Mintha a költőóriás ereiben tinta csobogott volna!

A Mozdulj! Petőfi! programsorozat részeként három vajdasági település gazdagodhat a 200 éve született költőóriás mellszobrával. Szilágyi László újvidéki szobrászművész a Magyar Nemzeti Tanács felkérésére készítette el a három Petőfi-mellszobrot, amelyeket Vajdaság különböző településein helyeznek majd el. Az elkészült alkotásokról a művész mesélt. 

– Körülbelül negyven éve várok az alkalomra, hogy elkészíthessem Petőfi szobrát. A nyár végén kerestek meg a megrendeléssel. Nagyon boldog vagyok, hogy végre elkészíthettem, és azért is, hogy sikerült ilyen gyorsan megcsinálnom. A megrendelést követő nap már neki is fogtam a munkához, mert tudtam, hogy nem szabad húznom, hanem gyorsan kell megcsinálnom. Mivel Petőfi már nagyon régóta a fejemben motoszkál, így mintegy 8–10 nap alatt sikerült befejeznem a szobrokat. Ebből a szempontból hasonlítok Petőfire, hiszen ha valaki ilyen forradalmár a lelkében, akkor az nem tud nyugodtam dolgozni. Bennem is egy kis forradalom zajlott, míg készítettem az alkotásokat.

Nagy kihívást jelentett megformálni az ő személyiségét, de elégedett vagyok a végeredménnyel. Olyannak mutattam meg, ahogy én látom. Petőfi nem csak a magyarságnak jelent nagyon sokat, hanem a világköltészetre is nagy hatást gyakorolt. Szerbiában például Dositej Obradovićra és Jovan Jovanović Zmajra is nagy hatással volt. Fiatalon meghalt, de a jó művésznek nem kell sok idő, gyorsan, rövid időn belül kifejezi mindazt, amelyet mi széthúzunk egy életre.

Milyennek ábrázolta Petőfit, mely tulajdonságait vitte bele a szoborba, szobrokba? 

– Petőfi egy nagyon jellegzetes személy, ezért is aggasztott, hogy eddig nem volt lehetőségem szobrot készíteni róla. Az ő mélysége felmérhetetlen. Huszonhat éves koráig 1000 verset írt, ebből szinte 850 megmaradt. Nagy ritkaság ennyire érettnek, ennyire termékenynek lenni. Nem véletlenül ő az egyik legnevesebb magyar költőnk. Véleményem szerint nem is földi lényről van szó. Petőfi egy olyan ember volt, akit az Isten küldött a Földre, majd visszahívta magához. Egy szobrásznak az adott személy lelkét kell megformálnia, nem pedig az alakzatát. Én megpróbáltam visszaadni azt a hihetetlen energiát, meg azt a lelkiállapotot, amiben ő dolgozott. Nem azt akartam megmutatni, hogy ő sikeres, szép, vagy fiatal, hanem, hogy mi történt benne. Azt is ki akartam fejezni, hogy a magánéletnek nem tulajdonított nagy jelentőséget, csakis a költészetnek és a vers erejének, szépségének.

Örültem, amikor megtaláltam az interneten az egyetlen dagerrotípiát róla. Engem nem érdekeltek a rézkarcok, mert azok szépítették Petőfit. Szép kecskebajusszal és nyakig begombolt öltönyben ábrázolták. Én rögtön láttam, hogy egy ilyen ember nem olyan verseket ír, mint ő. Ez a dagerrotípia pedig meg is erősítette a feltételezésem.

Amikor patináltam a szobrokat, akkor kékeszöld patinával festettem, de fecskendeztem is, mert a patinában én a tintát láttam és úgy is éreztem, hogy az ő ereiben nem vér folyik, hanem tinta csobog. Mindezt pedig a későbbi szemlélővel is éreztetni akartam. Valahogy át kellett adnom, hogy az író testén viseli a tintát. A jobb mellén megjelenik egy bronzlöttyenés is, ami a szabadságharcban való részvételét szimbolizálja. Úgy gondolom, ez a részlet pontot tett az egész portréra.

Milyen anyagból készültek el a szobrok?

– A szobrok bronzból készültek. Amikor a mellszoborról van szó, akkor az egyéniséget kell kifejezni. Én három fajta agyaggal dolgozok. A puha agyag követi az ujjaim mozdulatát, így nagyon finoman lehet dolgozni vele. Ezt nem lehet kifejezni márványban, csakis bronzban. Amikor elkészül a gipszöntvény, akkor a gipsz nagyon hűen átadja az agyagot, a bronz pedig a gipszről szinte száz százalékosan átveszi a formákat. Ezért szeretem bronzból készíteni a mellszobrokat, mert itt ki bírom fejezni, amit a kőben nem bírnék. Emellett pedig az emberek sem lesznek olyan meredtek, mintha márványból készíteném. A három szobor egyszerre készült. Úgy csináltam, hogy az elsőről mentem a másodikra és fokozatosan mindig ugyanazt csináltam mindegyik szobron. Többé-kevésbé hasonlóak, de ami a színezést illeti, természetesen nem azonosak.