Egy kerek évből öt hónapon át, szinte mindennap, az ébresztőóra csörgésére nyílik a szemem, aztán, miután nagy nehezen magamhoz térek, általában, fel is kelek. Nem úgy az év további részében, a maradék hét hónapban. Akkor ugyanis, az óránál sokkal kedvesebb, barátságosabb hang ébreszt, az ablakom előtti fák lombkoronájában tanyázó, nálamnál is korábban kelő madarak hangja.
Nagy tarkaharkály (Fotó: Gergely József)
Ezek között aztán akad mindenféle csodás trilla, rigófüttyel kevert verébcsivit, s a tarkabarka had csicsergésébe vegyülve, nem marad el a harsogó „kicsit ér”, s a „nyitnikék” sem. Nappal a kuvikot hallgatva számolom, éveimből mennyi van még hátra, s néha bagolyhuhogás is hallatszik.
Szarka
A fekete-fehér-piros tollú fakopáncs csak kopogtat, miközben keresve kutat és gyógyít. Furcsán, rövidet kotkodálva kiált hajnalok hajnalán a fácánkakas, a szarkát azonban nem cserregő hangjáért, inkább díszes tollruhájáért csodálom. Mintegy óramű pontosságával kelnek kedves madaraim, s kezdik korai, ébresztő dalukat. Mindig ugyanakkor, reggel háromnegyed ötkor.
Fácánkakas
Lehet hűvös a hajnal, szemetelhet az eső, fújhat a szél, az ő daluk áthatol a világ eme természetes zajain. Engem keltenek, egyidejűleg elkápráztatnak változatos színskálájú énekhangjukkal, mellyel fáradhatatlanul dalolnak, fújják az aznapra rendelt ébresztőt. Még hétvégén sem pihennek, és jól is teszik. Mivé is lenne a szabadnapom, ha megfosztanának e kedves előzékenységtől, hogy madárcsicsergésre ébredhetek…
