Lajos már megint nem bírta kifizetni a fűtésszámlát. Nagyon súlyos anyagi gondjai voltak. Feleségétől elvált. De a lakás az övé maradt. Szegényesen élt. Már néha a párizsit sem vette meg... Lajos egy reggelen kiment a konyhába s rágyújtott, miközben átfürkészte a gondolatait. Kitől kérjen segítséget? Tudta már! A szomszédtól! Ki mástól? Kér százezer forintot. Persze majd megadja...
Lajos eldöntötte végképp... A szomszéd Antaltól kér. Átment s kopogtatott.
– Jó napot, Antal!
– Jó napot magának is!
– Valamit szeretnék kérni!
– Igen? Jöjjön csak be!
Lajos úgy tett. Antal megkínálta egy pohár kólával.
– Köszönöm! Ez jólesett.
– Mondja csak, mit akar?
– Arról lenne szó, hogy nagyon szűkösen állok anyagilag s kéne legalább százezer forint. Ezt magától szeretném kérni. Ha nem akar, akkor ne adjon, de nagyon nagy szükségem van most a lóvéra...
Antal gondolkodóba esett. De megszánta szomszédját.
– Természetesen adok. Ez tőlem a legkevesebb.
– Ó! Nagyon örülök! Hány százalékos kamatot kér?
– Nem kérek én semmiféle kamatot. Odaadom a pénzt, és kész... Nem kell megadni...
– Még egyszer köszönöm!
– Most kellene a pénz?
– Minél hamarabb, ha lehet!
– Jöjjön a szobámba – mondta Antal.
Elővette a szekrénykulcsot s kinyitotta a szürke, négyzet alakú szekrényt. Elővett öt húszezrest. Átnyújtotta Lajosnak.
– Köszönöm! Ígérem, megadom.
Antal felelet nélkül csak annyit mondott:
– Isten áldja!
Majd Lajos elköszönt. Először is ment a postára, hogy a fűtésszámlát kifizesse. Miután végzett ezzel, bevásárolt. Otthon jól teletömte magát végre... Végül túlórázott. Hamarosan lett annyi pénze, hogy vissza tudja adni az adósságát. Vissza is adta. Antal pedig nem várta el... Aztán Antal lakásán végül borozgatni kezdtek.
– Hát!... Remélem, többször nem szorulok magára...
– Énrám mindig számíthat!
– Köszönöm! – s megveregette a vállát Lajos Antalnak.
– Na, igyunk! – mondta Antal.
S egyszer csak megjelenik Antal felesége, Rebeka.
– Hát ti mit csináltok?
– Csak iszogatunk! – mondta Antal.
– Mi az ünnep oka?
– Lajos adós volt nekem, de megadta. Pedig igazán nem kellett volna...
– Ez parasztbecsület.
Antal nevetett.
– Igen, valóban...
Miután megitták a bort, Lajos elköszönt s minden jót kívánt tiszta szívből... Majd elkezdett otthon takarítgatni. Porszívózás közben eszébe jutott az édesanyja. Este felhívta.
– Igen... – minden rendben itthon! – mondta Lajos a vezetékes telefonba.
– Akkor oké. Most megyek.
– Menj, anya, nekem is dolgom van...
S lerakták a kagylót. Lajos meg miután elvégezte napi teendőit, fáradtan bújt az ágyba. Mint mindig, most is átgondolta napi cselekedeteit. De elégedett volt magával. Csak saját magának is az nem fért a fejébe, hogy miért nem az anyjától kért kölcsönt... De azért elmondott egy imát.
