Kázmér bácsi már megint csak négy órát aludt. Feleségével és felnőtt gyermekével élt együtt. Magdikával és Rezsővel. Az öregnek voltak súlyos bogarai. Talán nem tehetett róla. De amúgy barátságos természet volt, annak ellenére, hogy néha kiállhatatlanul viselkedett. Ha négy órát aludt, akkor elviselhetetlen volt. Mint egy elmeháborodott, félőrült, nevetséges gyerek, körülbelül úgy viselkedett. Ezt sem az asszony, sem a fiatalember nem tűrte. Olyankor nem volt jó Magdika főztje, nem volt elég illatos a szobája, még a tévében a focicsapat is rosszul játszott… És összeveszett a saját fiával is… Rezső agyvize néha felforrt. Magdika meg utálta, ha ők ketten nem értettek szót egymással. Kázmér bácsi gyógyszert is szedett, de azért nem kellett volna így viselkednie. Persze, ha öt-hat órát aludt, akkor nagyon aranyos természet volt… Akkor meghúzódott a szobában s békésen olvasgatott. Ilyenkor már valósággal Magdika szíve is összeszorult. Annyira megható volt. Rezső mérnök volt s Kázmér bácsi mindig hangoztatta, hogy ő nevelt ilyen okos fiút a gyermekéből… Ezt Rezső utálta hallgatni. Mármint, ha mások előtt így dicsérte őt. Az igazság az volt, hogy Magdikától örökölte a rajzolás tehetségét. Ezt persze az öreg nem hitte el… Ő nagyon jól értett a matek meg a fizika nyelvén. Talán jobban mint Magdika…
És most Kázmér bácsi megint nagyon feldúlt volt. Hozzá se lehetett szólni… Alig várták már mindketten, hogy kialudja magát. Amikor végre másnap ez sikerült, akkor Magdikának még azt a főztjét is megdicsérte, amit még Rezső sem. De legalább jól érezte magát. Aztán vasárnap Rezsővel egy meccset néztek. Az öreg azon, hogy kikapott a Liverpool, olyan mérges lett, hogy majdnem összetörte a tévét…
– Apa! Nyugodj meg!
– Az istenfáját!
– Majd máskor győz!
Kázmér alig kapott levegőt. Dühösen a másik szobába vonult.
– Hagyd, fiam, nem érdemes vele!
Ilyenkor Rezső is sajnálta az öreget. Feküdt az ágyon s meg sem szólalt. Majd felkelt s elővette a szivarját. Fújta a füstöt. Magdika ki nem állhatta ezt a szivart. Miután befejezte a tüdőrombolást, kezébe vette Tóth Árpád költeményeit. Nagyon szerette az irodalmat. Mindenféle költők verseit. Magdika és Rezső ilyenkor magára hagyta. Nem dühösködik legalább addig sem…
Mikor lefeküdtek, Kázmér bácsi elmondott egy imát. Ez az ima a szüleihez szólt. S utána álomba zuhant. Az asszony és a fia szánták őt, szinte könnyek jelentek meg a szemükben, valósággal azért imádkoztak, hogy kialudja magát ez az öreg… Ezen a napon kialudta magát. De másnap megint négy órát aludt. Egész nap dúlt-fúlt…
És az öreg épp ezen a napon kapta a nyugdíját. Nem adott még borravalót sem. Hozott az italboltból egy üveg bort. Elkezdte magányosan iszogatni… Az asszony és a fiatalember inkább nem is szólt hozzá. Ám a bortól részeg lett s hamar lefeküdt. Ezért ki is aludta magát. Mélyen aludt, nagyokat horkolt. Magdika és Rezső nagyon örült… Most már megint jó napja lesz… Már ha jó napnak lehet nevezni az ilyet is… Ilyen volt Kázmér bácsi.
Nyitókép: Pixabay
