Június, nyárindító, fiatalság! Mintha a fiatalok évszaka kezdődne, hisz talán ők élvezik leginkább a nyár melegét, a strandolást, a hajnalig tartó bulikat, a zajos fesztiválokat. Ők azok, akiket nem zavar sem a tömeg, sem a lárma, de még a forróság vagy éppen az esős időszak sem, mint amilyen az idei eddig volt. Ők azok, akikben erőteljesebben pezseg az élet, könnyebben hajlanak a kalandra, nyitottabbak a kihívásokra, ezer dologra, egészen nagy vagy éppen apró csodákra.
Az ilyen, „csodákra nyitott” életkoromban ismertem meg a Szent Iván-napi tűzgyújtás szokását. Sok kortársamhoz hasonlóan – ma már furcsának tűnő módon – nem a Szent Iván-naphoz kötődő magyar népi szokásokkal találkoztam először, hanem a televíziónak köszönhetően a dél-angliai Stonehenge-hez kötődő nyárköszöntő misztikummal. A több ezer éves kőépítményhez gyülekező sokadalom látványa időközben olyannyira ismertté vált, és akkora népszerűségnek örvend, hogy az emberek a világ számos tájáról a nyári napforduló idején odazarándokolnak, s közösen várnak a múlt üzenetére. Az ősi kőoszlopok alkotta kör körül várnak a felkelő napra, miközben hátborzongató hangokat keltve táncot jár körülöttük a szél. Hajnalban örömittasan köszöntik a nap első sugarait s általa a napfordulót. A magyar szokásvilágban nincs ilyen központi hely, amely köré emberek gyülekeznének, viszont itt is, ott is az ünnep a fény győzelméről szól a sötétség felett. Míg Angliában a felkelő nap hozza el a fény győzelmét, addig másutt – így nálunk is – a tűz jelképezi a világosságot, amely elűzi a sötétséget. Ezért is hívják sokfelé örömünnepnek, hiszen – mint a mesében – a jó győzedelmeskedik a rossz felett.
A MÁGLYA SZENT IVÁN ÉJJELÉN SOKAKAT "MEGSZÓLÍT"
Talán ma már furcsán hangzik, de alig néhány évtizeddel ezelőtt a néphagyományok, -szokások ápolása és tisztelete korántsem volt ennyire természetes és elterjedt, mint mostanság. Még a hetvenes években is túlnyomórészt divatjamúltként élték meg a már-már feledésbe merült népies, paraszti, falusi szellemi értéket, szokásvilágot, noha a néphagyomány megismerése, begyűjtése, mentése akkor már folyt. Talán maguk a szakemberek sem hitték, hogy a maihoz fogható tisztelet övezi majd a népdalt, a néptáncot, a néphagyományokat a XXI. században.
Mert valóban így van, és nem csak nálunk. Arra külön büszkék lehetünk, hogy vidékeinken a Kárpát-medence szintjén is kimagasló a magyar népzene, néptánc művelésének színvonala és tömegessége. A néphagyomány ápolása terén sincs szégyellnivalónk, s ez alól az éppen időszerű Szent Iván-napi tűzgyújtás sem kivétel.
Vajdaság több pontján különös szeretettel ünneplik ezt a napot, hiszen játékossággal átitatott örömünnepnek is felfogható. Többször tapasztaltam, hogy virtuskodás lesz úrrá a tüzet körülállók között, az a tét, ki bátorkodik átszelni a lángcsóvákat, úgy, hogy lehetőleg ne sérüljön meg. A bajt általában nem a lángok okozzák, sokkal inkább mi magunk: lábficam, bőrhorzsolás elvétve valóban megtörténik, ennek ellenére a máglya Szent Iván éjjelén mégis sokakat „megszólít”. És persze nemcsak a máglya, hanem mindaz, ami hozzátartozik: például szerelmi „ügyködés”, hiszen a szerelmeseknek együtt vagy külön-külön kellett átugraniuk a szerencsét hozó lángok felett, hogy messze űzzék maguktól a rosszat, vagy éppen termékenységet hozzon számukra. Tartja magát az a hiedelem is, ha egy cetlire olyan dolgokat írnak fel, amelyektől szívesen megszabadulnának, majd azt a Szent Iván-éji tűzbe dobják, akkor attól meg is szabadulnak. Vagy legalábbis reménykedhetnek benne…
BÁRMI MEGTÖRTÉNHET, ÉS ANNAK AZ ELLENKEZŐJE IS
A nyári napfordulót emlegetjük, miközben az közismerten június 21-ére esik, nem pedig június 24-ére, Szent Iván napjára. Vagyis: mit mikor ünneplünk? És az sem mellékes: miért Iván, ha egyszer János? Az északi féltekén ekkor (talán felesleges mondani: 21-én) a legrövidebb az éjszaka, a nap pedig az égbolton a legmagasabb delelési ponton áll. Valamilyen formában a világ minden táján megemlékeznek erről mind a pogány, mind a keresztény kultúrkörben, noha a keresztény hagyomány június 24-én Keresztelő Szent Jánosra, Jézus megkeresztelőjére emlékezik. Hogy miért is Szent Iván-nap, amikor Keresztelő Szent Jánosra emlékezünk? Ennek is több magyarázata van. Források szerint az i. sz. V. századtól maradt fenn feljegyzés a Szent Iván-éj és Keresztelő János születésének együttes ünnepléséről. Az Iván név pedig a régi magyar Jován, Iván alakból ered, illetve a János névnek a szláv formájából. Így már érthetőbb, hogy Szent János havának Szent János-éjszakája nem más, mint Iván napja június hó 24-én.
Ezen a napon, 24-én tehát sok helyen fellobban a Szent Iván-napi tűz, a hagyomány szerint négyszögölre rakva. Talán ma is sok helyen ebben a tűzben égnek el a gyerekek cetliken megfogalmazott félelmei és kívánságai, ugyanebben a tűzben almát is sütnek, vagy illatozó gyógynövényeket vetnek be, néhol a Szent Iván-éji bájitalok sem maradnak el, majd kezdetét veheti a tűzugrálás.
VIGYÁZZUNK, MIT KÍVÁNUNK!
Bárhogy is, aki nyitott a háttérbe szorult, majd újraéledt szokások, hiedelmek megélésére, bátran tegye meg, akár fiatal, akár kevésbé az! Mert ahogyan a krónikások feljegyezték: ezen a varázslatos éjszakán bármi megtörténhet, sőt még annak az ellenkezője is. A vágyak teljesülnek! Vigyázzunk hát, mit kívánunk! Előbújnak rejtekhelyükről a manók, a boszorkányok, a tündérek, mindenféle csodás lények, vagy ha nem is, a világ amolyan bűbájossá válik. Ennek megélésére nem kell okvetlenül Shakespeare Szentivánéji álmához nyúlnunk, elég csak belekóstolni a hozzánk legközelebb eső hagyományőrző rendezvény hangulatába.
Nyitókép: Adobe Stock
