Gyertyagyújtás

A december köddel, sárral, széllel jött. Két cserép megint leesett a tetőről, épp vacsorázott a kiskonyhában, amikor hallotta a csattanást. Letette a bicskát, a kenyeret betekerte a kockás konyhatörlőbe. Zseblámpát vett elő a mindenes fiókból, ebbe is ideje lenne elemet venni, morogta, amikor felkattintotta. A kertben hajladoztak a fák, az öreg körtefa egyik ága néha karistolta a leeresztett redőnyt. Ideje lenne kivágni, de ráér. Minden ráér, gondolta szomorúan.
Az ezüstfenyőről még tegnap lenyeste a legszebb gallyakat, kiviszi nekik, meg gyújt gyertyát. Hármat. Magának még nem, pedig ott a neve a fehér márványon.
A szürkeség sötétségbe olvadt, friss hideg levegő jön északról, mondta a rádió, de érezni is. Felvette a két elrepedt cserepet, bevitte az ólba, ahol régen ilyenkor két disznó is röfögött, az egyiket mindig egy héttel karácsony előtt vágták le, hogy mindenből friss kerüljön az asztalra. Jöttek a rokonok, a feleségének négy nővére volt, neki két bátyja. Zengett a ház, zene szólt kicsit hamisan, utána szent esküvéssel fogadta, hogy az öreg zongorát felhangoltatja, aztán mindig elmaradt. Azóta nem ült oda, és nem ütött le egyetlen hangot se itthon. Tavaly eljátszott néhány karácsonyi dalt egy öregek otthonában, könnyes lett a szeme, pedig megtapsolták.
Tíz éve már, hogy a feleségéért a nagyfia ment fel a szanatóriumba, vitte a húgát is. Ő meg tett-vett, beállította a fát a tartóba, hozott fel egy üveg édes fehéret a pincéből. A töltött káposzta két napja a grádicsban várt a sorára, a töltött hús meg a hűtőben, Réka lánya a franciasalátát majd szentestére készíti el. Két bejglit a szomszédasszony hozott át, ő meg felaprította neki a tűzifát. Minden el volt rendezve, a hó lassan megült a párkányon. Kezdett nyugtalankodni, többször átment a kerten, kinyitotta a kiskaput, nem járt az utcán senki. Alig hallotta meg a telefoncsörgést, szaladt vissza, az utolsó pillanatban kapta fel. Vezetékes, piros színű, Esztike ilyet akart, neki meg mindegy volt. Alig hallotta a sercegéstől, hogy valami főhadnagy keresi, ő meg egyre hangosabban mondta a nevét, a végén már kiabált, hogy kit keres? Értette már először is, meg azt is érezte, hogy a hivatalos hangot átszövi a megértő szomorúság. A kocsi rendszámát mondta, meg a felesége nevét, a fiáét, meg Rékáét utoljára, és akkor nagyot nyelt. Ő meg ült a kisszéken, a telefonasztalka mellett, és csak ólmos fáradtságot érzett. A kék lámpás rendőrségi autó fél óra múlva állt meg a kapu előtt, néhány szomszéd kíváncsian húzta el a függönyt, ő meg állt meggörbedve az ajtóban. Nem Béla volt a hibás, mondta a rendőr, a teherautó tért át az ő sávjukba, a vétkes sofőr is ottmaradt. Mindenki. Egy fiatal, egyenruhás lány oldalra húzódott, arcát megvilágította a folyosó fénye, szeme vörös volt, és könnyes, a kezében orvosi táska, de ő csak intett, hogy nem kell, semmi gyógyszer ezen már nem segíthet.
Arra a karácsonyra nem is emlékszik. A következő is szörnyű volt. Akkor úgy érezte, megszalad, egész éjjel kint kóricált a városkában, ha családot látott meg véletlenül a kivilágított ablakon keresztül, nekidőlt a kerítésnek, és rázta a zokogás. Aztán nyugdíjba ment, betöltötte a 65. életévét, és a fiatal szomszéd, aki nem ismerte se Esztikét, se Rékát, Béláról legfeljebb hallhatott valamit, azt mondta, hogy most már ingyen utazhat Jani bá’. Két ünnepet még átszenvedett, egyszer a kisebbik bátyjáéknál rontotta a hangulatot, aztán meg Esztike egyik nővérénél, ahol az egész szobában fényképek terítették be a falat, egy falatot nem tudott lenyelni. Nála csak egy pici kép volt egy festményről, Réka állt a folyóparton, egy fiatal festő alkotásáról készült.
Ez a hatodik karácsony, hogy felül a vonatra, néha szóba is elegyedik a fülkében ülőkkel, egyszer csak kapja-fogja magát, és valahol leszáll. Sétálgat, nézi a kirakatokat, megáll a főtéri nagy karácsonyfánál. Egyszer a tűzoltóságon karácsonyozott, behívták, mert már tucatszor sétált el a szép, cirádás kapu előtt. Három éve fiatalok invitálták be, finom kocsonya volt, savanykás kisfröccs, egy lány olyan szépen énekelt régi népdalokat, hogy elsírta magát, de nem kérdeztek tőle semmit.
A régi adventi koszorút leporolta, meggyújtotta az első gyertyát, a kis sötétlilát, néhány pillanatig nézte, aztán eloltotta, és kiszellőztette a szobát.
Kiment az állomásra, felszállt az első vonatra, s nézte, ahogy eltűnnek a város fényei.