8. rész
Zenta, Ada, Csóka, Magyarkanizsa (és egy ideig Törökkanizsa) helyi lapja volt az 1969 óta megjelenő Tiszavidék, mely ugyancsak a nagy összeomlás idején, 1993. augusztus 6-án jelent meg utoljára.1 A Tiszavidék is nagy űrt hagyott maga után: húszéves történetének legjobb írásait a szerkesztőség 1989-ben kötetbe gyűjtötte, és amolyan Tisza menti antológiaként 4000 példányban adta az olvasói kezébe.2
1978. október 5-től jelent meg önálló helyi lapként a négyoldalas Temerini Újság. A városnak 1928 és 1944 között saját hetilapja volt, amelyet Temerini Újság címen a helyi Láng nyomda tulajdonosa adott ki. A Magyar Szó 1959-től előbb szórványosan, majd csütörtökönként rendszeresen Temerin rovatcím alatt közölt helyi vonatkozású híreket, ebből lett 1960-tól a Csütörtöki Temerini Újság című melléklet, amelynek elnevezése 1966-ban Temerini Újságra változott, és 1974-től már csütörtökönként és szombatonként is megjelent.3
A Dunatáj 1970 elejétől Zombor, Apatin, Hódság heti sajtóorgánuma volt, később csatlakozott a lap megjelentetéséhez a baranyai Eszék, Pélmonostor, Vinkovce és Vukovár is, terjedelme ekkor a korábbi négy oldalról nyolc oldalra gyarapodott. Megjelenésének húszéves jubileumán Kővári Árpád így méltatta a lapot: „Benne volt a baranyai táj, a pöttömnyi szlavóniai falvakról is olvashattak írásokat. Benne volt Vörösmart, Kopács, Herceg János, Baranyai Júlia, és még sokan mások jelentkeztek hosszú éveken át írásaikkal. A Dunatáj megőrizte alapvető jellegzetességét és értékeit. […] Sok-sok ember sohasem juthatott volna nyilvános szóhoz, fényképe, munkájának gyümölcse nem jelenhetett volna meg a nyilvánosság előtt, ha nem lennének olyan helyi jellegű újságok, mint a Dunatáj.”4 Ez az egyetlen a Magyar Szó egykori regionális lapjai közül, amely a balkáni háborúk elcsöndesültével, ötévi kényszerhallgatás után, 1999. március 17-én a régi nevével, de immár Zombor község hetilapjaként újra megjelent. „A Dunatáj ott és azzal szeretné folytatni, ahol és amiben meggátolták: az itteni magyarság anyanyelvű tájékoztatásával a szűkebb pátriánkban történtekről, és azokról, akik e történések érdemi hordozói” – állt az első szám beköszöntő vezércikkében.5
A Bánáti Híradó első száma 1970. május 9-én jelent meg, és huszonegy éven át, 1991. február 9-i megszűnéséig Nagybecskerek, Kikinda, Magyarcsernye, Begaszentgyörgy, majd Törökbecse 60.000 lélekszámú magyar közönségének a lapja volt. 1975-ben gazdagodó és gyarapodó korszakában Pancsova, Fehértemplom, Versec és Kevevára területére is kiterjedt volna a lap tájékoztatása, és nyolc oldalról tizenkét oldalra bővülhetett volna, erre azonban valamiért nem került sor.6 Szerkesztője, Horváth András húszéves évfordulóján így méltatta a Bánáti Híradót: „A lapalapítás célja az volt, hogy az említett községek szert tegyenek egy helyi magyar nyelvű hetilapra, illetve mellékletre. Húsz évvel ezelőtt az volt az elképzelés, hogy a melléklet idővel önállósul, s mint önálló lap fogja tájékoztatni az alapító községek magyar ajkú lakosságát. […] A háború utáni negyed évszázadban ennek a vidéknek nem volt magyar nyelvű sajtója. Hosszan tartó tárgyalások után a Bánáti Híradót 1970. május 9-én a Magyar Szó kiadványaként vehette kezébe az olvasó. Azóta a lapnak több mint ezer száma jelent meg […]. Lehet-e szebb föladat annál, mint elmondani azt, amit az embereknek, a kétkezi munkásoknak, a szántásban-vetésben meggörnyedt […] földművesnek tudnia kell. Mindig is ezt, a szűkebb környezet híreit, az embereket közvetlenül érintő és érdeklő tudnivalókat próbálta az olvasó elé varázsolni a Bánáti Híradó.”7 Ez volt a Bánáti Híradó 1008. száma. Néhány hónappal később már a hetilap megszűnéséről tudósított a Magyar Szó. Horváth András a magyar sajtó fölszámolásának folyamata mögött Belgrád politikai szándékaira mutatott rá: Szerbia ideológiai hadjárata idején erősen korlátozta a kisebbségek tájékozódási lehetőségeit, „minek zaklatni szegény bánáti magyarokat holmiféle eltérő véleményekkel?” Elegendő, ha Belgrádra figyelnek!8 A lapot azok szüntették meg – mutatott rá a szerkesztő –, azok döntenek sorsáról, akik soha nem olvasták, de nagyon jól tudják, hogy a biztos tájékozódáshoz mi kell a népnek.
