Sokakat megrémít az az irány, amely felé az emberiség tart. A jelenlegi életformánkhoz szükséges anyagok zömének a tartaléka vészesen csökken, fogytán vannak a nyersanyagkészleteink, a belátható jövőben globális élelmiszerhiány fenyeget. Mindezt átfogó válság kíséri, amelynek csak egyes megjelenési formái (lehetnek) a pénzügyi krízis, a klímaváltozás, a tömeges migráció, a járványhelyzet és a háború. Már nem az a kérdés, hogy létezik-e válság, hanem az, hogy kezelhető-e még.
Nem feltétlenül szükséges ahhoz közgazdásznak lenni, hogy az emberben felmerüljön a kérdés: vajon meddig tartható fenn az állandó növekedésre épülő gazdaság? Miközben zöld mítoszokkal és politikai lózungokkal áltatjuk magunkat, egyre valószínűbbnek tűnik az a jövőkép, miszerint az utóbbi néhány évtized alatt kialakított szaporodási tempó, pazarló életmód és szédítő méretű túlfogyasztás miatt a civilizációnk néhány évtizeden belül elkerülhetetlenül összeomlik.
Nem tudom, hogy a kettőnek van-e bármiféle köze egymáshoz, tény azonban, hogy a futurológusok előrelátásai szerint 2033-ig a munkafeladatok 47 százalékát robotok fogják végezni, amelyek, vagy akik – már ahogy tetszik – a mesterséges intelligencia rohamos fejlődésének köszönhetően 2050-re – mire az előrejelzések szerint immár tízmilliárd ember él majd a Földön – önálló érzelmekkel, ambíciókkal, motivációval és logikai gondolkodásmóddal rendelkeznek majd.
Megtörténhet azonban, hogy nem kell addig várni. A mesterséges intelligencia nemrég már egy teljesen új nyelvet is megalkotott. Mivel tudományos becslések szerint az elkövetkezendő száz évben több ezer ma még beszélt nyelv ki fog halni, elképzelhetőnek tartom, hogy ezekkel a mesterséges nyelvekkel helyettesítik majd az eltűnőket. Akár külön irodalmat hoznak létre az általuk kommunikálók. Lehet valaki közülük majd történelmi regényt ír a választási plakátokon hirdetett szép új világról.
A küszöbön lévő „okosvilág” rajongóit biztosan lázban tartja az az előrejelzés is, melynek értelmében az évszázad közepére a világon egyetlen valuta lesz, amelynek a használatához azonosító csipre lesz szükség, amit a csecsemők közvetlenül a születésük után megkapnak majd. Új vallások jelennek meg, amelyeknek követői a mesterséges és intelligens „isteni entitásokat” fogják tisztelni. És így tovább.
Ezeket a tudományos előrejelzéseket olvasva, C-3PO, a hétmillió nyelven beszélő sárga robot jut eszembe a Csillagok háborújából, akit egy távoli bolygón valami szőrös manók istenségnek néznek. Már gyerekkoromban is sokat töprengtem róla. Leginkább akkor, amikor a rozsdás szögeket kalapáltam. Gyerekkorom egyik legkedveltebb szórakozása ugyanis a műhelyben, a fészerben és a padláson talált régi szögek kiegyenesítése volt.
Pixabay
Összehasonlítási alap híján nem tudom megmondani, hogy vajon akkor is a kalapácsot választom, ha a rendelkezésemre áll a laptop, a tablet és az okostelefon, mindenesetre a girbegörbe szögeknek köszönhetően viszonylag korán kiismertem az anyag természetét, és időben felkészülve A Bálványok alkonyára és a többi Nietzsche-olvasmányra, megtanultam miként filozofálunk a kalapáccsal.
Halomba gyűjtöttem a szerszámos szekrényben elszórtan talált, vagy a félredobott lécekből és elkorhadt deszkákból harapófogóval kihúzgált szögeket, egyenként a satura helyeztem őket, vékony nyelű kalapácsommal figyelmesen szálfaegyenesre kalapáltam, majd mindegyiket beletettem az erre a célra szolgáló, tisztára mosott, négy deciliteres tejfölös dobozba.
Sose gondolkodtam többé azon, vajon mi lett a sorsuk azoknak az egyenesre kalapált szögeknek. Belekerültek valamelyik kertkapuba, baromfiól kerítésébe vagy kutyaházba, Bobi, Sajó, Lajka, Frédi vagy Bono otthonát erősítették, netán a pottyantós budi szerkezetébe jutottak, vagy csak nagyapám találomra beleverte őket valamelyik keze ügyébe kerülő fadarabba.
Attól a pillanattól kezdve, tudniillik, hogy máról holnapra leszámolt a piával és a cigarettával, az öregfiú hirtelen rákapott a szögelésre. Ha nem találtam sem a házban, sem a kertben, azonnal tudtam, hogy kalapál valamit a műhelyben. Sose kérdeztem meg tőle, éppen mit szögel. Lehet, maga sem tudta. Az volt a lényeg, hogy mind az újonnan vásárolt, vakítóan fénylő, mind a rozsdamarta, kiegyenesített szögeket beleverje a fába.
Halála után jöttünk csak rá, hogy lehetetlenség azt a sok szöget kiszedegetni abból a rengeteg ládából, deszkából, szerszámnyélből, lécből és egyéb faszerkezetből. Jobb megoldás híján szögestől a sparheltbe dobtuk a sok régi limlomot. Onnantól kezdve reggelente a hamugyűjtőben mindig volt egy maréknyi szög.
A jelenlegi energiaválság nyitotta fel a szemem, hogy nagyapám igazából energia-hatékonyabbá dúsította a fát! Mert az izzásban lévő szög nyilván valamennyi ideig megtartja a hőt. Mi több: újrahasznosítható! Megtörölgetjük a pörnyétől, egyenesre kalapáljuk, majd beleverjük egy másik fába.
Már csak egyetlen szöges kérdés piszkál: lehet-e becsipezett kézzel rozsdás szöget egyenesíteni?
Nyitókép: Pixabay
