2025. január 12., vasárnap
Szófigyelő

Kiegyenül vagy kiegyénül?

            A mai magyar szóhasználat szempontjából nincs nagyobb jelentősége ennek a dilemmának, ugyanis a szóban forgó ige a XIX. és a XX. század egyik ritka szava, amelyet szóhasadás jellemez, az egyik alakjában mást jelent, mint a másikban. Kiegyenül alakban ’kiegyenlítődik, elsimul’ jelentéssel fordul elő: „Előtted kín, kétségek, ellentétek / Kiegyenülnek, elsimulva mind.” (Szász Károly: Csokonai szobrának leleplezésére) – Mutasson fel olyant, kiben az ellentétek kiegyenülnek, a szélsőségek lekötik egymást. – Az emelkedő és szálló bérek évközben kiegyenültek. – A nagy ellentétek kiegyenülnek, a nagy fájdalmak elcsitulnak. – Idővel ez is a legszebben kiegyenül. – Visszafizeti, mikor árukivitele által kiegyenül a kérdéses különbözet. – Elítéltetésük kapcsán kiegyenül a folyton zavart világrend. – A számarány néhány csapás után kiegyenül. – A számítás alkalmasint kiegyenül. – A levél csakhamar kiegyenül vele hőfok dolgában. – Egy sarokrúgásból a budapesti csapat kiegyenül. – A GyTE hamarosan kiegyenül a kapkodó védelem miatt.

            Számos esetben kiegyénül alakban szerepel az ige, ilyenkor ’függetlenedik, önállósul’ az értelme: A puhatestűeknél egyes izmok kiegyénülnek, ilyen például a kagylók záróizma. – A felsorolt példákat lehet azzal magyarázni, hogy a jövevényszavak befogadására kiegyénülnek olyan képzők, amelyeknek az illeszkedési szabályában, az idegen szavak gyakori antiharmóniájára reflektálva, az antiharmonikus illeszkedés szerepel? – A kolostorkertekből kiegyénülnek az orvosi kertek, a haszonkertek és a díszkertek, még hosszú ideig kimutatható lesz bennük az a világképbe ágyazott szakrális utasítás, amely a korai keresztény kert legfőbb szervezőereje volt így. – Epiodont fogak azok, amelyek szövettanilag kiegyénültek, azaz szerkezetükben különböznek az állkapocstól, s bár tőle ezáltal el vannak különítve, a lepergetett idő nem ártott meg nekik, ellenkezőleg, mint az óbor, egyre nemesebbé érlelődtek, kiegyénültek. – Sensorikus készülékeik tekintetében annyira kiegyénültek, hogy a Neolacertákkal szemben haladottabbaknak bizonyulnak. – Mégis csak eltérőkké váltak, valósággal kiegyénültek az összletből. – Az új mintázatok kiegyénültek, uralkodóvá váltak.

            Olykor a kiegyénül határozói igeneve jelenik meg: Üdvözlő típusú képek után abból kiegyénülve megteremti az unikornisábrázolásokat. – Teljesen kiegyénülve meghatározott hosszúak-e már? – Pylorus ellenben nagyon jól van kiegyénülve. – A Bodrogköz nincs teljesen kiegyénülve környezetéből.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás