A Szabadkai Zeneiskola fennállásának 155., valamint Lányi Ernő, a zeneiskola egykori igazgatója halálának 100. évfordulója alkalmából a Zsinagógában megtartott koncerttel ünnepelt a nagy múltú intézmény, és egyben a város is.
A jeles évfordulók, de még inkább az általa jegyzett zenetörténeti értékek kapcsán szólítottuk meg Pekár Tibor zenészt, szakírót, a zeneiskola egykori diákját, majd hegedűtanárát, aki legutóbb a Szabadkai Zeneiskola története – a zeneoktatás múltja és jelene Szabadkán címmel jelentetett meg kötetet.
Minden bizonnyal a zeneiskola múltja nem feltétlenül az intézmény megalapításával kezdődik. Mikorra tehető a zenede hőskora?
– Valóban, a könyvben az az időszak is le van írva, amikor még nem létezett zeneiskola. A kapuit 1868 októberében nyitotta meg. Ugyan kapuja nem volt, hiszen épülete sem. A tanítás két tanteremben folyt, két különböző helyen, három tanárral.
Az első néhány évben csak hegedűt, mélyvonós hangszereket és éneket tanítottak.
Később a cselló és a nagybőgő iránt nem volt nagy érdeklődés, úgyhogy maradt a hegedű és az ének. Zongora még akkor sem volt a kínálatban. Ma nehéz elképzelni zeneiskolát zongora nélkül, de bizony a szabadkai városi zeneiskola még évekig nem használhatott zongorát, mert nem rendelkezett vele.
Folyamatosan vándorolt az intézmény ide-oda, nehéz lenne nyomon követni, hol volt, hol nem.
A mostani épületbe 1914 tavaszán költözött be, akkor tartottak egy emlékezetes hangversenyt is ebből az alkalomból. Azóta van a mostani helyén, előbb az épület egy kis részén, majd hosszadalmas folyamatok során bővülve. Ma már majdnem az egész épületet a zeneiskola birtokolja, tartja karban, szükség szerint építi, szépíti.
Mikor lett az intézménynek zongorája?
– Már csak akkor, amikor az igazgatói székbe Gaál Ferenc került, ő volt az első Zeneakadémiát végzett tanár a zeneiskolánkban, amellett elismert zongoraművész és zeneszerző. Kiharcolta, hogy a zenedében legyen zongora mint tantárgy és hangszer.
Erre, ha jól emlékszem, 1890-ben került sor.
Gaál Ferenc sokáig ült az igazgatói székben, őt e tisztségen csak 1907-ben követte Lányi Ernő.
Lányiról lehetne a legtöbbet beszélni, noha a többi vezető is jelentős pályát futott be országos szinten. A legtehetségesebb diákokat Pestre vitték vizsgáztatni, de természetesen a szabadkai iskola is elismert volt. Sokan érdeklődtek iránta, jártak ide vidékről.
A felvirágzás Lányi Ernő idejében következett be. Ő akkor már tapasztalt muzsikusként és 46 évesen, családapaként került ide. Akkorra már sokfelé megfordult, élete nagyon kalandos volt, Európa-szerte tanult, Budapesten szerezte meg a diplomáját. Magyarország több városában is kifejtette hathatós zenei működését.
Egyébként az 1885/86-os színi évadot itt töltötte Szabadkán, a színház karmestereként, tehát már korábban is tartózkodott a városban, megismerkedett a vezetőségével, a zenészekkel. Nyilván ennek is köszönhető, hogy meghívták a zeneiskola vezetésére. Együtt járt ezzel az állással a Szent Teréz-templomban a karnagyi beosztása is. Vállalva mindezt, jött és csodát tett. Meg kellett reformálnia elsősorban a templomi énekkart, kidolgozta a szabályzatot az ottani zenekarra vonatkozóan, amely ezáltal városi zenekarrá vált.
Átvette a városi dalegyesület vezetését és a Szabadkai dalárdával nem is egyszer nyert első díjat országos szinten.
A zeneiskolában szintén megreformálta az oktatást. A nagy Magyarország területén ez idő tájt életbe lépett egy egységes zeneoktatási elv. Mindez azt eredményezte, hogy ezentúl nemcsak kedvtelésből történt a zenélés, éneklés, hanem adva volt egy program, amelyet elsajátítva a világ bármelyik Zeneakadémiájára lehetett jelentkezni.
Ezt elfogadta Lányi is, és belefoglalta a zeneiskola szabályzatába, és ennek alapján folyt az oktatás.
Ami újra nem mellékes, hogy az ő hírnevének köszönhetően rohamosan megnőtt a beiratkozó növendékek száma. Addig száz körül volt, majd mindennek köszönhetően a négyszázat is elérte, annak ellenére, hogy a tandíjat is megnövelte, mondván, ezért a pénzért sehol a világon nem tanítanak zenét.
