Megszámlálhatatlan legenda kering Rózsa Sándorról. A néphit úgy tartja, hogy amikor a haramiavezér körül szorult a hurok Szeged környékén, akkor a Délvidékre menekült. Otthonosan mozgott ezen a vidéken is. Szinte minden kocsmában ismerték, s segítették – ha kellett –, a menekülésben. A betyárvezér szerette a jó ételt, italt és a fehérnépet sem vetette meg. Úgy mondták régen, hogy szinte minden településen, tanyán akadt egy szépasszony, aki várt rá, vagy búslakodott, mert hiába várta. Gyermekeinek a legenda szerint se szeri se száma.
Szécsi Zsolt horgosi néptáncpedagógus 20 évvel ezelőtt kezdte a gyűjtőmunkáját. Először népi játékokat gyűjtött, majd lakodalmi szokásokat, amelyek könyv formájában meg is jelentek. A Rózsa Sándor-legendák, -mesék, -történetek felkutatásához 2019-ben fogott hozzá. Várhatóan májusban jelenik meg a kiadvány. Mint mondja, nem a nulláról indult. Első lépésként felkereste Sövény Rudolfot, a hajdújárási Rózsa Sándor Egyesület elnökét, akitől sok érdekes történetet hallott, és ezt követően indult el a tényleges gyűjtés.
MINTEGY 80 MONDA KERÜLT ELŐ
– Nagy szerencsém volt, hogy találkoztam az oromi Pósa Mária adatközlővel, akiről kiderült, hogy volt a birtokában egy kézirat, amelyben a Rózsa Sándor-történetek olvashatók. Ehhez hozzáadódott a kispiaci Kovács Mária nyugalmazott tanárnő által gyűjtött anyag. A tanárnő már korábban közölt kispiaci történeteket a Bácsországban Rózsa Sándorról. Innentől kezdve a tudás utáni vágy hajtott. Én még az utca emberét is megkérdeztem, akit idősebnek láttam, hogy tud-e valamit. Sőt itt, Királyhalmán még Péits Blanka tanárnő is segített, aki az iskolában az osztályának házi feladatba adta, hogy kérdezzék meg a nagyapát, nagymamát, szülőt a gyerekek, hogy milyen történetek maradtak fenn Rózsa Sándorról a családban. Mintegy 80 monda jött össze, és természetesen több változatból választottam ki a legjobbakat, s azt szeretném publikálni. Most lektorálás alatt van a munka – mondta Szécsi Zsolt.
A Horgosi Csárdához kötődő Rózsa Sándor-történetet a családja is őrzi.
– Édesapám mesélte ezt a történetet, hogy a kocsmáros minden este egy asztalhoz egy pohár bort és meleg ételt készített, és egy ló mindig fel volt nyergelve, hogy ha Rózsa Sándor betér a csárdába, mert mint mondták, mindig sietős volt a dolga, akkor legyen neki friss lova, meleg étel és egy pohár bor. S egy alkalommal bejött Rósza Sándor a csárdába. Még a levegő is megfagyott, még a légy zümmögését is lehetett hallani. Két fekete csikót hozott, odaadta a kocsmárosnak és azt mondta: Rózsa Sándor sohasem marad adós! Ezzel eltávozott, és többet sohasem látták azon a környéken – meséli láthatóan még most is izgatottan, majd felidézte a hajdújárási Fekete Csárda történetét is:
– A templommal szemben állt a legendás Fekete Csárda, ahova Rózsa Sándor többször is betért mulatérozni. Az volt ennek a csárdának az érdekessége, hogy a vármegye határán helyezkedett el, ami azt jelentette, hogy ha a csárda egyik felében iszogatott Rózsa Sándor, és bejöttek a pandúrok, akkor átsétált a másik felébe, és védetté vált, mert azoknak a pandúroknak ott nem volt hatáskörük. Ezért volt legendás ez a csárda – teszi hozzá nevetve.
Azt is mesélik, még manapság is, Hajdújáráson, hogy a kérdéses csárda előtt állt egy fűzfa. Rózsa Sándor ehhez kötötte ki a lovát, amikor megérkezett. Az emlékezet szerint az is előfordult, hogy amikor üldözték a pandúrok, akkor csak felkapaszkodott a fűzfa ágai közé, a lovának meg csettintett, hogy nyargaljon tovább, s a pandúrok a lovas nélküli lovat üldözték.
A TITKOS ALAGÚT
Szécsi Zsolt gyűjtésében szerepel a horgosi Kárász-kastélyhoz köthető történet is. Ezek szerint a kastélyt alagút kötötte össze a templommal, meg a kamarási erdő szélével is. S ezt a betyárok vezére is használta. A gyűjtő szerint ezt a nép emlékezete őrizte így meg, de semmi sem utal arra, hogy ennek valóságalapja lenne.
