2024. augusztus 4., vasárnap
Szófigyelő

Csibészel(tet)

            A csibészel és a csibészeltet ige az őrző-védő munka bizalmas stílusú megnevezése (csibészelés) nyomán a kutyakiképzésben jött létre. A csibészelés és az őrző-védő munka között az a különbség, hogy az utóbbi nem önállóságra tanít, az a célja, hogy csak utasításra fogjon a kutya, és első szóra eresszen. A csibészeltetéssel arra nevelik a kutyát, hogy a kiabáló, hadonászó, botot lóbáló embernek rá kell ugrani a karjára és jól beleharapni. A gyanúsan viselkedő csibész szerepét lehetőleg olyan személy töltse be, akit nem ismer az eb. Mindez külön utasítás nélkül megtörténhet: A kiképzés során gyakran csibészelik az állatokat. – Helyünkön a fű még mézesebb, csibészelik rajta majd a tiszta vérebet. – Maradjunk hát a tárgynál, csibészeljünk! – Holnap családlátogatást tervezek, csibészelheted a kutyát. – Az akadálypályákon túl kutyaugatás hallik. Csibészelni tanulnak a járőrkutyák. – Többnyire elég, ha csibészelni tud a kutya. – Kipróbáltuk, hogy tud-e csibészelni. – Gyuri úgy határoz, hogy valóban tanítsuk meg csibészelni, nem baj, ha jó korán beég neki.

            A csibészelés nem idomításnak számít, hanem kiképzésnek. Idomításkor cirkuszi állatot valamilyen feladatrendszer, produkció végrehajtására tanítanak be, és ez nem egyezik meg az állat természetes mozgásával, életével, kutyakiképzés esetén pedig a kutya természetes hajlamaival megegyező feladatok megtanítása a cél. A kutyaiskolában a kiképzés a kutya karakteréhez alkalmazkodik és ösztöneire alapoz.

            A csibészeltet ige arra utal, hogy ’csibészelésre biztat, késztet’: Nyaranta egyesek csibészeltetik, uszítják egymás ellen a kutyákat. – Clay kutyáját csibészelteti, ami edzésnek se rossz.  – Saját magam ellen nem csibészeltethetem. –  A kutyatulajdonos elismerte, csibészeltette a kutyát. – Semmiféle agresszivitásra nem tanítottam, nem csibészeltettem. – Összefognak néhány kóbor kutyát, és csibészeltetik őket egymás ellen. – A legbátrabb gyerekek még csibészeltethették is a kutyákat. – Egy időben régi mintájú kimenősapkában csibészeltettünk. – Egyikük német juhászát is ráuszították, csibészeltették. – A régi Fókatelepen csibészeltetik a kutyákat.

            A csibészelés kivételesen más állatra (pl. szúnyogra), dologra vagy emberre vonatkozik: Szélsőségesebb esetben pedig szúnyogizgató szerrel csibészeli vérre az apró rovarokat. – Legalább két tucat, versenyképes olvasókra csibészeltetett álhírnek vagyok jelenleg a birtokában eddig. – A nénit láthatóan nem kell csibészelni.