„Mindannyiunkban van egy kis Petőfi”

Nemrég telt ház előtt vetítették a palicsi Vigadóban a Most vagy soha! című történelmi kalandfilmet, amely a márciusi ifjak egy napját mutatja be, az 1848. március 15-én történteket, kiváltképp persze Petőfire fókuszálva. A látványos és izgalmas produkcióban számos fiatal színész játszik, köztük határon túliak is. A palicsi díszbemutató a Vajdasági Magyar Szövetség és a Vándormozi szervezésében jött létre. A rendezvényen jelen volt Rákay Philip, a film kreatív producere és forgatókönyvírója, akitől egyebek közt azt is megtudhattuk, hogy a nagy költségvetésű produkció díszlete úgy készült, hogy más filmek forgatásához is lehessen használni. Rákay Philippel a filmről és Petőfiről beszélgettünk.

 Amikor először megjelent a film plakátja, az első, ami szembeötlött, hogy Szendrey Júlia, Jókai Mór, Petőfi Sándor és Vasvári Pál neve szerepel rajta. Honnan jött ez a nagy ötlet?

– Úgy gondoltuk, hogy megpróbáljuk felcsigázni a nézők és az érdeklődők figyelmét egy olyan plakáttal, amely talán nem megszokott. Azért írtuk oda az ő neveiket, mert mégiscsak ők a film főszereplői. Előttük tisztelgünk, főhajtás ez az alkotás. Azt szerettük volna, hogy az emberek beszéljenek erről a filmről, ezért jött ez az ötlet. Azután persze újabb plakátok is készültek, a kiváló színészeink neveivel.

 A bicentenárium jó alkalmat adott a film elkészítésére, de gondolom mélyebb okai is voltak. Önnek mit jelent Petőfi?

– A mindent jelenti, ahogyan Arany János is. Nyolc éves körüli lehettem, amikor néhai apám egy ütött-kopott Petőfi-összest nyomott a kezembe, felütöttem a Falu végén kurta kocsma című versnél, amit egy nap alatt meg is tanultam. Azután jött a többi vers, oldalról oldalra. Rajongással olvastam Petőfi és Arany János műveit is. Így váltam a korszak nagy rajongójává és emléktárgyak gyűjtőjévé is. Számos, ebből a korszakból való tárgyam van. Amikor Szente Vajk barátommal öt évvel ezelőtt elkezdtük írni a forgatókönyvet, volt hova nyúlnunk. Egyrészt a belső lelki fiókunkba, ahonnan előhúztuk az érzéseinket és a szeretetünket, másrészt pedig sok mindent elolvastunk erről a korszakról. Szerettünk volna valamit átadni a márciusi ifjak nagyságából és heroizmusából. Petőfi egy kivételes zseni volt, akinek huszonhat év jutott ebben a földi világban, de egy terjedelmes életművet hagyott maga mögött. Ez szinte felfoghatatlan mai mércével, a közéleti hatásáról nem is beszélve. Vajon hányszor fordult elő a világban, hogy csak egy vers kellett hozzá, egy szikra, és gyakorlatilag minden megváltozott néhány óra leforgása alatt. Ha nincsenek a márciusi ifjak, ha nincs Petőfi Sándor, akkor ma nem biztos, hogy lenne Magyarország, és nem biztos, hogy ezt a csodálatos nyelvet beszélhetnénk. Mindennel tartozunk nekik. Nem csak ezzel a filmmel, hanem azzal is, hogy olvassuk a műveiket, és azokról is beszélünk, akikről egyébként kevés szó esik. Ilyen például Sükey Károly. Ő is fontos szereplője a filmünknek. Egy dadogós fiú volt, nagy szívvel, és még csak egy ábrázolás sem maradt róla. Annyira izgatott volt a forradalom reggelén, hogy nem győzte kivárni a többiek érkezését, ezért kitette a saját maga által szerkesztett Tizenkét pontot és elkezdte azt hangosan hirdetni. Mivel azonban dadogott, azt hitték róla bolond. Majdnem elvitte a rendőr, de végül megmentették. Ezt a szép pillanatot is beemeltük a filmbe.

Egyébként sokan kérdezték, hogy miért nem készült el a film a bicentenáriumra. Ennek egy szomorú oka van, a koronavírus-járvány. Csaknem egy évvel később kezdtük meg a forgatást, mint azt szerettük volna. A kasztingoláshoz is úgy fogtunk hozzá, hogy a színészek telefonokkal küldözgettek magukról készült felvételeket.

 Mi okozta a forgatókönyvírásnál a legnagyobb dilemmát?