– A Ludasi-tóban van Rózsa Sándor szigete. Ez a sziget a legenda alapján kapta nevét. A néphit szerint ugyanis a haramiavezér, amikor menekült a pandúrok elől, akkor egy keskeny ösvényen – amit csak ő ismert –, átgázolt a szigetre és megmenekült. A legenda másik változata szerint a víz alá merült és egy nádszálon vette a levegőt, míg el nem menetek az üldözői. Ugyancsak ludasi történet, hogy Ferenc József császár a kispiaci csordaúton kocsikázott, amikor Rózsa Sándorék meg akarták támadni a menetet. Éppen nyargalt feléjük a betyárok csapata, amikor valaki a vezérlovat másfelé fordította és a támadás elmaradt. A császár odahívatta a betyárok vezérét és elmondta, hogy ő a magyarok királya. – Hát te ki vagy? – kérdezte. Rózsa Sándor azt válaszolta: Én mög a betyárok királya vagyok! Ezt a mondatot választottam a készülő kiadvány címének, aminek a fedőlapját Vörös Viktória készítette – mesélte Szécsi Zsolt.
A legenda másik változata szerint a kispiaci úton történt támadáskor a császár megkérdezte Rózsa Sándort, mivel hálálhatná meg, hogy végül mégsem támadták meg hintaját. Erre a betyárok vezére azt kérte, ha börtönbe kerül, akkor menekítse ki. A feljegyzésekből tudjuk, hogy a köztörvényes bűnöző háromszor került börtönbe. Először 23 éves korában a szegedi börtönbe zárták tehénlopás miatt. Innen megszökött s futóbetyárnak állt. 1848-ban részt vett a szabadságharcban, többek között itt a Délvidéken is. Ezt követően visszatért Szeged környékére és csikósnak állt, majd megnősült. Mivel az a hír járta róla, hogy a forradalmai szervezkedés irányítója, 10 000 forintos vérdíjat tűztek ki fejére, s ismét bujdosnia kellett. A feljegyzések szerint 1857-ben komája, Katona Pál tanyásgazda adta fel a pandúroknak. El is fogták, s a nagy népszerűségnek örvendő betyárt kötél általi halálra ítélték, de Ferenc József császár amnesztiájával szabadult a börtönből. Nyilvánvaló, hogy ebből a tényből táplálkozott a fenti legenda.
KÖZTÖRVÉNYES BŰNÖZŐ
Itt jegyezzük meg, hogy Katona Pál ükunokája, Terike néni, ma Királyhalmán él. Néhány évvel ezelőtt a következőket nyilatkozta nekünk:
– Katona Pál az nekem üköregapám volt, és az Rózsa Sándornak a komája volt. Az én dédnagyapám a Katona Imre, azt körösztölte a Rózsa Sándor. Alsóvárosban körösztölték 1853. hatodik hó 5-én. A szegedi alsóvárosi templomban. A család hagyományából úgy tudom, hogy összevesztek. Azt nem tudom pontosan, miért. Azt mondták, hogy Rózsa Sándor kikezdett üknagyapám lányával. Valamelyik lányával. Most azért-e, vagy másért, de nagyon megharagudott rá, és azért jelentette fel. Nem hiszem, hogy a pénzért, mert jóban voltak – mesélte Terike néni.
Harmadjára 1869-ben fogták el, és a 21 rendbéli rablás, 9 lopás és 1 rendbéli gyilkosság miatt életfogytiglani fegyházra ítélték. A szamosújvári börtönbe került, ahol előbb szabóként dolgozott, majd egyre romlott az egészsége és harisnyakötéssel bízták meg. 1878 november 22-én a szamosújvári börtönben gümőkórban halt meg. Legendája azonban immár csaknem 150 éve él. Szécsi Zsolt magyarázata szerint a köztörvényes bűnöző rémtetteit a néphagyomány mesékké nemesítette.
– Semmiképpen sem szabad elfeledni, hogy Rózsa Sándor törvényen kívüli volt. Ha most élne, ugyanazok a törvények alapján ítélkeznének felette, mint akkor a rablás és gyilkosság miatt. Most más világ van. Abban az időben szegény világ volt. Törvényen kívüli volt, mint ahogyan más neves betyárok is. Az anyaországban beszélhetnénk Sobri Jóskáról, Angyal Bandiról... Ők azok a betyárok, akik oda mertek szólni, oda mertek ütni, el mertek venni a gazdag embertől. A szegény ember ennek örült, és bálványozta őket. A gyűjtéssel az volt az elsődleges célom, hogy bármikor bárki számára megtalálhatók legyenek ezek a történetek, és a délvidéki meg az anyaországi könyvtárakban is hozzáférhető legyen, amit még sikerült összegyűjtenem. Partner lesz ebben a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet, amelynek a digitális adattárában is szerepel majd, és bárki bármikor hozzáférhet ehhez a munkához. Igaz, hogy morzsákat szedtem össze, tehát nagyon nehéz munkám volt ilyen téren, de meglepetésemre szolgált, hogy még sikerült találnom lappangó történeteket, s amit találtam, azt az utókornak mindenképpen meg kell hagyni. Természetesen válogatnom kellett, mert az 1971-ben készült Rózsa Sándor-film nagyban átírta a képet az emberek, főleg a fiatalok fejében. Régen Rózsa Sándor mítoszába kapaszkodtak a szegények, ő volt az, aki a gazdagoktól elvett és a szegényeknek adott. Minden korszakban kapaszkodunk valamibe. A Jóisten, a hit mellett Rózsa Sándor, aki majd megbosszulja a szegények sérelmeit, a korabeli emberek mindennapjainak részévé vált, ma pedig a legendákban él tovább. Ez a múltunk része, a hagyományaink része, s ezért kell még most, az utolsó utáni órában lejegyezni ezeket, hogy fennmaradjanak – összegezte Szécsi Zsolt.
