2024. augusztus 25., vasárnap
Szófigyelő

Bevásárlós

A XX. század hatvanas éveitől évtizedeken át ritkán fordult elő a szóhasználatban a bevásárlós szó, napjainkban viszont kissé megszaporodott a használata. Melléknévként rendszerint olyasmire utal, ami a bevásárlással kapcsolatos, rá jellemző: Szerkesztőségünk az utolsó igazi bevásárlós napon bejárta a várost. – Nem maradhat a város igazi bevásárlós karácsonyi rendezvény nélkül. – Másik bevásárlós élményem Lengyelországhoz kötődik. – A bevásárlós futkosás már-már életjelnek számítana. – A kereset messze nem elég a bevásárlós, nyugodtan gazdálkodós életmódhoz. – Praktikusak a bevásárlós játékok.
    A ’bevásárlós játék’ szókapcsolatból létrejött a ’bevásárlós’ főnév, a beszélők olykor általa utalnak erre a játékra: Melyik gyerkőc ne szeretne bevásárlósat játszani? – A gyerekek akár egyedül, akár barátokkal, de persze a szülőkkel is szívesen játszanak bevásárlósat. – A mai napom nagyon tevékeny volt: egész nap zabáltam, Blankával színeztünk, gyöngyöt fűztünk, bevásárlósat játszottunk… – Ha szeretsz bevásárlósat játszani, vagy szívesen készítesz apának, anyának a játékkonyhában finom ételeket, akkor ezt a készletet neked találták ki. – Játsszon a gyerekekkel bevásárlósat saját szupermarkettel! – A nagymamánál a szomszéd kislánnyal bevásárlósat szokott játszani. – Hatéves lányom például most tanulja összeadni-kivonni a pénzcímleteket, és néha bevásárlósat játszunk. – Puzzlezni szeret meg festeni, bevásárlósat játszani, bunkizni, elbújni, kergetőzni, dínózni, vonatokkal játszani, duplózni, kisautókat lecsúsztatni magasról stb. – Szoktunk bevásárlósat játszani az udvaron, amihez igazából csak kavicsokat használunk, ezek a kenyér, a sajt, a tojás, minden. – Hároméves kislányom pár napja bevásárlósat játszott, mutatja a táskáját, hogy mi mindent vett.
    A bevásárlós főnév néha hasonló szerkezetű főnevekkel együtt szerepel a mondatban: Játszhat főzőcskéset, bevásárlósat, piknikezhet a kis barátaival vagy segíthet Neked a hétvégi bevásárlásban. – Játssz bevásárlósat, közérteset, főzőcskézz, etesd meg a babáidat vagy a plüss alvókákat. – Gyermeked játszhat bevásárlósat, közérteset, főzőcskéset vagy megetetheti a babáit… –  Amikor a szülei a gondjaimra bízzák, szinte könyörög, hogy játsszunk mackósat, tűzoltósat, főzőset, bevásárlósat, autószerelőset vagy kórházast. – A 2-3 éves kisgyerekek nagyon szeretnek boltosat, bevásárlósat játszani. – A zöldségfélékkel, gyümölcsökkel bevásárlósat, szállítósat is játszhat. – Szoktunk bevásárlósat meg autósat játszani, és nagyon sokat táncolunk.