– Az alapkoncepciónk az volt, hogy huszonnégy óra történéseit meséljük át. Egyszerűnek tűnik, de nem az. A magyar történelem egyik legjobban dokumentált napjáról van szó. A visszaemlékezésekből sok mindent megtudunk és az ad ritmust is a nap eseményeinek, mivel azonban kalandfilmben gondolkodtunk, egy fiktív szálat is beleszőttünk, egy osztrák titkos rendőr szerepét, hogy még izgalmasabbá tegye a produkciót. Arra gondoltunk, hogy mivel Táncsics egy szinte ártalmatlan politikai pamflet miatt hónapok óta van börtönben, akkor talán nem képzeljük, hogy az osztrákok ölbe tett kézzel nézik végig, ahogy néhány huszonéves értelmiségi ribilliót csap. Történészektől tudjuk, hogy akkor már alapjaiban szervezték a titkos rendőrséget. A mi titkos rendőrünk azt a parancsot kapja, hogy lehetőleg bármilyen nagyobb feltűnés nélkül, vonja ki a forgalomból Petőfiéket. Az izgalmak fokozásával elsősorban a fiatalokat gondoltuk megszólítani. Ha másképp nem megy, akkor így próbáljuk meg elmagyarázni nekik, hogy kikről szól ez a film. A legjobb visszajelzés pedig az, amikor azt halljuk, hogy családostól mentek el filmet nézni, utána pedig napokig beszéltek a szereplőkről, utánaolvastak az életüknek, a történéseknek.

 Mi volt a legnagyobb kihívás a forgatásnál?

– A legnehezebb az volt, hogy megjelenítsük 1848-at. Az akkori Pest-Buda egészen másképp nézett ki, mint a mai Budapest. A középkor és az újkor határán volt, és ezt a nagyon furcsa világot szerettük volna megmutatni minél élethűbben. Az épületek nagy része azonban már nem létezik. Nyilván még megvan a Nemzeti Múzeum, és a Landerer-nyomda épülete. Valamit tehát eredeti helyszíneken forgattunk, például a Nemzeti Múzeum előtti jeleneteket. Életem egyik legszürreálisabb élménye volt, amikor szürkemarhákat, lovakat, teheneket tereltünk oda, és harminc centi sárral borítottuk be az utakat. Budapest belvárosát azonban nem lehet száz napra lezárni egy forgatás kedvéért. Sopronban viszont találtunk két olyan utcát, és egy szép kis teret, ami nagyon hasonlított az egykori Pest-Buda belvárosára, így ott is forgattunk két hétig. Emellett felépítettünk egy nagy díszletvárost, hollywoodi méretekben és minőségben. Nekünk, alkotóknak vicces az olyan jelenet, amelyben Petőfi és Szendrey Júlia egy soproni utcán futnak, befordulnak a sarkon, és két hónappal később Fóton a nagy épített díszletből fordulnak ki. Folyamatosan ügyelnünk kellett arra, hogy a több hónapig tartó forgatás idején minden egyes ruha, épp olyan vizes vagy sáros legyen, mint az előző jelenetben, holott közben akár hónapok teltek el. Szendrey Júliának tíz kosztümje volt, különböző kopottsági, sáros és vizes állapotban. Nehéz volt tehát rekonstruálni a sáros utcákat, vagy azt is, amikor az ifjak a Landerer-nyomdából szórják a Tizenkét pontot és a Nemzeti dalt, közben pedig szakad az eső. Akkor hatalmas esőztető gépekkel, napokon keresztül áztattuk a színészeinket és az utcákat. Az volt tehát a legnehezebb, hogy minden valódinak nézzen ki, az utcák, a berendezési tárgyak és a jelmezek is.

 A feleségével felújították a Petőfi család síremlékét, amely a Fiumei úti sírkertben található…

– Ott nyugszik Petőfi Sándor édesapja, édesanyja, testvére, Szendrey Júlia, valamint Petőfi Zoltán. Két évvel ezelőtt a feleségemmel felajánlottuk, hogy mecénásként felújíttatjuk ezt a nagyon rossz állapotban lévő síremléket. Azután Arany János síremléke következett, tavaly ősszel erre is sort kerítettünk. Ezekre nagyon büszke vagyok, mert úgy gondolom megérdemlik a hőseink azt, hogy méltó helyen nyugodhassanak. Kár, hogy Petőfi Sándor sírhelye nem ismert.

 Ön miben hisz? Hogyan vesztette életét?

– Ezt a költőzsenit annyira szeretjük mi, magyarok, hogy azt szoktuk mondani, mindannyiunkban van egy kis Petőfi. Mindenki a magáénak érzi. A születési helyéről is legalább három magyarországi kisváros vitatkozik. Az utolsó napja sem lett tisztázva, de jól is van ez így. Nem baj, hogy nem tudjuk a pontos igazat. Így mindenki úgy tölti meg a személyét ezzel a legendával, ahogyan szeretné. Én egy nagyon romantikus dologban hiszek. Nekem Petőfi eltűnt a csillagok között, Fehéregyháza lankáinál 1849 nyarán.

 Milyen történelmi események várnak még megfilmesítésre?

– Sokáig lehetne sorolni. A Most vagy soha! úgy indult, hogy öt évvel ezelőtt Szente Vajk barátommal elmentünk ebédelni, és arról beszélgettünk, hogy milyen történelmi témákat kellene filmre vinni. Ezután teleírtuk egy A4-es lap mindkét felét történelmi családnevekkel és eseményekkel. Egy nap gondolkodás után pedig azt mondtuk, hogy Petőfivel kellene kezdeni. A listán viszont szerepel a mohácsi csata is, 1526-nak közeledik az 500. évfordulója, úgyhogy hozzáfogtunk a forgatókönyv megírásához. Azt még nem tudjuk, hogy lesz-e belőle film, de nagy energiabefektetéssel és odaadással dolgozunk rajta.