Apatin, a Duna-menti város, jobb és boldogabb időket is megélt település. Az évszázados nyelvi, vallási sokszínűség (német, szerb, magyar) rányomta bélyegét a város történelmére, de a belátható idő mégiscsak a XVIII. század közepétől indul, Mária Terézia által betelepített svábokkal.
A török hódoltság után nagyon kifosztott, elnéptelenedett vidék lett Délvidék, Bácska és az egész Duna-melléke. A XVIII. század közepén a bécsi udvar megbízásából Grassalkovich Antal gróf irányításával megkezdte ennek a területnek a tervszerű betelepítését. A német telepesek központja Apatin lett, amely a Duna folyónak köszönhetően igen élhető vidék volt. A betelepített svábok jórészt az iparos réteghez tartoztak: halászok, hajósok, pékek, molnárok, asztalosok, lakatosok, üvegesek, puskamesterek, vargák, csizmadiák, szabók, szűcsök, paszományosok voltak.
Rendkívüli kedvezményekben részesültek az új telepesek (háztelek, föld, vetőmag, jószág, adó) és ez lehetővé tette a város rohamos fejlődését gazdasági, egyházi, kulturális szinten egyaránt. A sváb nagyon szorgalmas, vallásos nép. A reformáció buzgó hívekké tette őket, ahol helyt kapott a művészet iránti tisztelet. Kellő tisztelettel viseltettek a katolikusok, pravoszlávok iránt is, így biztosítva az együttélés mindennapjait. Igen jeles alkotásaik születtek hamarosan a szobrászat, festészet, ötvösség és természetesen a zene terén is. Iparosaik számos egyházi, polgári középületet emeltek, díszítve ezzel a város kinézetét. De nemcsak Apatinban, hanem szerte Bácskában, Szerémségben, Szlavóniában, a Magyar Királyság déli részein is.
A XVIII. század végén egy új manufakturális ágazat bontakozik ki, a hangszerkészítés.
Az első és jelentős apatini mester Caspar Fischer orgonaépítő volt (1772–1829).
Az apatini svábok rendkívüli találékonyságukról voltak híresek. Kitűnő tanulási, szakmai fejlődési lehetőségeket találtak. Az orgonaépítés nagymestereitől tanultak, mint Pécsett az Angster orgonamanufaktúra. Fischer járt Szegeden, Bécsben, Párizsban. Kitűnő orgonákat épített az akkori Dél-Magyarország városaiban. (Eszék, Zágráb stb.) Számos diákja vitte tovább az orgonaépítés tudományát. Szorosan kötődtek a késő barokk hangzáshoz és építési technikához, ami kitűnő összhangzást biztosított.
(Caspar Fischer tekintélyét, szakmaiságát bizonyítja és tanúsítja az apatini temetőben még mindig létező síremléke és a rajta levő felirat.)
Idővel a kézi készítésű orgonák nem bírták a versenyt a gyári előállítású hangszerekkel, ami viszont nem jelentette, hogy Apatinban megszűnt a hangszergyártás. Megjelent az igény a fúvós hangszerek iránt. Európa a XVIII. század végén és XIX. században a nemzeti megújhodások korszakát éli. A zenében teret hódít a romantika, népzene, néptáncok.
Apatinban 1836-ban Franz Horn elkészítette az első fúvós hangszert, s ezzel megalapozta a Horn család három generáción átívelő manufaktúráját.
Ludwig Horn (Franz fia) erre ráérezve felvirágoztatta a gyártást, több újítást bevezetve a hangszerek gyártási technológiájába, a trombiták, kürtök, harsonák, tubák hangcsatornái, billentyűzeti megoldásaiban. Öccse, Joseph, a fafúvós hangszerek gyártásában jeleskedett. Kereskedelmi érzéküknek köszönve ők látták el Közép-Európa fúvószenekarait hangszerekkel. Sőt, a Duna kitűnő kereskedelmi útvonalat biztosított, hogy az apatini kikötőből Ludwig Horn hangszerei eljussanak a magyar, román, bolgár piacokra, de a Horn-hangszerek közkedveltek voltak Afrikában, Ázsiában, Amerikában. Általa lettek ismertek Közép-Európa koncerttermeiben a Steinway és fia zongorái. Hornék díjakat, elismeréseket hoztak a hangszerkiállításokról, pl. Párizsból, Berlinből, Bécsből.
Apatin „nagyhatalom” volt majdnem 150 évig a rézfúvós hangszerek gyártásában. A zeneoktatás fellendült az akkori Dél-Magyarországon. Zeneiskolák nyílnak, zenekarok, dalárdák alakulnak.
Azonban Apatinban a vonós hangszerek is teret nyertek. Híres hegedűkészítő mesterek is születtek, mint Franz Kinberg, akinek a kitaníttatása Ludwig Horn sikere.
Az apatini hangszerműhelyek kitörölhetetlen nyomot hagytak a Duna-mentén Dél-Magyarország kultúrtörténetében. Országhatárok mozogtak, de a mai napig is még fellelhetők a Ludwig Horn-hangszerek. Az utolsó Horn 1967-ben hunyt el. Hosszú élete (szül.1888-ban) gazdag örökséget hagyott ránk, hisz az 1953-ig dolgozó hangszermanufaktúra, a leghosszabb ideig működő családi vállalkozás a Monarchia, a Szerb–Horvát–Szlovén Királyság és még Jugoszlávia idején is.
Köszönve Boris Mašić apatini helytörténésznek, német nemzetiségi múzeum működik Apatinban. Egy lelkes zenészcsapat (tárogatósok) jutott el Apatinba nyomozva a Horn család kultúröröksége után (Pécsről: Borsós István, Strauss János, Kéki Zoltán, Szajkról: Farkas Béla, Budapestről: Kiss Gy. László és Zentáról: Baráth László).
Örömünkre szolgált, hogy egy Horn-klarinétkomplettet adományozhattunk a múzeumnak, melyet Zentán talált Baráth László zenepedagógus, és ezt Morvai Bálint híres hangszerrestaurátor működőképes állapotba hozta.
Így beléptünk a történelembe, megőrizve az értékes múltat a jövő generációinak.
Szerzők: mgr. Baráth László zenetanár és Boris Mašić apatini helytörténész
