„Na tabli na ulazu u Schwarzberg pisalo je i Bácsfeketehegy, što je Gregor znao da pročita i izgovori i to s odličnim akcentom. Nekad bi čak i zapevao: Az a szép, az a szép, akinek a szeme kék, akinek a szeme kék, ali koga briga za to...”
(Bojan Krivokapić: Proleće se na put sprema)
„A hintában ül, mely az öreg körtefán függ. A nyolcvanas évek végét írjuk, de ő ezt nem tudja. Minden olyan idillikusnak tűnik, a hinta, az öreg körtefa, a futkározó tyúkok, anya, apa, nagymama, nagyapa, nagynéni, mindenki. Így hintázik, valaki hintáztatja, nem tudja, ki, repül a levegőben, szorítja a hinta kötelét, repül, majdnem egészen az égig, és egyszer csak a sárban találja magát. Mindannyian nevetnek rajta, ő sírni kezd, dühös, nem fáj semmije, de nagyon dühös, hogyan lehetséges ez, az égből – a sárba?” Ezzel a felütéssel kezdődik Bojan Krivokapić NIN-díjra jelölt kisregénye. A feketicsi származású, Újvidéken élő, fiatal író első regénye 2017-ben jelent meg a belgrádi Red Box kiadónál. Ezt megelőzően egy verseskötete jelent meg és novellákat publikált irodalmi folyóiratokban.
Az önéletrajzi ihletésű kisregényt olvasva, a közvetlen és rejtett utalások nyomán nem nehéz felismernünk az elbeszélt történetek helyszíneként Feketicset, a Bácska szívében rejtőző falut. A sokszínű etnikumú település, mely nevében és múltjában hordozza a Duna menti svábok, a Mária Terézia korában érkezett kunhegyesi magyar falualapítók és a második világháború után betelepült montenegrói családok egymásra rétegződött történeteit, és ezek, akárcsak a feketicsi lösz rétegei, mind ott találhatóak az elbeszélt történetekben.
Krivokapić prózájában a helyszínekhez kapcsolódó emlékek mellett a kommunikatív emlékezet is közrejátszik, amely a nemzedéken belül és nemzedékek között átadott személyes emlékek összessége. Jan Assmann, a kulturális emlékezet kutatója szerint ennek időbeli korlátait az egyszerre élő generációk száma jelöli ki, vagyis 3-4 generáció, tehát a mindenkori jelentől számítva 80–100 év. (J. A.: A kulturális emlékezet. 2018)
A fragmentáltan megírt regényszöveg a főhős, Gregor boldog tudatlanságban megélt gyermekéveivel indít, melyek idilli helyszíne fölött a nyolcvanas évek végén már gyülekeznek a viharfelhők. A súlyos betegség diagnosztizálása után a család széthullása következik be, amelyet csakhamar az országé is követ. Azé a Jugoszláviáé, amelynek létezése gyerek főhősünk számára (aki Tito halála után 5 évvel született) szintúgy absztrakt és felfoghatatlan, akárcsak a háború, amelybe süllyedt. Teofil Pančić kritikájában a felnőtté válás regényének nevezi Krivokapić művét, azaz olyan fejlődésregénynek, amely „egy diszfunkcionális családban, egy szintén diszfunkcionális országban játszódik”. (T. P.: Na razvalinama sveta. In: Vreme 2017. szept. 4.) Nem szokványos egyvelege ez a kisregény az útleírásnak, a felnőtté válás megélésének az értékválság/értékvesztés korában. Mindez mögött több nemzedék történetével, a montenegrói hegyekkel a bácskai sík hátterében, a skadari fügefákkal és a kórház kertjével. A magánmitológia, családi történetek mögött ott van az egész tájegység emlékezete. Az „irodalmi emlékezet” pedig a fiatal irodalmár, Bojan Krivokapić regénye mögött, Feketicsen, ahonnan „nem indul hajó”, és ahol „nincs káosz és nincs elmélet/ és a jövőt még senki sem látta errefelé”.
*Fenyvesi Ottó: Podolszki. In: Halott vajdaságiakat olvasva
