A pap takarított a templomszobában. Reggel kilenc óra volt. Károly atya még egy kicsit álmos is. Bement a konyhába, s megivott egy feketét. Jót tett neki. Imádta a kávét. Művelt pap volt: szerette a szépirodalmat és a komolyzenét.
Egyszer csak a templom ajtajában megjelent egy fura alak. Kásás Imre volt, az alkoholista… A pap már régóta ismerte. Mikor a pap észrevette, üdvözölte:
– Mi újság Imre?
– Semmi különös.
– Valami csak van?
– A lányom rossz jegyeket hoz haza.
– No. Ne vedd a szívedre…
– De az alkohollal még mindig problémáim vannak…
– Szokj le!
– Könnyű beszélni. De azon az úton vagyok.
– Biztos?
– Hát persze.
– Nézd, most nem érek rá. Este misézem. Gyere el… Az majd jót tesz neked…
– Jó. Csak azt akartam megkérdezni, mikor misézel?..
– Most mondtam.
– Itt leszek…
– Na, megyek – mondta a pap.
– Én is.
– Ég veled!
S Imre kisétált a templomból. Hazament. Délután négy óra felé a pap épp bevásárolt, amikor hirtelen meglátja a hullarészeg Imrét. Rögvest segítségére sietett.
– Hát így szokott le az alkoholról?
– Ne haragudjon…
– Én aztán nem haragszom.
– Kérem, segítsen hazajutnom.
– Kapaszkodjon belém.
Károly atya tudta, hol lakik. Felkísérte a harmadik emeleti lakásba. Épp Imre lánya is otthon volt. Emese nem hitt a szemének, amikor látta, hogy Károly Atyába kapaszkodik az apja.
– Feküdjön le! – mondta a pap.
Imre leheveredett s nagyokat sóhajtott. Emese zavarban volt a pap előtt.
– Nem kér egy pohár narancslevet? – kérdezte.
– Köszönöm, nem.
– Hallom, rossz jegyeket hozol haza.
– Ezt az apám mondta?
– Igen.
– Hát…utálom a biológiát.
Károly atya mosolygott.
– Én se voltam az ilyenekből olyan jó tanuló…
A lány maga elé nézett.
– Na megyek, készülnöm kell a misére – mondta pap.
– Menjen csak!
– További szép napot!
– Magának is.
S Károly atya elsietett. Imre meg nagyokat horkolt. De fél óra múlva felkelt. Még kábult állapotban volt, mintha heroinfüggő lett volna. Emese a tévét nézte. Apja rászólt:
– Te miért nem tanulsz?
– Már megtettem.
– Jobb jegyeket hozz haza!
– Te meg ne igyál annyit!
S sértődötten a szobájába vonult. Imre meg gondolt a misére is. Már az idő haladtával egyre jobban kezdett kijózanodni. Úgy határozott, elmegy. Este nyolckor kezdődött a mise. A sorok között ott ült Imre is, de a pap nem vette észre. Mikor vége lett, az öregemberek és a nénik üdvözölték a papot s miután elmentek, a pap nem hitt a szemének: ott ült a sorban Imre is.
– Nahát, maga itt?
– Mondtam, hogy eljövök.
– Tetszett a mise?
– Atyám, maga nagyon jól tud prédikálni.
– Ne hozzon zavarba…
– De tényleg.
– És kijózanodott már?
– Igen. Már csak józan bolond lehetek.
– Na menjen Isten békéjével! És néha vegye kezébe a Bibliát.
– Hiszen a Biblia az egyik kedvenc könyvem.
– Na, ég áldja!
S elbúcsúztak. Amikor hazaért, Emese már lázasan tanult.
– Kikérdezem ám! – mondta Imre.
– Jól van, na. – védekezett a lány.
Imre pedig kezébe vette a Bibliát. Tudta, hogy Isten előtt bűne van. Hiszen alkoholista. De megfogadta, mától kezdve nem iszik többet. Odafigyel jobban a lányára. Hiszen az is koravén alkat. Másnap reggel Emese gimnáziumba ment, Imre meg egy furcsa dolgot művelt. Bement a spájzba, s a borosüvegek tartalmát kiöntötte egytől egyig a mosogatóba.
– Viszlát, alkohol! – mondta hangosan.
Majd megreggelizett, és tette a dolgát. Szép napnak ígérkezett.
