Patak Márta neve elsősorban a spanyol nyelvű irodalom fordítójaként volt ismert. Első regénye 2015-ös keltezéssel az újvidéki Forum Könyvkiadó Intézet gondozásában jelent meg, az idén pedig a Scolar kiadó Scolar Live, kortárs szerzőket felvonultató sorozatában egy novelláskötettel jelentkezett, amelynek címe Enyhítő körülmények között. Patak Márta a kiadóváltással sem szakadt el Vajdaságtól, hisz az idei Dombosi történetek – remix címet viselő irodalmi fesztiválon több szerepben is képviseltette magát. A Dombos Wine Club udvarán beszélgettünk a szerzővel.
Több fordításkötet és egy regény után most novelláskötettel jelentkezett. Milyen a viszonya a novella műfajával?
– Tulajdonképpen novellával kezdtem el az írói pályámat, illetve a gimnáziumban természetesen verssel, mint mindenki. Jelen kötet az elmúlt tíz év novelláiból egy válogatás. Van közöttük olyan, ami már megjelent valamelyik folyóiratban, sőt az egyik éppen a Magyar Szó Kilátó című mellékletében, de például az Élet és Irodalomban, a Forrásban és a Jelenkorban is megjelentek novelláim. Emellett voltak korábban nem publikált írásaim is, és ezt az egész salátát elküldtem a szerkesztőnek. Ő kiválogatta, és végül harminckét novella került be a kötetbe. Azt szoktam mondani, hogy a padlásom tele van novellákkal, de a novellákra nincs olyan nagy igény, mint a regényre. Csodálkoztam is, amikor megkeresett a kiadó azzal, hogy adnék-e novellákat. Igazából mindenki regényt akar. Nem tudom, miért, hiszen az lenne a logikus, ha a novella lenne a divatos, hisz gyorsan el lehet olvasni, rövid, és ezért jobban illik napjaink felgyorsult ritmusához.
Milyen élmények hatására születnek meg az alkotások?
– Ezek teljesen hétköznapi történetek. Egyik novellában például van egy viharjelenet, és erről egyik asszonynak eszébe jut, hogy régebben milyenek voltak a viharok, és a korábbi viharokra való emlékezésben benne van a férjével való kapcsolatának a változása is. De szerepelnek a kötetben például titkos kapcsolatokról szóló történetek, férfitestbe született női szereplővel is találkozhatunk, vagy például, ami egy aktuális történet, a cigányság helyzete is tematizálódik. Ezek mind olyan történetek, amelyekkel valahogy találkozok. Mindig van valami, ami elindítja a folyamatot. Tulajdonképpen félmondatokból lesznek a novellák. Egyik történet, amelyben egy cigány lány szerepel, például egy németországi újságcikk hatására keletkezett, azzal a különbséggel, hogy az eredeti történetben egy török lány szerepelt.
A történetekben sok idős ember bukkan fel. Hogyan alakult ez így?
– Igen, elég sok öregember is van a novellákban. Ez valószínűleg a nagymamám hatása, hisz ő élte az utolsó éveit Alzheimer-kórban, és ezt nekem nagyon nehéz volt feldolgoznom. És az írás biztosan ebben is segített. De ott van például az unokatestvérem is, aki viszont rákos volt, és a betegség megélése is több novellában szerepel. Valójában ez is hétköznapi téma, mert nagyon sok rákos beteggel élünk együtt, mindenki találkozott vele a saját családján belül.
Így a halállal is...
– Igen, a halál mint téma is folyamatosan jelen van. Ezzel szembesülnünk kell. Valahogy ma már nem természetes, mintha egy természetellenes dolog lenne a halál. Emlékszem, az utolsó olyan élményem, amikor felravatalozva láttam egy halottat, a dédnagyapám volt. Ott feküdt, jöttek a siratóasszonyok, azután a pap, majd elkísértük a temetőbe. Azóta mintha rejtegetnék előlünk a halottakat, holott mindez része az életünknek, ha akarjuk, ha nem. Nagyon elidegenedett ez a téma az emberektől, a hozzátartozók is félnek megnézni a halottjukat, sőt meg sem mutatják nekik a kórházban. Súlyos kérdés, de folyamatosan jelen van.
Az első regénye Újvidéken jelent meg, és úgy tűnik, hogy még mindig kötődik Vajdasághoz.
– Én fogadott vajdasági vagyok. A regény után lettem az. De valójában már előtte is volt kötődésem Zentához, ahol 2007-ben volt egy emlékezetes könyvbemutatóm, amikor is a Spanyol Elbeszélők című sorozatot mutattuk be. Most egy drámám várakozik a Forumban, ami A képviselő hagyatéka címet viseli, és Bajcsy-Zsilinszky Endréről szól, aki annak idején szót emelt a Délvidék kérdésében. Ő volt az a parlamenti képviselő, aki idejött, és a helyszínen tanulmányozta a történteket.
A nevét elsősorban fordítóként ismerjük. Jelenleg fordít-e még?
– Éppen a napokban derült ki számomra is, hogy fordítanom kell. Nemes Nagy Ágnes mondta egyszer, hogy nem ártana, ha a fiatal kollégák többet fordítanának. Ő ezt a költőkre értette, de most én is érzem, hogy nagy szükség lenne rá. Sokat fordítottam életemben, és ez nagy áldozattal jár. Egy argentínai születésű zsidó kollégám mondta, hogy ő már csak olyan könyveket fordít, amelyek 250 oldalnál rövidebbek, én most mégis elvállaltam egy 400 oldalas regény lefordítását, mert egy nagyon jó szerzőről van szó, és úgy gondoltam, hogy ezt még meg tudom csinálni. Az én sorozatom, a már említett Spanyol Elbeszélők jelen pillanatban áll, hisz nincs pénzem, hogy folytassam. Még nincs lezárva, csak szünetel.
