A március 14-én átvett József Attila-díjához egy nappal később személyesen is gratulálhattunk Kollár Árpád vajdasági származású, jelenleg Szegeden élő költőnek, írónak, irodalomszervezőnek, a Fiatal Írók Szövetsége eddigi elnökének, hiszen a Milyen madár verseskötet és A Völgy, írta Tárkony mesekönyv kapcsán író-olvasó találkozóra érkezett Szabadkára, ahol lelkes, a verseskötet verseit ismerő alsós diákok várták. A sok nevetéssel telt találkozó után Kollár Árpádot arról is kérdeztük, hogy milyen a jó gyermekkönyv, miben áll a szülők és a pedagógusok felelőssége, amikor olvasnivalót választanak a gyermekeiknek, tanulóiknak, és hogy az illusztráció mennyire szerves része egy-egy kötetnek.
– Aki gyermekeknek ír, sokat gondolkodik azon, hogy mi kell a gyerekeknek. A gyermekeknek szóló írásoknál számolni kell az olvasói elvárásokkal. De hogy mi a titok? Ez nagyon nehéz kérdés. Ezért is érdekel, hogy mit olvasnak most a gyerekek, mit szeretnek, ám úgy írok, hogy szeretem feszegetni az elvárásaikat – hangsúlyozta Árpád.
Gyermekekről beszélsz, de a Milyen madár kötet gyermekverseit felnőtt fejjel olvasva van olyan érzése az embernek, hogy a gyermekvers elnevezés akár becsapós is lehet, hiszen ezeket a verseket a felnőttek is nekik szólónak érezhetik. A kötet hátoldalán található ajánlásban is azt írta Kovács András Ferenc, hogy „felnőttforma gyerkőcnek, kölyökféle felnőttnek”.
– Olyan könyveket, ún. gyerekkönyveket szeretek írni, ami a felnőtteket is megszólítja. Én is szeretek gyerekverseket is olvasni. Érdekel a kicsit cseles, kicsit ravaszabb irodalom. És igen, a Milyen madárnak nagyon sok fiatal felnőtt olvasója is van, akik visszajelzik nekem, hogy saját gyerekkori élményeikre bukkannak a versekben, ismerős nekik a szituáció, megérinti őket. A jó gyerekirodalom, a jónak szánt gyerekirodalom mindenkinek jár: felnőttnek, gyereknek egyaránt. A kötet eleje az óvodásoknak szól, majd egyre mélyül, a vége felé már valóban vannak benne felnőttversek is. Mert nem baj, ha egy kötet több életszakaszban is elővehető, négyévesen, nyolcévesen, harmincévesen, hatvanévesen...
A Milyen madár kötet versei között olyat is találunk, amelyben szándékosan rosszul írt szó is szerepel. Amikor ezt olvastad fel, a találkozón a gyerekek felnevettek, sőt kijavítottak. Úgy tűnik, az efféle játékokat kifejezetten szeretik.
– A gyerekek szeretik a rímet, a ritmust, a nyelvjátékokat, leköti a figyelmüket, és mindez engem is érdekel, de másként akartam írni. A kötetben ha szó végi rím nem is, de belső rímek vannak, szétszedett ritmusuk, lüktetésük van a szövegeknek, tagoltságuk van a verseknek, benne vannak a nyelvi játékok, a szójátékok, a zeneiség is ott van. A mindennapi élet esetlegessége is benne van. A gyerekek ráharapnak ezekre a dolgokra és nagyon jól, közvetlenül tudnak viszonyulni a másfajta beszédmódhoz is, a furcsaságokon egész jól el tudnak gondolkodni.
A gyerekeknek szóló irodalom a felnőttek révén jut el a gyerekekhez, mi, felnőttek adjuk a kezükbe, olvasunk fel nekik. Hogy látod: mi a jó útja annak, ahogyan a gyerekirodalom a kis olvasókig jut?
– A szülő, a pedagógus, a felnőtt felelőssége nagyon nagy. Felnőtt nélkül a gyermekirodalom elképzelhetetlen, mert ez társas kapcsolatra, társas foglalkozásra szánt műfaj. Felolvasni, beszélgetni az olvasottakról kihívás a szülő számára is. Nem könnyű, de nagyon jó, amikor megvan az összhang a szülő és a gyerek között mese, vers olvasásakor. A közös élményen van a hangsúly. A gyerekirodalom terén szerintem egészen jól állunk: nagyon sok felkészült pedagógus van, felkészült és nyitott szülő. Sok gyerekkönyv van, és sok gyermekkönyv is fogy.
Éppen azért, mert nagyon sok gyermekirodalmi könyv van, nagy a kínálat, bármennyire is közhelyes, mégiscsak felvetődik a kérdés: mitől lesz jó egy gyermekeknek szánt kötet?
– Hogy lesz jó? Nem tudjuk. Többféle gyermekirodalom van, az egyszerű alkalmazott műfajtól az összetettebb szövegekig minden megtalálható. A Milyen madár esetében nekem az volt a stratégiám, hogy beleálljak a teljes személyiségemmel. Figyeltem a gyermekeimet is, hogy ők milyenek, mi érdekli őket, és a saját gyerekkori énemre is próbáltam visszaemlékezni: milyen nyűgjeim voltak, miket szerettem csinálni.
Az író-olvasó találkozón magad is felhívtad a gyerekek figyelmét a Milyen madár és A Völgy, írta Tárkony kötet illusztrációira, Nagy Norbert rajzaira. Ma gyerekkötetet létrehozni afféle négykezes alkotói munka?
– Persze költőként azt kell mondanom, hogy a szöveg a legfontosabb. Viszont amikor az ember benne van egy ilyen munkafolyamatban, akkor rájön arra, hogy az illusztrátor, a jó illusztrátor alkotótárssá lép elő. A gyerekkönyvnek fontos része az illusztráció. Nagy Norbert olyan olvasatokat erősített, olyan elemeket emelt ki a szövegekből, amilyenekre én nem is gondoltam, és így a könyv sokkal többé válhat. És van az a pont, amikor a szövegek már nem is léteznek az illusztráció nélkül. Például megkerestek Franciaországból, hogy a Milyen madár illusztrációihoz írjak prózát, tehát az én verseimhez készült rajzokhoz prózát. Megpróbáltam, és nem ment, mert az adott kép és a szöveg olyan egységbe forrt már, hogy nem tudtam szétválasztani, és egy ponton már abszurdnak tűnt, hogy új szövegek tartozzanak a képekhez.
