Gáspár-Barra Johanna, a temerini Szirmai Károly Magyar Művelődési Egyesület háza táján teljesít szolgálatot. Minden Petőfi-ösztöndíjasnak van egy adatlapja a Program internetes oldalán. Itt Johanna tevékenységi területeként a rendezvényszervezés, a közösségi programok tartása, a zeneoktatás, az adminisztráció van feltüntetve. Mentorától, Varga Flóriántól, a Szirmai Károly MME elnökétől megtudtuk, hogy mindez bizony így is van, Johannára mindenben lehet számítani. A végzettsége szerint klasszikus brácsa szakos zeneművész a közösségi tevékenységek során is lelkes, segítőkész, ügyes. Sok minden más mellett derűs személyisége, és a mentorral való összhang is érződik az alábbi beszélgetésből.
Hogyan tapasztalod, milyen tevékenységekben tudsz a legnagyobb hasznára lenni a temerinieknek?
Gáspár-Barra Johanna: Zenélni nagyon szeretek, ebben érzem magam a legotthonosabban. Nem feltétlenül a népzenében, amire itt szükség van, de úgy érzékelem, hogy be tudtam kapcsolódni az itteni tevékenységekbe, sokat tanulok én magam is.
A néptánccsoportok munkájában, a gyerekcsoportok körében én is feltöltődöm, meg rengeteg tapasztalatot gyűjtök, amellett, hogy segítségükre lehetek.
Énekelek a gyerekekkel és a lányokkal, van egy népdalcsoport, amelynek tagjaival énekeket tanulunk. A lányok nagyon szeretnek dalolni, és lelkesek is. Luca-napkor volt egy fellépésünk, azt nagyon vártam, és jól is sikerült. Jómagam brácsázom, ezen a szakon végeztem.
Gondoltál arra, hogy koncertet adj a közösségben?
G. B. J.: Őszintén szólva megfordult a fejemben, talán egyszer sor is kerül rá. Továbbá Áronnal, a férjemmel, aki ugyancsak Petőfi-programos itt, tartottunk már táncházat is. Nagyon izgalmas, hogy a zene mennyi ajtót, teret képes megnyitni…
Az sem mindennapi, hogy házaspárként egyszerre vesztek részt a programban. Hogy érzitek magatokat a közösségekben, illetve milyennek látod őket?
G. B. J.: Férjem, Gáspár-Barra Áron a Vajdasági Magyar Cserkészszövetség berkeiben tevékenykedik, de össze tudunk dolgozni, érdekes, izgalmas az is, hogy rálátunk egymás munkájára. Nagyon jól fogadtak bennünket, lettek barátaink, Temerinben együtt, egy gyönyörű helyen lakunk.
Ami a közösséget illeti, úgy érzem, a temeriniekben nagyon erős a magyar öntudat. Éltetik a hagyományokat, és mindezt van is kivel művelni. Öröm volt nézni, hogy zajlott a Tinifesztivál, s az is hatalmas dolog, hogy mindennek ez a település adhat otthont, ilyen mértékben megmozdítja a helyi embereket. Elmondható, hogy pezsgő, élő közösség a temerini.
Sokan táncolnak, lelkesen járnak próbákra, az oktatók is odaadóan foglalkoznak a gyerekekkel.
Hogyan élik meg Gáspár-Barra Johanna szolgálatát a helyiek, illetve mit jelent mentornak lenni?
Varga Flórián: Pozitív tapasztalataim vannak a Petőfi-program eddigi közreműködőivel is, akik például Maradékon, illetve más településeken teljesítettek szolgálatot.
Nem is feltétlenül a szakmai felkészültségről, irányultságról van szó, hanem a szándékról, a hajlandóságról, amely a szolgálatot kíséri.
Nálunk, a Szirmai Károly MME-ben sokrétű a munka, a működés. Főbb tevékenység a néphagyományőrzés, a néptánc, a kórusok, a citera, a tambura, a vonós oktatás, a színjátszók működése, valamint a Tinifesztivál szervezése.
