Régi kertem vihar törte,
kiégette, meggyötörte.
Lázrózsáim füstös üszke:
világtalan, örök este.
Kísértetek imbolyognak,
képernyőmre odafagynak.
Folyó fölött ködök híznak,
ablakomban rácsok nyílnak.
Térképfecnik széjjelhagyva,
nincsen, aki összerakja,
nincsen, aki föltámassza!
Visszazárnak önmagamba,
hol a jelen is megjelen,
ott van bennem, ki is vetem:
szakadékból fölgomolygó
csörgősipkás démon-jajszó!
