedésével, környezetátalakító és szennyező tevékenységével rövid idő alatt képes nagy léptékű természetrombolásra. Az 1970-es árvíz óta eltelt fél évszázad a szőke Tisza életében nagy és sokszor nem kívánatos, az élővilág szempontjából káros változásokat hozott.
Kezdődött azzal, hogy a hajózhatóság és a Duna–Tisza–Duna csatornarendszer folyamatos vízutánpótlása érdekében 1976-ban Törökbecsénél megépül a zárógát, amely jelentősen lassítja, visszaduzzasztja az amúgy is lustán hömpölygő Tisza folyását. A Tisza jelentős mennyiségű hordalékot hoz magával a felsőbb folyószakaszokról és a mellékfolyókból, gondoljunk csak a Marosra, amely Szegednél adja át a Tiszának a sokszor hordalékos, zavaros vizét.
A visszatelepítésnek köszönhetően a Tiszában újra otthonra talált a hód (Fotó: Gergely József)
A Tisza Vajdaságot elérve éves szinten egy egész Gellért-hegynyi, több millió köbméter hordalékot hoz magával. E a finom lebegő iszapszemcsék nagy részét azután a törökbecsei gátig le is rakja. A tavaszi rendszeres magas vízállás után visszahúzódó folyó parti övezetében, a hullámtérben vastagon áll a kiülepedett iszap. Nyár elején, amikor végre fürödhetünk a Tiszában, térdig kell gázolni az iszapban, hogy „vizet fogjunk”.
A galéria erdők fáin gyűjtött gombákban – mindenki ismeri a sárga gévagombát – kimutatható a nehézfémek koncentrált jelenléte, ami az iszappal érkezik a hullámtérre. Ezért nem ajánlatos nagyobb mennyiségben fogyasztani az itt gyűjthető és egyébként ízletes gombákat. A Tisza töltésén belül, az öntésterületen még nem is olyan régen a természetes ártéri erdők domináltak, sok szép vastag odvas törzsű fűzfával. Az erdőgazdaság számára ezek az odúlakó madarak számra kiváló fészkelési lehetőséget biztosító fűzfák csak útban vannak, ki is irtották nagy részüket. A fontos erdei élőhelyek (puhafaligetek, keményfaligetek) visszaszorulása, leromlása, homogén nyarasokra cserélődése nagyban hozzájárult a biológiai sokféleség, népszerű nevén a biodiverzitás drasztikus csökkenéséhez.
Amikor nem látszik a folyó a millió tiszavirágtól (Fotó: Gergely József)
Az őshonos növényzet visszaszorulásával mindinkább teret nyernek az inváziós növényfajok, gondoljunk csak az agresszíven viselkedő (leveleiben más növények növekedését gátló anyagok találhatók) amerikai kőrisre, vagy az Észak-Amerikából származó gyalogakácra, amely szinte teljesen kiszorította a hullámtéri erdők eredeti aljnövényzetét, már a szedresek is eltűnnek. Mindezt tetézi a mindenre rátelepedő, minden növényzetet beborító kúszónövény a süntök, amely ugyancsak Észak-Amerikából került Európába száz évvel ezelőtt.
Bácsföldvárnál az Ótisza Természetvédelmi park kedvelt horgász- és kiránduló hely (Fotó: Gergely József)
A Tisza szabályozási munkálatai alkalmával létrehozott holtágak vízutánpótlása gyakorlatilag megszűnt. A nyolcvanas években végzett töltésmagasítási-megerősítési munkák során egyszerűen elvágták az élő folyóból való vízutánpótlás lehetőségét. Felszedték a zsilipeket, átereszeket, ami miatt magas vízállás estén sincs mód a Tiszából feltöltetni, felfrissíteni a holtágak vizét, a talajon keresztül átszivárgó víz részben enyhíthet a holtágak vízhiányán. A holtágak feltöltődése, elmocsarasodása felgyorsult, ennek élő példája a Pánai-Holt-Tisza Zentától északra, amelyet szinte teljesen benőtt nád és a többi vízi növény. Nagy szükség volna mesterséges vízutánpótlásra. A pánai holtág bánáti folytatása Budzsák vize Csókánál szinte teljesen bezáródott, szabad vízfelület már csak a meder legmélyebb részin található. Bátka sorsa is megpecsételődni látszik. Az utóbbi években megritkultak a tavaszi nagy áradások, a május-júniusi úgynevezett zöldár, a töltés lábig nem megy ki a víz. Pedig csak tartós magas vizek idején van esély a Bátka vízutánpótlására a talajon keresztül. A Makkos néven is ismert Moholi-Holt-Tisza medre már évtizedekkel ezelőtt beerdősült, az élő folyóval megszűnt minden kapcsolata.
ÚJ HALFAJOK A TISZÁBAN
A Tisza legjelentősebb gerinces élőlényei vitathatatlanul a halak. A folyó felső szakaszán a gyors folyású hegyi patakokra emlékeztető pisztrángzóna is megtalálható. Az Alföldön azután már lelassul a víz folyása és egészen más fajoknak ad otthont. A rendszeres haltani kutatások nyomán a Tiszából összesen 68 halfajt írtak le, ami az európai édesvízi halfajok számát tekintve kiemelkedő.
Az egyes halfajok természetes terjeszkedése, a halbetelepítések és véletlenszerűen behurcolások hatására jelentős mennyiségben fordulnak elő nem őshonos halfajok a Tiszában. Meg kell említeni a betelepített fehér és pettyes busát, de itt van az amur, a fekete törpeharcsa, a törpeharcsa, valamint a 90-es években az Al-Duna irányából spontán terjeszkedő tarka géb. Sajnos tapasztalhatjuk a felelőtlen telepítések következményeit. Magyarországon 1998-ban írták le először az időközben széles körben elterjedt amur géb jelenlétét. Az alig 20 centire növő, ivadékpusztító ragadozóhal őshazája az Amur vidékétől Közép-Kínáig terjed. E sorok írója 2001-ban a hazai halfauna számára a hódegyházi halastóból bizonyította elsőnek az amurgéb jelenlétét vizeinkben.
„Virágokat nyitsz, ékszerként ragyogó
tiszavirágjaid röpíted toronymagasban,
zúgó felhőkben szállnak s szennyes
habjaidba hullnak vissza holtan.
Tavasszal néha, mintha újra ifjú volnál,
hirtelen haraggal felhorkansz, megvadulsz,
felkelsz betegágyadból s pezsgő
kedvedet holt tájainkra öntöd.” (Bányai Kornél: A Tisza, részlet)