Lányi nemcsak tapasztalt előadóművész volt, hanem elismert pedagógus is. Az iskolából kikerülő növendékek megállták a helyüket a világ minden táján.
Amit vele kapcsolatban talán a legfontosabb kiemelni, hogy 1908-ban megalapította a Szabadkai Filharmóniát.
A világháború azonban véget vetett mindennek, amiről a fentiekben beszéltünk, majd Lányi is megbetegedett, cukorbaj végzett vele.
A két háború közötti korszakban visszaesett a kulturális élet. A trianoni események megrázták az egész várost, ahogy az országot is…
Évekig nem történt semmi nagyszabású a zenei életben, de mégiscsak eredménynek számít, hogy fenn tudott maradni a zeneiskola. Ebben az időszakban jelentős művészek kerültek ki az intézményből, olyanok, akik aztán elvégezték a zeneakadémiát is valahol külföldön. Például Milko Cora, aki később igazgatója lett a zeneiskolának, több mint húsz éven át, emellett európai hírű zongoraművész is.
Lányi vezetése alatt remek hegedűpedagógusokat hívott meg ide a Zeneiskolába, akik aztán kiváló hegedűművészeket neveltek ki. Gondoljunk csak Iván Pinkavára, a zágrábi Zeneakadémia professzorára, az ottani Filharmónia koncertmesterére.
Kevesen tudják, hogy a második világháború után, az akkori Jugoszlávia minden nagyobb szimfonikus zenekarának a koncertmestere a Szabadkai Zeneiskolából került ki. Többek között Papp Lajos, Szegedi Sándor stb.
A zeneiskolai oktatás nem szakadt meg sem az első, sem a második világháború alatt.
Jelentős változások azonban történtek, főleg a második világháború után. Mindenki, a ,,dolgozó nép” gyermeke ingyenes oktatásban részesült, ezt történt a zeneiskolában is. Mindenfajta hangszer elérhetővé vált az intézményben, ennek folytán megnőtt a tanárok száma.
Az intézmény számos növendéke eljutott a világhírig…
– Ahol ilyen sok a diák, ott kell lennie számos jó tanulónak is. Félve mondok neveket, nem szeretnék bárkit is kihagyni, de lehetetlen mindenkit felsorolni. A mi zeneiskolánkból került ki például Kinka Rita, Lévai Aksin Laura, Lévay Szilveszter, Lengyel Gábor, Kornelije Kovač stb. Egyszóval a világ minden táján, valóban mind az öt kontinensen található szabadkai zeneiskolás növendék. Bőven van mivel dicsekedni, de mindig azt mondom, a zeneiskolának elsősorban nem az a célja, hogy világhírű művészeket neveljen, hanem, azokat a gyerekeket nevelje, akikben van érzék a zene iránt, jó zenészt képezzen belőlük. Aztán még ha nem is fejezik be a zeneiskolát, még alapfokon sem, más füllel hallgatják majd a koncerteket. A zeneiskola elsődleges feladata, hogy megismertesse, megkedveltesse a fiatalokkal a zenét. A legtehetségesebb, a legszorgalmasabb pedig folytassa a karriert és küzdjön sokat, mert mondhatom, ez igazán nem könnyű pálya.
Hogyan gondolkodik a jelen zenedéjéről, milyen munkatervei vannak aktív nyugdíjasként, közel a tizedik kötet megjelenéséhez, harminchárom tanári év után?
– Ami a zenedét illeti, ma ez az egyetlen középfokú zeneiskola az országban, ahol magyar nyelven is folyik az oktatás. Alapfokon, középfokon tanulhatnak, sőt már ötéves kortól járhatnak a gyerekek zenei óvodába. Megnyílt a jazztanszak, a népzenei tanszak, sőt egyházi zenét is tanítanak a zeneiskolában.
A készülő könyvemet Lányi Ernő életének és munkásságának szentelem. Úgy érzem, munkám méltó lesz a nagy muzsikushoz. Az eddig megjelent könyveimben mindenütt kiemelem Lányinak a város életében betöltött szerepét. A zeneiskola mind a mai napig nem vette fel Lányi nevét, noha én ezt magától értetődőnek tartom. Jó alkalom lenne erre halálának 100. évfordulója, de úgy vélem, alkalom nélkül is részesíthetnénk ebben a kitüntetésben, amely kölcsönös megtiszteltetés lenne mind a zeneiskolának, mind pedig ennek a kiváló muzsikusnak – hallottuk Pekár Tibortól.
Nyitókép: Molnár Edvárd
