Nemrég a Vajdasági Magyar Képző-, Kutató- és Kulturális Központ vendége volt Böjte Csaba ferences rendi szerzetes, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítója, aki a húsvéti készülődés jegyében lélekhangoló előadást tartott. Minr arról korábban is írtunk, a nagy érdeklődésre való tekintettel a rendezvényt a palicsi Magyar Művelődési Központban tartották meg.
Böjte Csabát 1989-ben szentelték pappá. Több településen szolgált, harminc évvel ezelőtt Dévára helyezték, ahol az oltalmába fogadott gyermekekkel együtt beköltözött egy üresen álló ferences rendi kolostorba. Ez volt a Dévai Szent Ferenc Alapítvány kezdete. Ahhoz, hogy összeszámoljuk hány sanyarú sorsú gyereken segítettek, az ezres számot kell többszörösen megszorozni. Palicsi előadásában Böjte atya a család fontosságát is hangsúlyozta, és azt is, hogy gyerekek nélkül elképzelhetetlen a jövő. Elmondása szerint ő úgymond józsefi értelemben lett számos gyerek atyja, mert úgy érezte, hogy a mennyei atya azt kéri tőle, fogadja be őket. Ezzel József példáját követte, aki az élet mellett döntött, amikor felnevelte a kis Jézust. Az atya gyakran hangoztatja azt is, hogy akkor lenne a legboldogabb, ha nem lenne szükség menhelyekre, a legjobb árvaház pedig az, amelyiket fel sem kell építeni.
Böjte Csaba sok gyereket látott felnőni, és sokszor látta, hogy a fiatalok milyen nehezen találják meg az utat a házasságig, de jól tudja azt is, hogy a már házasságban levők is hajlamosak tévelyegni. Az ötletéből fakadóan, néhány évvel ezelőtt létrejött a Szerelem tanösvény projektum, amelyet nemrég újra elindított, a közösségi oldalán több részből álló műsor keretében adott tanácsokat a házasságot megelőző állomásokról, a családalapításra való felkészülésről. A projektum azóta is bővül, egy zarándokút várja a párokat, leendő házasulókat, akik Székelyhídtól Koltóig, stációkon keresztül elmélkedhetnek, foglalkozhatnak a családtervezés szakaszaival. Az irányvonal nem véletlen, Böjte Csaba elmondása szerint idegenvezetőknek Petőfi Sándort és Szendrey Júliát kérték fel, és tekintettel a Petőfi-bicentenáriumra, ez most különös jelentőséggel is bír.
A palicsi előadás után alkalom nyílt beszélgetni is Böjte atyával, amely során szó esett a derű erejéről, az imádság fontosságáról és a háború pusztításáról is:
– Ha fizikailag nem is vagyunk veszélynek kitéve, de ilyenkor az ember hite, reménye, embertársa iránti szeretete, könnyen meginoghat. Az élet olyan, mint egy nagy svédasztal, amire mindenki kiteszi világnézetét, az értékeit. Nekünk, keresztényeknek az a dolgunk, hogy mi is hitelesen, világosan és egyszerűen, úgymond fogyaszthatónak tálaljuk azt, amiben hiszünk, és az asztalra rakjuk. Nem mindenki a jót, valaki fájdalmát okozó dolgokat tesz rá. A szabad akarat pedig pont erről szól, hogy mindenki ahhoz nyúl, amihez akar. Problémák voltak és lesznek is. A második világháború után sem múlt el olyan nap, hogy valahol a világban ne lett volna háború. A gyűlölet, a háború útja nem járható. Ki kell tartani, és az a jó, ha az ember kezéhez nem tapad vér, szívéhez nem tapad gyűlölet, hanem ahogy Jézus kérte, tiszta szívvel tudunk imádkozni, akár az ellenségeinkért is. Azt gondolom, hogy elérkezett az imádság ideje. Igazuk van az egyházatyáknak, amikor azt mondják, hogy a 21. század embere vagy imádkozó, Istennel személyes kapcsolatot kialakító keresztény lesz, vagy nem lesz keresztény. A szokások, a hagyományok elkezdtek kiürülni, és egymagukban nem sokat jelentenek. A lényeg az, hogy Isten a szívünkben éljen, hogy az ember a Szentháromság élő temploma legyen. Ahhoz, hogy az ember Istennel találkozzon, nem kell hegyeken átkelnie. Ha csendben magába figyel, meghallja Isten szavát.
– A lelkiismeret az, amikor az ég a földdel összeér, ahol Isten és ember egy asztalhoz ülhet. Ez csodálatos. Régebben például fura volt az, ha valaki nem sportoló és edzőterembe jár. Manapság egyre több az edzőterem, mert igény mutatkozik rá. Ahogy a testünket, úgy a lelkünket is edzésben kell tartani, és ehhez fontosak az imádságok, hogy Nagy Szent Teréz vagy Keresztelő Szent János nyomában elinduljunk a Jóisten felé. Ezért hívtam meg a vajdaságiakat is lélekhangolásra. Az, hogy ki mennyire nyitott az imádkozásra, nem életkortól függ. A gyerekek nyitottak, ezért nagyon fontos, hogy úgymond legyen előttük megterítve az imádság asztala, minden családban. Ez a szülők, a pedagógusok, a papok feladata is. Tudjuk jól, milyenek a gyerekek, valamikor nagy étvággyal falnak, valamikor az ételt turkálva, finnyáskodva eszik, de a lényeg az, hogy az asztal meg legyen terítve. Amikor imádkozunk, bizalommal és bátorsággal telünk el. Megnyugszunk és erősebbek leszünk. Nagyon fontos a derű és a jókedv. Szoktam feltenni a kollégáimnak is a kérdést, hogy tudnak-e valamit, amit búbánatosan, depressziósan, kétségbeesetten jobban tudnánk elvégezni, mint derűvel és jókedvvel, de még senki sem mondott semmit. A gonosz szeretné azt, hogy elkeseredjünk. A gonosz lélek azt súgja nekünk, hogy ez a világ össze fog dőlni, és már tartós tejet sem érdemes venni, mert itt a világvége. Krisztus szeretettel jött a földre, és a kereszten is hitt az emberekben. Mi nem a világvégére, nem a pusztulásra készülünk. Isten országát építjük, azért imádkozunk, hogy jöjjön el az országa – hallottuk Böjte atyától.
