7. rész
Magyar Szó
A Szabad Vajdaság 1945. szeptember 27-én jelent meg először Magyar Szó címmel, a hangnem, a retorika, a politikai elkötelezettség azonban maradt a régi. A címváltozást a vezércikk jelentette be: „Lapunk új alakja és címe is azt igazolja, hogy a magyar sajtó, a magyar népjogok szabadon fejlődnek a demokratikus Jugoszláviában” – áll a természetesen most is névtelen szerző írásában. – „Címében is ki akarjuk fejezni, hogy lapunk a magyarság lapja, szabad a magyar szó és a gondolat. […] Nem volt a magyar szó a megszállás szava, a jöttmenteké, svábokból jötteké, csendőröké és katonatiszteké. Ez most az igazi magyarok szava. […] A becsületes, dolgozó magyar nép szava, ez a munkásoké, parasztoké, dolgozó értelmiségé, a felébredt demokratikus magyarság szava. Az önmagát megtalált, felszabadult népi magyarságé.”1
Teljes évtizednek kellett elmúlnia ahhoz, hogy Rehák László – aki ugyancsak „pártkáder” volt – főszerkesztői működése idején „fölengedjen a légkör”, és az addig kötelezően katonai szürkébe öltöztetett lap, ha árnyalatnyit is, de mégis „színesebbé” váljon. Vébel Lajos, aki Rehák után 1957 és 1963 között volt a napilap főszerkesztője, egy kései visszaemlékezésében elsősorban Steinitz Tibor – a később megalakuló könyvkiadó vezetője – érdemének tekintette, hogy a Magyar Szó háza táján megjelentek „a háború előtti, újságkészítésben is járatos szerkesztőségi írók” is, akik írásaikban már határozottan fölismerhető igényességgel fogalmaztak: Laták István, Thurzó Lajos, Sulhóf József, Urbán János, Herceg János, Szirmai Károly, Csépe Imre, Fehér Ferenc, B. Szabó György, Debreczeni József és Szeli István.2 Jelenlétük idővel valóban átrajzolta a lap korábbi partizánarculatát.
A későbbi főszerkesztő, Kalapis Zoltán A Magyar Szó fél évszázada – Adalékok a jugoszláviai magyar napilap történetéhez címmel 1994-ben monográfiát írt az ötvenéves lapról. Ő Vébel Lajos (1957–1963), Varga László (1963–1967) és Vukovics Géza (1967–1973) főszerkesztők tevékenységét tekintette a magyar nyelvű napilap aranykorának,3 szerényen elhallgatva, hogy az elődök munkájának méltó folytatása volt az ő 1973 és 1975 közötti ténykedése is. Az újvidéki napilap fényes korszakának legfőbb ismérvét röviden így foglalta össze: a Magyar Szó „a magyar nyelvterület legjobban szerkesztett, a legtöbb információt közlő, legszabadabban lélegző napilapja volt.”4
És azonmód tegyem hozzá: a vidéki mutációi révén egyben a legszínesebb is. Az 1960-as évek végétől egészen az 1990-es évek elején kirobbant délszláv háborúk okozta katasztrófáig a Magyar Szónak számos – csak egyes bácskai és bánsági régióban megjelenő – melléklete létezett, melyek a helyszínen, a maguk regionális szerkesztőségeiben készültek. A városok, községek és települések szocialista szövetségeinek anyagi hozzájárulásával megjelenő újságokat a központi lap mellékleteként, a hét meghatározott napján vehették a kezükbe az olvasók. Közülük a szocializmus idején mindvégig hírlapgondokkal küszködő város helyi melléklete, a Szabadkai Napló volt a legrövidebb életű, 1969 és 1971 között mindössze két évet élt meg, mint ahogyan 1969 és 1975 között az újvidéki Közműveink Lapja sem tudott magának megtartó olvasóközönséget teremteni. A Topolya és Környéke 1969-ben indult útjára, majd 21 év után, 1990. március 31-én szűnt meg. Az Utoljára jelent meg a Topolya és Környéke című cikk írója kiemelte: a helyi sajtó évszázadnál is hosszabb története során most fordul elő először, hogy a város újság nélkül marad.5 Cservenák Pál községi politikus arra figyelmeztetett: akkor szűnt meg egy magyar nyelvű sajtótermék, „amikor tartományszerte is beszűkülőben van az írott és egyéb tájékoztatás. Az elmulasztottakat nem lehet visszahozni és pótolni, de a jövőre jobban fel kell készülni, és tudomásul kell venni, hogy az írott szót semmi mással nem lehet helyettesíteni, mert az egyben kordokumentum is.”6
(Folytatjuk)
* A tanulmány részlet a Magyar sajtó a Délvidéken 1914–1989 című terjedelmesebb munkából, mely a Magyar Média- és Hírközlési Hatóság Médiatudományi Intézetének felkérésére készült. Megjelent: A határon túli magyar sajtó Trianontól a XX. század végéig – Fejezetek a magyar sajtószabadság történetéből című kiadványban; Budapest – Médiatudományi Intézet, 2014.
