A cikkhez képgaléria tartozik.
Juhász Bálint, a tartományi képviselőház elnöke és Vladimir Gak, a tartományi gazdasági kamara elnöke hétfőn Topolyán Szatmári Adrián községi elnökkel megtekintette az EM Commerc Kft. bútorgyártó, valamint az Usluga faipari vállalatot. A cégekben több mint száz-száz foglalkoztatott van, ez azt jelenti, hogy ennyi családnak biztosítanak megélhetést. A gyárlátogatások után a polgármesteri kabinetben egyeztettek és munkamegbeszélést tartottak. A felek ezt követően kiemelték, hogy munkahelyek teremtése, valamint a beruházások idevonzása és megvalósítása a legfőbb közös cél.
– Azt valljuk, hogy az erős gazdaság erős közösséget jelent, és ezáltal is szeretnénk növelni a lakosság életszínvonalát – mondta Szatmári Adrián, és hangsúlyozta, hogy az új beruházások idevonzása mellett az önkormányzat feltett szándéka, hogy támogassa a vállalkozókat.

A látogatás végén a polgármesteri kabinetben egyeztettek a további fejlesztésekről (Fotó: Ótos András felvétele)
– Községünk földrajzi elhelyezkedése, az autóút közelsége, valamint a gyorsvasút kiépítése nagymértékben hozzájárul ahhoz, hogy versenyképesek legyünk az újabb beruházások megvalósításának vonatkozásában. Az elmúlt évben szerződést írtunk alá egy portugál céggel, amely autóalkatrész-gyártással foglalkozik. Két telket értékesítettünk az ipari parkban, ezáltal 50 vagy 60 munkahelyet fogunk teremteni. A gyártósoroknak a tervek szerint jövőre kell beindulniuk. Az új beruházások idevonzása mellett az önkormányzat feltett szándéka, hogy támogassa a vállalkozókat, valamint a gazdasági szereplőket. Tesszük mindezt a Gazdaságfejlesztési Alapon keresztül. Az erre vonatkozó pályázatot a napokban hirdetjük meg, és az érdeklődők, a kisvállalkozók vissza nem térítendő eszközökre pályázhatnak, mégpedig eszközbeszerzés címén. A támogatás mértéke 50 százalék, a legnagyobb odaítélhető összeg pedig a 150 ezer dinár felhasználóként – jelentette be a polgármester.
Vladimir Gak elmondta, Topolya a gazdaságilag kevésbé fejlett községek kategóriájába tartozik, miközben kiváló lehetőségei van. Tizenhat kevésbé fejlett községet térképeztek fel Vajdaságban, és a képviselőház elnökével egyetértett abban, hogy elsőként Topolyára látogatnak. A település kiemelkedően vonzóvá válik a gyorsvasút és az autóút közelsége miatt, ezenkívül rámutatott az emberi tényezőre is, hiszen fontos a szakmailag felkészült munkaerő is. Az egyeztetéseknek köszönhetően pedig reményei szerint hamarosan új befektetőkről, további jó hírekről számolhatnak be.
Juhász Bálint hangsúlyozta, hogy a helyi közösségeknek és az önkormányzatoknak békére és fejlődésre van szüksége az anarchia helyett.

Az Usluga faipari vállalatban Kókai Mernyák Melinda igazgató mutatta be a gyártás folyamatát (Fotó: Ótos András felvétele)
– A békében és a fejlődésben vagyunk érdekeltek, ehhez szeretnénk hozzájárulni. A beruházók részéről mindennapos az érdeklődés a vajdasági önkormányzatok iránt. Amikor Vladimir Gak elnök úrral beszélgettünk, megegyeztünk abban, hogy Topolya, illetve a környező önkormányzatok is kiemelkedő lehetőségekkel rendelkeznek. Olyan potenciális beruházási helyek, ahova érdemes beruházókat hozni, erről ismét meggyőződtünk. Szeretnénk a beruházások idevonzásával, munkahelyek megnyitásával hozzájárulni az életszínvonal fejlődéséhez. Úgy gondolom, hogy ez az, ami mindannyiunk közös érdeke – fogalmazott Juhász Bálint, aki arra is kitért, hogy személyes együttműködése Topolyával és az ipari parkkal több mint tíz évre nyúlik vissza, ami azt mutatja, hogy folyamatos a munka.
Tíz évvel ezelőtt az önkormányzat úgy döntött, hogy az ipari park részesedéseit, a területeket megvásárolja magánszemélyektől, ezzel indult meg a fejlődés. A tartományi költségvetésből az infrastruktúra-fejlesztésre biztosítottak forrást. Azt követően a Prosperitati Alapítvány ügyvezetőjeként számos már működő vállalkozás fejlesztéséhez járult hozzá. Új beruházókat is sikerült hozni Topolyára.
– Úgy gondolom, hogy ezt folytatnunk kell, kihasználva a tartományi költségvetés lehetőségeit, az országos lehetőséget és azt a szakmai segítséget, amit a gazdasági kamara tud nyújtani. Ide kell hozni a beruházókat, munkahelyeket nyitni, és hozzájárulni, hogy a közösségeink gazdaságilag is még erősebbek legyenek – tette hozzá a tartományi képviselőház elnöke, és rámutatott arra, hogy Vladimir Gaknak nagy tapasztalata van a beruházók idevonzásával kapcsolatban. Reményét fejezte ki, hogy a topolyai ipari park hamarosan betöltődik.
A polgármesterrel közösen dolgoznak ezen. Bízik abban is, hogy a környező településeken és községekben, például Kishegyesen is hamarosan megfelelő állapotban lesz az ipari zóna infrastruktúrája.
Topolyán az EM Commerce Kft. a legmodernebb technológiával felszerelt digitális bútorgyár. Egyedi bútorok gyártására is van lehetőség, valamint a bútorgyártáshoz bútorelemeket, félkész termékeket is gyártanak. Az Usluga Rt. mintegy 100 dolgozót foglalkoztat, a temetkezési kellékek gyártásában 63 éve piacvezető cégnek számít. Szerbia minden területére szállít temetkezési kellékeket, valamint Romániába, Hollandiába és Montenegróba is exportál.

Nyitókép: Az EM Commerce bútorgyárban Gyantár Igor igazgató-tulajdonos kalauzolta a vendégeket (Fotó: Ótos András felvétele)