Óbecsének a Magyar Szón belül nem volt saját melléklete, de a napilapban 1962-től keddenként és szombatonként – tehát heti két oldalon – megjelent a Becse és környéke, amely 1990-ben egy oldalra csökkent.9 Hogy 1990-ben a szerb politika céltudatosan csökkentette a magyar sajtófelületet, arra eleven bizonyság, hogy szinte kampányszerűen került napirendre a Dolgozók című hetilap megszűnése, valamint az igen olvasott gyermek- és ifjúsági lapok, a Mézeskalács, a Jó Pajtás és a Képes Ifjúság fennmaradásának kérdése.10
A Magyar Szó emlegetett fénykorának kezdetén – az 1960-as években – születtek meg a lap kulturális mellékletei is. Közöttük a rangjában és múltjában immár egyaránt tekintélyes Kilátó, melynek első száma 1961. december 3-án jelent meg, s amely olykor „kulturális és kritikai melléklet”-ként, máskor csak a „Magyar Szó magazinja”-ként több mint fél évszázada meghatározó orgánuma a délvidéki magyar irodalomnak és tudományos életnek. A Könyvbarátok Híradója 1965 és 1978 között a Vajdaságban megjelent vagy Magyarországról importált könyvekről tájékoztatta az olvasókat, a Nyelvművelő, a Jugoszláviai Magyar Nyelvművelő Egyesület havi közlönye pedig 1971. október 2-től egészen az 1979. augusztus 4-én bekövetkezett megszűnéséig az anyanyelv ápolásának a fóruma volt. A Szivárvány – Kalapis Zoltán szerint a Magyar Szó legsikeresebb melléklete – 1978. március 8-án jelent meg először Serer Lenke szerkesztésében. A kisújság indulásakor az ismeretterjesztést, a gyakorlati tanácsadást és a szórakoztatást tűzte ki feladatául. Huszonkét évvel később, a hatszázadik szám megjelenésekor a mindvégig hűséges szerkesztője elmondta: a Szivárványt „annak idején azzal a céllal indítottuk el, hogy a Magyar Szóban szétszórtan közölt, különféle ismeretterjesztő, szórakoztató és gyakorlati tanácsadó rovatokat külön mellékletben, egy helyen találjuk, s ezzel hetente egyszer egy sajátos otthon, család, szabadidő, ismeretterjesztő és szórakoztató magazinnal ajándékozzuk meg az olvasókat.”11 Az 1990-es évek egy kései átalakítása során, amikor színes mellékletként létrejött a Tarka Világ (1994), a Szivárvány beolvadt, majd csöndesen megszűnt létezni. A Grimasz, Gál László két világháború közötti szatirikus lapjának utóda 1963-tól, a Napsugár című kétoldalas gyermekrovat pedig 1972 óta heti rendszerességgel kap helyet a Magyar Szóban.
(Folytatjuk)
* A tanulmány részlet a Magyar sajtó a Délvidéken 1914–1989 című terjedelmesebb munkából, mely a Magyar Média- és Hírközlési Hatóság Médiatudományi Intézetének felkérésére készült. Megjelent: A határon túli magyar sajtó Trianontól a XX. század végéig – Fejezetek a magyar sajtószabadság történetéből című kiadványban; Budapest – Médiatudományi Intézet, 2014.
1 Fodor István: Nincs Tiszavidék; Tiszavidék, 1993. augusztus 6. 1. p. – A lap haldoklása sokáig tartott, a megszűnésének fenyegető réme már 1989-ben megjelent. Lásd: B. M.: Mégsem lesz visszaszámlálás (?) – Szerény, de színes ünnepség a Tiszavidék 20. évfordulóján; Forum, 1989. április 14. 16. p.
2 Sinkovits Péter: Húsz év hordaléka – Kiadvány a jubiláló Tiszavidékről; Magyar Szó, 1989. március 23. 12. p.
3 Temerini Újság, 1990. február 15. 4. p. (keretes kishír)
4 Kővári Árpád: Jubilál a Dunatáj; Magyar Szó, 1990. január 17. 8. p.
5 Virág István: (Újra)indulás; Dunatáj, 1990. március 17. 1. p.
6 Törköly István: Ami az olvasót érdekli; Magyar Szó, 1990. január 16. 16. p.
7 Horváth András: Bánáti Híradó; Magyar Szó, 1990. május 12. 8. p.
8 Horváth András: Egy melléklet végnapjai; Magyar Szó, 1990. december 30. 7. p. – Lásd még: (th): Maradjon a Bánáti Híradó; Magyar Szó, 1990. március 10. 7. p.
9 Kényszercsökkentés; Magyar Szó, 1990. július 7. 11. p.
10 (tg): A közlönyöket senki sem szünteti meg?; Magyar Szó, 1990. május 18. 8. p.
11 s-r: 600.; Magyar Szó – Szivárvány, 1990. január 10. 1. p.