Azt látom, hogy a civil életben aktívan részt vevők másutt is, mindenütt nagyon le vannak terhelve, mivel a napi munkájuk mellett foglalkoznak a közösségi tevékenységekkel.
Egyszóval jól jön mindenfajta segítség. Ezekből a tapasztalatokból kiindulva készséggel vállaltam a mentori teendőket. Johanna hozta a lelkesedését, a fiatal lendületét. Nagyon megörültünk neki. Mindenben hajlandó segíteni. Igyekezett feltalálni magát, jött bővíteni a különböző csoportokat. Egyéb civil szervezetek tagjaival is megismertettem őt. Például a kézimunkázó asszonyokkal együtt hímezett az iskolában. Örömmel tette, ő is megtanulta az öltögetés fortélyát. A Tinifesztivál szervezésében is számíthattunk rá, és minden gyakorlati feladatnál. Az alázat, a segítőkészség, a közvetlenség, ami megvan benne, nagyon sokat segít közösségünkön.
Gáspár-Barra Johanna, fotó: Petőfi-program
A színpad sem ismeretlen terep, fotó: Gáspár-Barra Johanna
Milyennek ítéli a temerini magyar közösség jelenlegi helyzetét, helyi kovászemberként?
V.F.: Élénk nálunk a civil élet, több évtizedes hagyományokkal bírnak a kézimunkázók, a Kertbarátkör tagjai, a méhészek stb.
Összefogással több nagy rendezvényt tudunk megvalósítani. Ilyen példának okáért az Illés-nap és a Családi nap is.
Hangsúlyoznunk kell, mint jelentős ,,házon belüli” eredményt, hogy Lukács Imrének a Covid után ismét sikerült összetoborozni a néptáncosokat. Akik egykor táncoltak, most elhozzák a gyerekeiket és ők folytatják a hagyományt. Vannak óvodás csoportok, iskolások, legalább 70 gyerek. A legutóbbi jelentős esemény az évzáró Luca-napi ünnepségünk volt, ez disznótorral egybekötött zenés-táncos mulatság, mindenki fellép, gyerekek és felnőttek öröme egyaránt. Fontos, hogy a gyerekek egészen kicsi korukban magukba szívják ezeket a dolgokat, hiszen mindezek segítségével megérzik a hagyományok ápolásának fontosságát, ugyanakkor megalapozódik bennük a megújulás útja is.
Hogyan érint a szülőföldtől való hosszabb távollét, illetve milyen további terveid vannak?
G. B. J.: Marosvásárhely környékéről jöttünk, én konkrétan Székelykakasdról. Ami közös az itteni sorsokkal, hogy kisebbségben él a magyarság, igyekszik megőrizni identitását.
A kisebbségi lét mindennapjait, problémáit teljesen át tudom érezni. Honvágyam még nincs, úgy jöttem el, hogy a búcsúzásnál megígérték az otthoniak, hogy meglátogatnak bennünket. A család, a barátok már jártak is itt. Mindenki úgy éli meg, hogy a programban való részvétel egy izgalmas kihívás, amelybe általunk beleláthatnak ők is.
Johanna a gyerekekkel is kiválóan megtalálja a hangot, fotó: Gáspár-Barra Johanna
Ami a jövőre vonatkozó terveket illeti, úgy gondolom, nagyon jó, hogy eljöttem otthonról, de mindig is azt éreztem, hogy nekem ott a helyem, tartósan Erdélyben, mindegy, hogy hol, de maradni szeretnék, a megszerzett tudással, tapasztalattal otthon élni.
Sokáig úgy vélekedtem, hogy az életcélom Izland vagy Norvégia, de ezek inkább csak afféle álmok voltak. Lehet, hogy másutt zöldebb a fű, szebbek a hegyek, de a szülőföldemen vagyok otthon.
Nyitókép: Szeretnek a lányokkal együtt énekelni, fotó: Gáspár-Barra Johanna
