A falusi ház udvarán fel-alá futkostak a kiscicák. Bent a szobában Misi bá csak heverészett, mint akinek nincs jobb dolga. Neje, Magdika lecsót főzött, közben fütyörészett. Misi bá aztán úgy elunta magát, hogy levett a könyvespolcról egy könyvet s olvasni kezdte. Tolsztojt. Magdika mikor benézett, rákérdezett:
– Érted, amit olvasol?
– Nagyon vicces vagy! – felelt Misi bá.
Misi bának Tolsztoj volt a kedvence. Nagyon szerette a stílusát. Nagyon is könnyen érthető volt. Misi bácsi hajdanán verset írogatott. Aztán nem lett belőle semmi. Átolvasta a délutánt. Késő este mikor nejével ágyba bújt, Misi bá elgondolkodott. Magdika megkérdezte:
– Min rágódsz?
– Nagy ember volt Tolsztoj.
– Az biztos. Nagyobb, mint te.
– Haha ha, vicces vagy, de nálad is nagyobb.
Majd elaludtak. Másnap reggel Magdika fáradtan kelt. Misi frissen ébredt s kevéske reggeli után olvasni kezdett. Ismét Tolsztojt. Aztán arra gondolt, mi lenne, ha verset írna? Letette a könyvet, aztán írni kezdett. Magdika mikor meglátta, nevethetnékje támadt.
– Már író is vagy?
– Hagyj engem. Most ne zavarj… Én is tudok írni…
– Na majd meglátom…
S Misi lázasan írt. Előbb verset, de aztán prózát is. Mikor kész lett egy novellával, bemásolta a számítógépbe, s elküldte különféle lapoknak. Aztán várta a választ. Pár nap múlva meg is jött. Azt mondták, nem rossz a novella, csak össze van csapva. Misi elgondolkodott. De rendszeresen írt továbbra is. Magdika már látta, hogy komoly az ügy… Ő a született paraszt, mit sem értett az irodalomhoz, még munkálkodott benne az irigység enyhébb szikrája is…
Aztán Misi végül egy mesét írt. Azt könnyebb. Elküldte lapoknak s meg is ígérték neki, hogy közlik. Nagy volt ám az öröm! Magdika el se hitte!
– Író lettél?
– Az. És nem hagyom abba.
Esténként folytatta Tolsztoj olvasását. Az ágyban megkérdezte Magdika:
– Milyen témák járnak a fejedben?
– A falu a témája…
– Mi?
– Megírom nyomorúságos életünket. Ez nem mese lesz, hanem való igazság…
– Tehát novellában írod meg?
– Igen.
Majd oldalt fordultak s elaludtak. Másnap reggel frissen ébredt Misi, tele alkotóenergiával. A számítógépen megszokta a szövegszerkesztő programot. Novellákat írt tehát a paraszti életről. Például az ő életének egy napját. Persze azokról az időkről, amikor még nem írt. Magdikát is belevonta. Ezt nem mondta el neki. Hadd lássák, milyen nyomorúságos ez az élet…
Aztán eltelt egy hét.
Kész lett egy novellával. Máris lapoknak küldte el. Persze a gyengébbeket választotta. Az egyik így válaszolt két nap múlva:
– „Jó ábrázolás, csak túl sokszor használja a hogy-ot. Egy kis javítást eszközöljön rajta s lehozzuk a márciusi számban…”
Misi végtelenül boldog volt. Neki is fogott a javításnak. Végzett vele s megígérték, hogy közzéteszik.
Aznap be is pálinkázott Misi. Magdika ezért legszívesebben elnáspángolta volna urát.
– Megjelent az első novellám! – mondta Misi miután kijózanodott.
– Még megjelenhet novella, de pálinka a szervezetedben nem! Világos? – így Magdika.
– Oké.
S aznap korán feküdt Misi. Boldognak látszott. Végre valamiért élt…
Másnap folytatta az írást, mint akit az élet csak később tett íróvá…
