Volt egyszer egy Aral-tó, amelyből mára alig maradt. A tavat tápláló két legnagyobb folyó vizét ugyanis átirányították a sivatagban létrehozott ültetvények öntözésére. A 20. században minden bizonnyal ez a leglátványosabb beavatkozás, amely akkora vízvesztéssel járt, hogy odalett a világ negyedik legnagyobb tava, és csak tíz százaléka maradt meg.
Itt azonban nincs vége a történetnek, hiszen a termőföldnek is van ellensége, például az elsivatagosodás. Ennek során a termőföld túlságosan szárazzá, mezőgazdasági művelésre alkalmatlanná válik. Ebbe az éghajlatváltozáson kívül az emberi beavatkozás is beleszól, és kedvezőtlen irányba tereli a folyamatot. A klímaváltozás egyébként is napjaink egyik legnagyobb kihívása, ténye tagadhatatlan. Még akkor is, ha értelmezése körül nagyok a nézetkülönbségek. Ezek boncolgatása helyett fontosabb leszögezni, hogy a klímaváltozás nem az új idők hozadéka, hiszen mindig is volt. Meg lesz is. És voltak nagyobbak is az éppen folyamatban levő(k)nél. Csakhogy azok – hangoztatja a szakma – földtani időléptékben játszódtak le, a mostaniak viszont rendkívül gyorsan mennek végbe, ami csökkenti az alkalmazkodás lehetőségét. Az elsivatagosodás nem új jelenség, de jelentős mértékben megnőtt és felgyorsult a népesség növekedésével. A Szahara északi részén például évente mintegy százezer hektár termőterület veszik el emiatt.
Ázsia meg Afrika után azonban térjünk haza! Elsősorban azért, mert amikor a jelenséget taglalják, rendszerint a globális tényezőket veszik elő, a lokálisakról megfeledkeznek. Pedig a szakma már vagy húsz éve megállapította, hogy a Kárpát-medencében (is) további felmelegedésre és szárazodásra kell számítani. És jó volna valahogy felkészülni erre. A felkészülés alatt azt kell érteni, hogy a rendelkezésre álló vizet észszerűen kell használni. Márpedig ez azt jelenti – egyebek között –, hogy a folyók vizét minél tovább itt kell marasztalni. Ez a Vásárhelyi-féle terv felülvizsgálását jelenti. Miről is van szó?
A 18. meg a 19. században a nagy folyók hatalmas területeket öntöttek el. A Tisza-völgy ősi árterének nagyságát a szakma 1,9 millió hektárra becsülte, ez csaknem akkora, mint a Vajdaság. Bár a területnek vízzel való borítottsága csapadékfüggő volt, az elsődleges gondot a Tisza lassú folyása jelentette. Vásárhelyi Pál szerint – a végsőkig leegyszerűsítve – a folyót fel kellett gyorsítani, méghozzá átvágások által. És lett Tisza-szabályozás, melynek célja a vizek minél gyorsabb távozása volt.
A nagy kanyarulatokat (meandereket) átmetszették, 1879-ig száztizenkét átvágást eszközöltek, a folyó teljes hossza 1419-ről 962 kilométerre csökkent. A víztükör esése megkétszereződött; míg korábban az árhullám lefutása a Szamos torkolatától Szegedig két hónap alatt ment végbe, az új körülmények közepette legfeljebb két hét kellett hozzá.
Igen ám, de… Közben épültek az árvízvédelmi töltések. A számok halmozását jó volna rövidre fogni, ezért maradjunk annyiban, hogy háromezer-egynéhányszáz kilométernyi védgátról van szó. Ezek a létesítmények biztosították az árvízvédelmet, még ha szélsőséges nagyvizek esetén akadtak is gondok. A gátak építésekor pedig kapóra jött, hogy a lekurtított Tiszának csak a főágán kellett árvízvédelmi beavatkozásokat eszközölni, a holtágak mentén már nem, ami ezer-egynéhányszáz kilométer gát építését tette feleslegessé. Ebben az időszakban a rohamosan fejlődő hajózásnak is jó volt, hogy megrövidült a hajóút. És bő száz évre volt szükség, hogy ráeszméljünk arra, hogy a védgátrendszer megépítése által a Tisza lerövidítése feleslegessé vált. Mert a vizek gyorsan, túlságosan is gyorsan elhagyták tájainkat. A víz pedig egyre nagyobb kincs lett.
Csak futólag mondjuk, hogy a Dunán nem eszközöltek ilyen látványos kurtításokat, de ott is akadt néhány. Például a bezdán–apatini szakaszon eszközölt három, amely 20 kilométerrel megrövidítette a folyót, vagy a mohai (mohovói) átmetszés, amely miatt a Horvátország meg Szerbia között kialakult határviszály bár lappang, de továbbra is jelen van. Ez azonban a föld miatt van, mi maradjunk a víznél és a Dunánál. Még a korábbi ország nemzetközi egyezmények sorát írta alá, amelyekkel arra kötelezte magát, hogy hajózhatóvá teszi a folyót és karbantartja a hajóutakat. A nyakatekert megfogalmazásokkal élő nemzetközi egyezmények nem ennyire egyszerűek, sem ilyen rövidek, de gyakorlatilag ezt mondják. A Duna vizét ugyanis kőgátrendszerekkel – ruganyok, párhuzamművek, T-gátak, szorítógátak… – a hajóútra terelték, a kőépítmények mögött pedig a gyengülő sodrás következtében lerakódott a hordalék. Ez történt a szigetek mögötti mellékágakkal is, amelyeket a sziget felső vége és a part közé húzott kőépítményekkel zártak el, és ítéltek feltöltődésre. Csak azért, hogy a hajóúton bőven legyen víz a hajók alatt. Hogy ezáltal csökkent a folyók szelvénye, ami növeli az árvízveszélyt, arról nem esett szó. Mert a hajóút nemzetközi, a veszély pedig hazai.
Miután elértük, hogy a vizek egyre szűkebb helyen férjenek el, és gyorsabban hagyják el tájainkat, a szakma mondogatni kezdte – eleinte csendesen, később hangosabban –, hogy nem ártana, ha a víz elidőzne nálunk. És amikor ezt mondták, nem a duzzasztásokra gondoltak. Azok ugyanis csak a hajózás gondjait oldják meg kisvizek esetén, de élettanilag szemlélve kártételük változó és sokrétű. Hordaléklerakódás, ivóvízkészletek szennyezése, talajvízsüllyedés, erdőkiszáradás, elsivatagosodás…
A Kárpát-medence klímaváltozása egyértelműen a csapadék kedvezőtlen eloszlása irányába tolódik el. A folyókon gyakoriak lesznek az ugrásszerű, de rövid lélegzetvételű és szakadozó árhullámok, míg az aszályok kifejezettebbek és hosszantartóbbak lesznek. Ebből a bőrből sehova. Éppen ezért kellenének azok a régi medermaradványok, amelyekben bőven férne el víz, amikor sok jön, és lehetne hasznosítani, amikor nincs. Szóval eltenni, akár a befőttet.
Mert a csapadék időbeni változása és szélsőségei; a kisvízterek indokolatlan felszámolása; a mezőgazdasági vízfelhasználás fokozódása; a vízmeder és a partszegély vegetációszerkezetének a megváltozása; a túllegeltetés; a növényborítottság csökkenése; de főleg a külhoni víztározás és vízvisszatartás ellensúlyozása végett tenni kell valamit. Vagy nézzünk utána, mennyibe kerül egy teve!
Nyitókép: xForest
