Marika hatvankét éves nyugdíjas asszony volt. Nem volt különösebben beteg, de a vérnyomására napi két szem gyógyszert szedett. Már legalább öt éve. Marika egy nap úgy érezte, hogy egész szuperül rendbe jött az egészsége, vagyis a vérnyomása.
Ezért el akarta hagyni a gyógyszert. Megmérte a vérnyomását, s a mérő mindig csak 120-at mutatott. Minek szedje akkor a tablettákat? Ám az orvosnak nem szólt, hisz az úgyis azt mondta volna, hogy nem szabad azt abbahagyni…
Tehát egy este nem vette be a gyógyszert. A két szemet. Másnap épp indult volna hivatalos ügyeket intézni, amikor úgy elszédült, hogy majdnem elájult…
– Jézusom! – mondta magában.
Mérhetetlenül megijedt.
– Nem szabad a gyógyszert abbahagynom!
Aznap este már bevette. S visszaállt minden a szokott kerékvágásba. Hamarosan mennie kellett az orvoshoz kontrollra. Közben Julissal, a szomszéddal néha egy-egy bevásárlás alkalmával összefutott.
– Szia, Marika! – mondta egy alkalommal.
– Szia, Julis! – köszönt vissza Marika.
– Hogy vagy?
– Jól és te?
– Én is.
– Az a lényeg – mondta Marika.
– Majd este átmegyek hozzád! – mondta Julis. – Egy kicsit beszélgetünk.
– Oké – mondta Marika, aki máris már csak ennyitől is felvillanyozódott.
Marika a netet nem szerette. Estéit tévézéssel töltötte. Nézi a műsort, amikor egyszer csak kopogtat Julis. Marika beengedte.
– Gyere be! A konyhába!
Julis bement. Marika kávéval és keksszel kínálta. A szomszéd szerény asszony volt, csak keveset fogyasztott. Valójában aggódott Marikáért.
– És? Hogy telnek a napjaid?
– Jól. És vidáman. Mesélek egy történetet. Mivel úgy éreztem, hogy a vérnyomásom rendbe jött, ezért el akartam hagyni a gyógyszert. El is hagytam. Aztán másnap majdnem elájultam. Újra szedni kezdtem s minden rendbe jött.
– Te viccelsz? Ebből nagyobb gond is lehetett volna. A gyógyszert nem szabad abbahagyni.
– Tudom, de úgy éreztem teljesen helyreállt.
– Azt hadd döntse el az orvos… Ne te…
– A beteg maga érzi, mikor van jól és mikor nem…
– Nem teljesen…
– Na mindegy. Nemsoká megyek kontrollra.
– Vele beszéld meg ezt a csökkentést.
– Oké. S veled mi van?
– Jól vagyok, elvagyok… A családom kitölti az időmet.
Majd hirtelen cseng Julis mobilja. A fia volt az. Pár percet beszélgetett. Majd azt mondta:
– Ne haragudj, de mennem kell!
– Majd beszélünk még! – mondta Marika.
S Julis kisétált a lakásból. Marika meg bekapcsolta a tévét. De a gyógyszert bevette. Másnap megjelent a kontrollon. Miklós doktor bácsi nagyon szerette Marikát. Egy egyszerű, de nagyszerű kisembernek ismerte meg… És szimpátiát érzett iránta. Megvizsgálta. Majd letette a hallgatókészüléket, s elgondolkodott.
– Mi a baj doktor úr?
– Hát éppen ez az! Nincs baj! Lejjebb csökkentem a dózist… A Tanydont lejjebb veszem.
Marika nem hitt a füleinek. De érezte, hogy egészségesebb, rendben van már a vérnyomása… Nem tévedett hát… Majd az orvos átadta az új receptet. Marika boldogan váltotta ki azt. Mikor hazaérkezett, összefutott Julissal.
– Képzeld, az orvos lejjebb vette a gyógyszeradagomat.
– Nahát! Nagyon örülök!
– Megmondtam én!
– Ne cigarettázz sokat!
– Nem én!
S felment a másodikra, balra. Este már az új gyógyszeradagot vette be. S hogy így alakult a helyzet, Marika még egy imát is elmondott az Úrnak…
Nyitókép: Ótos András
